A nők kulcsszerepet játszanak a fenntartható és az élelmiszerbiztonságot is szavatoló mezőgazdaság kialakításában. A nemek közötti egyenlőtlenség azonban továbbra is jelen van ezen a téren – hangzott el az ENSZ Vidéki Nők Nemzetközi Napja alkalmából az Agrárminisztériumban megtartott rendezvényen. 2022-ben 53 ezer nő dolgozott a mezőgazdaságban, a 196 ezer gazdaság mintegy harmadát nők vezetik, köztük sok profi, közép- vagy nagyméretű gazdaságot.

Az elmúlt három évben a mezőgazdaság jelentős kihívásokkal nézett szembe, amelyben a költségek emelkedése, az aszály, a csökkenő fogyasztás és számos negatív körülmény alakítja az ágazatot - mondta el az eseményen Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: ilyen esetekben különösen időszerű az összefogás, amelyben kiemelt szerepet kapnak a nők is.

A digitalizált technológia lehetővé teszi a nők számára is, hogy még jobban részt tudjanak venni a mezőgazdasági termelésben azzal, hogy könnyebbé és hatékonyabbá teszi a munkát - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőfalva

Az Agrárszektor írta meg, hogy sok esetben a generációváltás révén vették át a nők a vezető szerepet, amelyet sikeresen ellátnak. „Gyakran a nők a háttértámogatásban is kulcsszerepet játszanak, azt a munkát végzik, amit senki sem szeret: a marketing-, illetve az adminisztrációs tevékenységet.”

Segít a modern technológia

2021-ben új felhívás indult a precíziós gazdálkodás terjedésének elősegítésére, amely technológia lehetővé teszi a nők számára is, hogy még jobban részt tudjanak venni a mezőgazdasági termelésben azzal, hogy könnyebbé és hatékonyabbá teszi a munkát. Juhász Anikó elmondta, hogy a fenntarthatóság kiemelten fontos ebben a folyamatban is, ahogy az információáramlás és a tudásátadás hozzájárulhat ahhoz, hogy a nők még nagyobb szerepet töltsenek be a magyar mezőgazdaságban.

A vidékfejlesztés nem elképzelhető a mezőgazdaság fejlesztése nélkül, amelyben kiemelt szerepe van a területen tevékenykedő nőknek is - mondta el Süle Katalin, aki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket.

Nehezített pályán a hölgyek

Az ENSZ Vidéki Nők Nemzetközi Napja azt hangsúlyozta, hogy a nők kiemelten fontos szerepet játszanak a vidéki életformában, az élelmiszerbiztonság biztosításában. A nők a vidéki háztartások fenntartható továbbfejlesztésében, illetve fennmaradásában is kulcsszerepet töltenek be - mondta el az eseményre küldött videóüzenetében Nabil Gangi. Az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete, a FAO Európáért és Közép-Ázsiáért felelős helyettes regionális képviselője figyelmeztetett:

a nemek közötti egyenlőtlenség még mindig jelen van ezen a téren, a nők gyakran rosszabbul fizetett, nehezebb munkát végeznek, kisebb jövedelemért. A nők négyszer nagyobb eséllyel veszítik el mezőgazdasági munkájukat, mint a férfiak, és tulajdonhoz fűződő jogaik is számos országban sérülnek.

Együttműködés a nőkért

A világ népességének jelentős része, mintegy 2,5 milliárd ember vidéken élő nő, amely komoly jelentőséget ad ennek a csoportnak - mondta el az eseményen Sergii Kharin, a Corteva Agriscience magyarországi ügyvezető igazgatója. A nők azonban továbbra is jelentős kihívásokkal, előítéletekkel néznek szembe ezen a téren. A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat ugyanakkor világszerte támogatja a női gazdálkodókat, és nagy szerepet szán a cég nekik a fenntarthatóságot illetően is.

2021-ben a vállalat a Magyar Női Unió közreműködésével indította el a TalentA nemzetközi oktatási programját, melynek célja, hogy tovább bővítse az oktatási lehetőségeket és új pénzügyi forrásokhoz biztosítson hozzáférést a mezőgazdaságban dolgozó nők számára. A TalentA 2023-ban már második alkalommal biztosított lehetőséget a női gazdálkodók továbbképzésére és fenntartható mezőgazdasági törekvéseik támogatására. A programot sikeresen teljesítő nők részt vehettek a mikroprojekt pályázaton is, amelynek díjátadására is sor került az eseményen.

Kellenek az új gazdálkodók az ágazatba

A mezőgazdaságnak egyszerre kell szembenéznie a Covid járvány utóhatásaival, az orosz-ukrán és az izraeli háborúval, valamint a klímaváltozással is. Ebben a küzdelemben kiemelt szerepet kapnak a nők – mondta el a rendezvényen Batthány-Schmidt Margit. A Magyar Női Unió Egyesület elnöke hozzátette: az Európai Unióban a gazdálkodók mindössze 42 százaléka nő, és csak harmaduk vezető, ráadásul 16 százalékkal alacsonyabb jövedelemmel kell boldoguniuk a férfiakkal összehasonlítva.

Az EU-ban ráadásul egyre nő a gazdák átlagéletkora, és nagy ütemben szűnnek meg az agrárgazdaságok. Éppen ezért mindenki számára, aki szeretne a mezőgazdasággal foglalkozni, lehetőséget kell biztosítani erre, amelyhez be kell vonni a mezőgazdaságba a nőket és a fiatalokat is - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Önvezető traktorokkal aratnák le a jövőt – de egy meglepő akadály állja útjukat

2025.07.13.

Egy országos felmérés szerint az ausztrál gabonatermelők jelentős érdeklődést mutatnak az önvezető mezőgazdasági gépek iránt, azonban az ár és a technológia megértésének hiánya komoly akadályt jelent az elterjedésükben.

Liliomfélék vagy csak liliomnak hittük? Virágok, amiket gyakran összekeverünk

2025.07.13.

A kertészkedés bűbájos világában kevés virág képes úgy megérinteni a lelket, mint a liliomok. Elegáns virágzatuk, élénk színeik és finom szirmaik időtlen bájt kölcsönöznek a kerteknek. Ám ebben a botanikai csodavilágban gyakran felüti fejét a zűrzavar.

5 trükk, amellyel metszés nélkül lesz dúsabb a szobai futóka

2025.07.13.

Íme 5 biztos tipp, amellyel metszés nélkül is dúsabbá teheti a szobai futókát! Követésük egyszerű, és szinte semmi pluszmunkát nem igényelnek.

Természetes öntisztulás – a lótusz-effektus a természet mérnöki zsenialitásának bizonyítéka

2025.07.13.

A „lótusz-effektus” kifejezés régóta foglalkoztatja a tudósokat, kertészeket és újítókat egyaránt, hiszen a természet lenyűgöző öntisztító képességét testesíti meg. Cikkünk bemutatja e jelenség eredetét, jelentőségét, korszerű alkalmazásait, és ötleteket ad arra is, hogyan vihetjük be a kertünkbe – és akár a mindennapjainkba.

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás