Hirdetés
Itt az új, 30 milliárdos pályázat a magyar állattartóknak
30 milliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett pályázatot az agrártárca. Nagy István agrárminiszter szerint a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívás célja, hogy a kisebb állattartó gazdaságok kiválthassák korszerűtlen termelési technológiájukat. Ezzel javulhat a termelékenységük és a jövedelmezőségük. A támogatás intenzitása főszabályként az összes elszámolható költség 50 százaléka, de néhány feltétel módosíthat az arányon.
A baromfitartó, a sertéstartó, a szarvasmarhatartó, a juh- és kecsketartó telepek, valamint a többi mezőgazdasági haszonállat - így a lófélék, nyúl, méh, húshasznosítású galamb, fürj, strucc, emu, fácán, fogoly valamint csincsilla - tartására szolgáló állattartó telepek korszerűsítésére, fejlesztésére 2021. május 28. és július 22. között lehet pályázni – közölte Nagy István. A támogatás mértéke a baromfi- és sertéstartó telepek fejlesztése esetében maximum 100 millió forint, a szarvasmarhatartó telepek fejlesztése vonatkozásában maximum 50 millió forint. A juh- és kecsketartó telepek és a többi állatfajhoz kapcsolódó telepek fejlesztése kapcsán pedig legfeljebb 20 millió forint lehet.
![](/public/agronews/an_article_inner/5637/22e6577a0e726eb1f9fbd5ea5ce4ea77_1.png)
A beruházás felét támogatja a pályázat
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a támogatás intenzitása főszabályként az összes elszámolható költség 50 százaléka, ugyanakkor a közép-magyarországi régióban 40 százalék, továbbá a fiatal mezőgazdasági termelők által és a kollektív módon végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A pályázati felhívás tartalmazza a kérelmek elbírálásának szempontjait is – közölte a miniszter.
Hirdetés
A politikus azt is elmondta, hogy a felhívás lehetőséget teremt az állattartó tevékenységhez kapcsolódó épületek, építmények létrehozására, kialakítására, valamint az egyes ágazatok igényeinek megfelelően önállóan támogathatók az állattartáshoz kapcsolódó egyes eszközök, gépek beszerzései. Az elnyerhető forrásoknak köszönhetően megújulhat a telepek tartás- és takarmányozási technológiája. Javulhatnak az épületenergetikai mutatók és megújulhatnak az épületgépészeti berendezések. Továbbá támogatásban részesülhetnek a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák is, melyeknek következtében javulhat a magyarországi állattartó gazdaságok versenyképessége.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés