Hirdetés
Közel 2000 munkatárstól válik meg a Túró Rudit is gyártó tejipari vállalat
A holland FrieslandCampina tejipari vállalat bejelentése nyomán a Reuters hírügynökség számolt be arról, hogy 1800 fős leépítést tervez a cég. A Pöttyös márkát is tulajdonló vállalat a költségek mérséklésével és a nyereségesség javításával indokolta a drasztikus lépést: két év alatt összesen 1800 munkahelyet kívánnak megszüntetni világszerte. A látványos leépítéssel akár 200 millió eurót is megtakaríthatnak a kiadáscsökkentő program részeként.
Csak 2024-ben már 1200 dolgozótól válhat meg a vállalat, közlésük szerint pedig a leépítések nem egy részlegre korlátozódnak, hanem valamennyit érintik majd - írta a fenti forrásokra hivatkozva a Liner.
![](/public/agronews/an_article_inner/765/835a8a1171f9d6f41b9ad3439ca01a0d_1.jpeg)
Becsléseik szerint a látványos leépítéssel akár 200 millió eurót is megtakaríthatnak a kiadáscsökkentő program részeként, melynek célja, hogy 2026-tól éves szinten 400-500 millió euróval csökkentsék költségeiket - közölték.
Hirdetés
A holland vállalat a világ egyik legnagyobb tejipari szövetkezete, s több mint 100 országban van jelen, ahol tejtermékeket, valamint az élelmiszer- és gyógyszeriparban felhasznált összetevőket értékesít.
A magyar rész a vállalatban
Arról már a Világgazdaság írt, hogy a magyar fogyasztóknak leginkább a Pöttyös termékcsalád túródesszertjeiről – a Túró Rudiról – és a Milli tejitalokól lehet ismert a vállalat, amelyeket a magyarországi leány, a FrieslandCampina Hungária gyárt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán. A magyar érdekeltség Budapesten egy szolgáltatóközpontot (SSC) is fenntart.
Szautner Péter, a FrieslandCampina Hungária Zrt. vezérigazgatója még 2023. júliusban arról számolt be, hogy a tavaly kirobbant energiaválság és a reáljövedelmek visszaesése a magyar tejágazatot is megviselte, a tejtermékek forgalma egy év alatt 10 százalék feletti mértékben csökkent Magyarországon.
![](/public/agronews/an_article_inner/765/eef34cf2aa0eadf0eb05e39bb66afff1_1.jpeg)
A kedvezőtlen piaci hatásokat folyamatos innovációval, a hatékonyság növelésével igyekezett enyhíteni a vállalat – mondta az augusztustól már a FrieslandCampina belgiumi és franciaországi tevékenységét irányító cégvezér.
A holland élelmiszeripari vállalat 2022. év végén mintegy 22 ezer főt foglalkoztatott 30 országban – köztük Magyarországon –, vagyis a leépítés a teljes munkavállalói állomány 8 százalékát érintené. A csoport 2022-ben 14 milliárd eurós bevétellel zárta az évet - közölték.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés