A holland kormány a jövő évtől már kötelező energiatakarékossági beruházásokat ír elő az üvegházak számára. Hollandiában a Gazdasági és Klímaügyi Minisztérium 2023-tól kötelezően előírja az üvegházi kertészetek számára, hogy energiatakarékossági beruházásokat eszközöljenek, ami akár évi 12 millió eurós többletköltséget is jelenthet. A döntést Rob Jetten gazdasági és klímaügyi miniszter az új mezőgazdasági miniszterrel, Piet Ademával konzultálva hozta meg.

A holland RVO gazdaságkutató intézet adatai szerint 2021-ben 4633 üvegházi kertészet működött Németalföldön, és 2020-as adatok alapján ezeknek csaknem felének (2030) energiafogyasztása esik abba a sávba, amely már energiatakarékossági beruházásokat tesz szükségessé. Az RVO szerint a minisztérium által jelzett 12 millió eurós pluszköltség valamivel alacsonyabb is lehet, mivel az ágazatban az előző évben is jelentős fejlesztések történtek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését szorgalmazó programban való részvétel miatt - írta a FruitVeB.

Hidrokultúrás salátatermesztés üvegházban

Feladatok az üvegházakban

Azt már az Agrároldal írta meg, hogy az üvegházak drága és munkaigényes konstrukciók, és nem csak elkészítésük, hanem fenntartásuk is költséges, főleg a hidegebb területeken, ahol rendszeresen figyelni kell a fűtésükre is. Ha mindez nem lenne elég, még az üvegpanelek is rendszeres tisztításra szorulnak, hogy elegendő fényt eresszenek be a növények számára.

Természetesen sokak számára megéri mindezt vállalni, hiszen az üvegházak még a kifejezetten hideg területeken is lehetővé teszi a különféle egzotikus növények termesztését, amikre egyébként a szabadban nem lenne lehetőség.

Jó megoldások az energiaköltségek csökkentésére a gazdaságokban

Arról ebben a cikkünkben írtunk korábban, hogy számos olyan megtakarítási lehetőség van a mezőgazdaságban, amely kedvez a klímának és a költséghatékonyságnak, ráadásul használatukkal nagyobb energiafüggetlenség érhető el. Minden energiatakarékossági intézkedés hosszú távon csökkenti az energiaszükségletet, és alkalmassá teszi a gazdaságot a jövőbeni energetikai innovációkra. Az áramtárolás és a hűtés korszerűsítése csak néhány ezek közül.

Az energia-önellátás felé vezető úton az egyik legfontosabb a fegyelem. A bátorság, a kitartás és az újító szellem, az innovációk elfogadása garantálja a személyes sikert. Vannak olyan intézkedések, amelyek valóban nagyobb beruházást igényelnek, mások csekély technikai és pénzügyi ráfordítással teszik lehetővé a jelentős megtakarítások elérését.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás