Hirdetés
Azért kampányolnak, hogy több disznóhúst fogyasszanak a magyarok
Elindult a tavaszi sertéshús fogyasztást ösztönző kampány, amelyet az agrártárca a sertéshús marketingjére szánt 440 millió forintos keretből támogat - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón és látványfőzésen. Az államtitkár arra emlékeztetett, hogy a tavaly áprilisban megjelent afrikai sertéspestis korlátozta a magyar sertéshús exportját a harmadik piacokra, az így keletkezett túlkínálat miatt is lényeges a belföldi fogyasztás ösztönzése. A kiesést ugyanis ellensúlyozhatja a belső fogyasztás növekedése.
A kampánnyal az ellenőrzött és jó minőségű, biztonságos hazai sertéstermékek fogyasztására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen kívül fontos szempont a sertéságazat munkahelymegtartó erejének elősegítése is.
![](/public/agronews/an_article_inner/8775/e36d456e9568a0b5ad85e51b50f672e1_1.png)
A sertéshús fogyasztása a 2010-es évi 15,7 kilogrammhoz képest 2017-ben 17 kilogramm volt, 7,7 százalékkal nőtt.
Hirdetés
A sertéságazat a magyar mezőgazdasági kibocsátás értékének 8 százalékát tette ki tavaly, a sertésállomány közel 2,9 millió, az anyakocák száma 178 ezer volt - folytatta az államtitkár. Feldman Zsolt szerint az utóbbi években a fogyasztói kampányok, és a fokozatosan bevezetett áfacsökkentés hatására a fogyasztási kedv is javult. Mivel a sertéshúsnak kiemelkedő helye van az egészséges táplálkozásban és étrendben, ezért fontos, hogy a magyarok tudatában legyenek annak, hogy a Magyarországon előállított minőségi sertéshúsok hasznos és változatos szerepet töltenek be a magyar családok étkezésében - mondta.
75 alkalom, 25 üzlet, 15 helyszín
Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese elmondta, hogy az április 30-ig tartó kampány az Agrárminisztérium (AM), az AMC és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) szervezésében valósul meg. Majd hangsúlyozta a tudatos vásárlás, valamint a sertéshús-fogyasztás fontosságát.
Az AMC a promóciós időszakban összesen 75 alkalommal, 25 élelmiszerüzletben tart kóstoltatásokat Budapesten és további 14 településen országszerte, valamint országos médiakampánnyal is készül. Szakmai konferenciát rendeznek, valamint televíziós és rádiókampánnyal, véleményvezérek bevonásával és szakácsversennyel tervezik ösztönözni a sertéshús és -készítmények fogyasztását.
Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai titkára szerint az ágazat szereplői mindent megtesznek azért, hogy kielégítsék a hazai fogyasztók igényeit. Mivel a magyar sertéságazat szoros versenyben áll a külföldi beszállítókkal, árcsökkenéssel is szembe kell nézniük a termelőknek, hiszen az afrikai sertéspestis hatásai az árakban is jelentkeznek. Az önköltség részben a takarmányárak, részben a munkabérek növekedése miatt emelkedik - tette hozzá.
![](/public/agronews/an_article_inner/8775/2ddecf940bbb356469b5c5b3cabea9d9_1.png)
![](/public/agronews/an_article_inner/8775/bdd53c6c2b0cf5afb670cc71de4d9716_1.png)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés