Télen van az ideje a disznóvágásoknak, de mára a falvakban is egyre kevesebben hizlalnak sertést a háztájiban. Néhány évtizede ilyenkor a hétvégi hajnalok még a disznóvisítástól voltak hangosak a vidéki településeken. Ez a hagyomány egyre inkább eltűnik Nógrád megyében is. Bacsa Gyula és felesége, Bacsáné Kovács Erzsébet Lucfalván élnek. Vállalkozóként hasznosítják a nagyszülőktől eltanult feldolgozási technikákat. A hagyományokhoz hűen dolgoznak, de szerintük az idősebbek tudása ezen a téren a mai napig felülmúlhatatlan.

Bacsa Gyula elmondta, hogy mindent a nagyszüleitől tanult. A termékeinek épp olyan íze van, mint évtizedekkel ezelőtt. A Nool.hu riportja számolt be róla, hogy fontos számukra, hogy a megszokott módon készítsék el az ételeket. Gyerekkoromban rendszeres családi program volt a disznóvágás, ami akkor még másképp zajlott, mint jelenleg. A szigorú előírásokat betartva ez ma már körülményesebb, ráadásul az embereknek egyre kevesebb ideje van ilyesmivel foglalkozni. A fiatalokat már nem hozza annyira lázba az állattartás. Ez érthető is, mert aki állatokat tart, annak nincs akkora szabadsága, mint egy irodai vagy egy gyári dolgozónak. Könnyebb mindent készen megvenni és sütés, főzés után az asztalra tenni - fogalmazott a hentes.

Egyre kevesebb a disznóvágás Nógrád megyében - képünk illusztráció

Régen és ma

Mint mondta, régen a vágás során a családi összejövetelek is fontosnak számítottak. Egyfajta varázsa volt már a készülődésnek is. A reggeli pálinkázás nélkül egy felnőtt férfi ritkán fogott hozzá a disznóvágás előkészületeinek. Aki pedig esetleg nem szerette, vagy bírta ezt az italt, annak forralt bor vagy sör adott erőt a feladatokhoz. Fontosnak tartom, hogy ne sokat változtassak a hagyományokon. Természetesen van, amit ma már másképp csinálunk. Például nem mossuk a belet, mint régen. A hurka, a kolbász és a disznósajt fűszerezése hagyományosan a legfinomabb. A füstölést is éppen úgy csinálom, mint régen. Kizárólag bükkfával, 12–24 órán keresztül. Fontos a hideg füst, amit fűrészporral lehet szabályozni – osztotta meg a részleteket Bacsa Gyula a portállal.

A hentes és a felesége szerint a tepertőkészítésnél, sütés közben egy kis tej hozzáadásával jobb lesz a végeredmény. A szalonna és sonkák besózása és locsolása legalább 15 napig tart, utána alapos mosás végeztével mehet a füstölőbe.

50 év tapasztalattal

Az ugyancsak Nógrád megyei Zabaron élő Fodor László és felesége 50 éves tapasztalattal már nem vágnak disznót. Megvásárolják a leölt állatot és feldolgozzák úgy, ahogy ők a legjobban szeretik. A felnőtt gyerekeik már nem tudnák egyedül megcsinálni a disznóvágást, viszont az ilyen “félkész” eseményeken szívesen részt vesznek. Ilyen volt náluk 20-30 éve egy disznótor: néhány „fogópálinka” után öten bementek a disznóólba és kihúzták a hatalmas, 2,5 mázsás jószágot. Szúrás után a leemelt nagykapun pörzsölték és vágták fel az állatot. A nők kapták a belsőségeket, a férfiak pedig a húst dolgozták fel. Az én gyerekkoromban a padlás tele volt kolbásszal. Akkor még nem úgy ettük, mint most. Szinte lopni kellett belőle. Abban az időben nem volt szükség késre. Az a kolbász roppanva tört, olyan száraz volt – emlékszik vissza Fodor László.

További híreink

Segítséget kapnak a magyar burgonyatermesztők

2024.06.19.

Kiemelt feladat, hogy versenyképes legyen a hazai burgonyatermesztés és a gazdálkodók megfelelő árualappal rendelkezzenek.

Egész héten hőségriasztás van érvényben, de néhány megye fellélegezhet

2024.06.19.

Szerdán napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel, illetve kisebb koncentrációban szaharai por is lesz felettünk. Csapadék nem várható. A délnyugati szél nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 32 és 37 fok között alakul. Késő estére 21 és 28 fok közé hűl le a levegő. Főként a déli megyékre másodfokú hőségriasztás van érvényben.

Tudjon róla és védekezzen: támad a peronoszpóra a szőlőben

2024.06.19.

A folyamatos csapadék és magas páratartalom a rendkívül gyors vegetatív- és generatív fejlődés mellett a gombák, így a peronoszpóra számára is kedvező helyzetet teremt.

Tilos a séta: erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt.

2024.06.19.

A Gemenc Zrt. a 2024. június 14. és 30. közötti időszakban minden nap erdőlátogatási tilalmat rendelt el a vagyonkezelésében lévő területeken a rendeletet kiegészítő térkép megjelölt részein.

Debrecenben gyűltek össze a halas szakemberek

2024.06.19.

A XX. Magyar Haltani Konferencián a Tisza-tó, a Holt-Tisza, a Hortobágy-Berettyó és a Közép-Tisza-vidéki holtmedrek halfaunájának helyzetéről is szó volt.

Rajt! Július 1-jétől indul a várva várt otthonfelújítási program

2024.06.18.

Július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A végleges felhívás június 17-én délután jelenik meg a palyazat.gov.hu oldalon. Az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére a kormány döntése alapján még kedvezőbb feltételekkel igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön. A társadalmi egyeztetésen beérkezett rekordszámú észrevételen alapuló módosítások szélesebb kör számára teszik elérhetővé a programot, amely így még jobban illeszkedik az otthonuk felújítását tervező családok igényeihez.

Partnerhírek
Partner

Szendvicspanel, egy okos építőanyag

2024.06.18.

A szendvicspanel nem más, mint egy könnyen szerelhető, táblás, többrétegű építőelem, amelynek hozzáadott értéke a hőszigetelés. A termék két felületkezelt acéllemezből és a közöttük elhelyezkedő szigetelő magból áll. Számos területen felhasználható, nemcsak gyárakat, raktárakat és csarnoképületeket építhetünk belőlük, hanem garázsunkat, melléképületünket vagy akár házunkat is. Kizárólag a képzeletünk szabhat határt a szendvicspanelek felhasználásának, hiszen az ilyen könnyűszerkezetes épületekbe egyszerűen beépíthetők a nyílászárók, a riasztórendszer és megoldható a vízelvezetés is. A burkolat pedig bármely élelmiszeripari követelménynek megfeleltethető.

Partner

Ha nem felejtünk el vetni, már nem elég a boldoguláshoz

2024.06.11.

Izgalmas kerekasztal-beszélgetésre került sor 2024. június 5-én a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow nevű rendezvényén, Mezőfalván, ahol Németh István, a Magro.hu portálvezetője, a gabonapiac 2024. évi kilátásairól kérdezte Fórián Zoltánt az Erste Bank, Zábrák Gergelyt, a Hungrana és Zsarnóci Csabát az OTP Agrár képviselőjét. Szóba került Ukrajna, Oroszország és az EU jövőbeni szerepe, a spekuláció hatása az árakra, de a Magyarország számára javasolt út is.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus BF Talajmaró
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BF Talajmaró

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 50 RX kabinos 12fokozat
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 50 RX kabinos 12fokozat

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás