A hazai ökológiai gazdálkodás nemzetközi versenyképességének elősegítése érdekében oktatási és kutatási együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és Hajdúnánás önkormányzata. A szervezet és a város bekapcsolódik az egyetem ökológiai gazdálkodás területén folytatott kísérleteibe, valamint gyakorlati helyet kínál az intézmény agrárképzésében részt vevő hallgatóknak – hangzott el a megállapodás és az idei Öko Expo kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

 A Debreceni Egyetem (DE), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és Hajdúnánás önkormányzata ebben az évben már ötödik alkalommal szervezi meg az Öko Expót. Az ország legnagyobb, kifejezetten az ökológiai gazdálkodásra fókuszáló szakmai konferenciáját és kiállítását idén szeptember 12-én és 13-án rendezik Hajdúnánás-Kendereskertben. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón bejelentették: az idei program az együttműködési megállapodás révén egy előrendezvénnyel gazdagodik.

Szólláth Tibor, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke (balra), Nagyné Legény Ildikó, Hajdúnánás alpolgármestere és Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója - Fotó: Unideb.hu
Szólláth Tibor, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke (balra), Nagyné Legény Ildikó, Hajdúnánás alpolgármestere és Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója - Fotó: Unideb.hu

Jelentős szerepet kap az ökogazdálkodás Debrecenben 

A Debreceni Egyetem kiemelten foglalkozik az ökológiai gazdálkodással. Az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság több mint száz hektáron folytat ökológiai növénytermesztést. Szeretnénk azonban ezen a területen az oktatási és kutatási tevékenységünket tovább szélesíteni, összekapcsolva a precíziós gazdálkodással. Hiszünk ugyanis abban, hogy ennek a gazdálkodási formának az alapját képezhetik a precíziós autonóm eszközök. Az Öko Expo előrendezvényeként megrendezett fajtabemutatókon a nagyközönség előtt is bemutathatjuk majd ezeknek a rendszereknek a működését és hatékonyságát – mondta a partneri megállapodás aláírásakor Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója.

Az Öko Expo előrendezvényeként tervezett nagyszabású fajtabemutató június 14-én, pénteken lesz a kiállítás és konferencia helyszínén, a Kendereskertben - írta a Debreceni Egyetem közleménye.

Hagyományteremtő szándékkal szervezzük meg ebben az évben a bemutatót, amelyen az ökológiai termesztésben is jól alkalmazható növényeket, precíziós eszközöket és technológiai megoldásokat gyakorlatban is láthatják majd az érdeklődők. A Debreceni Egyetem az egyik legfontosabb partnerünk, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság pedig több évtizedes, az ökológiai és a precíziós gazdálkodás területén szerzett szakmai tapasztalatát mutatja majd be – mondta Szólláth Tibor, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke.

Jól képzett szakemberek kerülnek ki az együttműködésnek köszönhetően a képzésekből

Nagyné Legény Ildikó, Hajdúnánás alpolgármestere az együttműködéshez kapcsolódóan kiemelte: Hajdúnánás elkötelezett az egészséges élelmiszer-előállítás és az élelmiszer-önrendelkezés megvalósítása iránt.

 Városunk több mint tíz éve végez ökológiai gazdálkodást. Úgy gondolom, hogy a Debreceni Egyetemmel és a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesülettel együttműködve, a szakmai kapcsolatunk révén az a szemléletváltás, amelyet meg tudunk valósítani, hatékonyan hozzájárul az ökológiai gazdálkodás népszerűsítéséhez. Örömmel tölt el, hogy a partneri megállapodás révén egy kicsit mi is tehetünk azért, hogy sikeres és jól felkészült szakemberek kerüljenek ki a Debreceni Egyetemről és így Hajdúnánásról – tette hozzá Nagyné Legény Ildikó.

Az ötödik alkalommal megrendezett Öko Expón a szakmai konferencia keretében az ágazat elismert hazai és nemzetközi szakemberei vitatják majd meg a legaktuálisabb kérdéseket. Idén kiemelt szerepet kap a rövid ellátási lánc megvalósítása, valamint a hatékony és intenzív, versenyképes ökotermelés, a kapcsolódó kiállításon pedig ökológiai termelők, feldolgozók és innovátorok mutatják majd be termékeiket - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

A 6 legjobb hely a muskátlik beltéri nevelésére

2025.03.23.

Bár a muskátlik elsősorban szabadtéri növények, ideális körülmények között beltéren is remekül fejlődhetnek. Összeállításunk szerint a következők a legjobb helyek a muskátlik nevelésére a lakásban.

Csökkentenék a termékkárokat – „népszámlálást” tartanak a majmoknál, páváknál és óriásmókusoknál

2025.03.23.

Srí Lanka vadállatszámlálást indított a majmok, pávák és óriásmókusok populációjának felmérésére, hogy kezeljék a gazdálkodók által jelentett mezőgazdasági veszteségeket.

Önvezető traktort építene a hagyományosból? Adunk hozzá egy kis segítséget

2025.03.23.

Craig Rupp, a Sabanto vezérigazgatója és az autonóm mezőgazdaság úttörője osztja meg nézeteit az autonómia gyakorlati realitásairól a mezőgazdaságban. Mivel az elsők között üzemeltetett autonóm traktorflottát, Rupp egyedi betekintést nyújt abba, hogy egy szabványos autonóm traktor miért lehet gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált mezőgazdasági robot.

Centi-pontos térképezés drónnal: új megoldás a precíziós mezőgazdaságban

2025.03.23.

A cseh agtech startup, a Skymaps, fejlett drónalapú térképezési megoldást indított el CultiWise platformján keresztül, alternatívát kínálva a gazdálkodóknak a hagyományos műholdképekkel szemben.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
MTZ 892.2 traktor raktárról
Hajdú-Bihar, Debrecen

MTZ 892.2 traktor raktárról

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 192 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás