A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek, ezen belül a ruházkodási cikkek 1,6 százalékkal kevesebbe kerültek. Az élelmiszerek ára 19,5 százalékkal emelkedett 2022. augusztushoz viszonyítva. Ezen belül leginkább a cukoré (67,9 százalék), a büféáruké (29,6 százalék), a csokoládé és kakaóé (25,8 százalék), a péksüteményeké (20,1 százalék), a párizsi és kolbászé (19,7 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 10,4 százalékkal csökkent.

2023. augusztusában a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az elmúlt egy évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Egy hónap alatt, 2023 júliushoz viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 0,3 százalékkal drágultak, ezen belül a cukor 54,6, a sertéshús 7,3, a baromfihús 2,5, a büféáruk 2,3, az étolaj 1,5, a csokoládé és kakaó 1,0 százalékkal többe került - Fotó: Kürti Ivett, GaboNap

Energia, üzemanyag, fogyasztási cikkek

A háztartási energia 34,7 százalékkal drágult éves összevetésben, ezen belül a vezetékes gáz 47,1, az elektromos energia 25,3, a palackos gáz 25,2 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 31,1 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 24,6, a sport- és múzeumi belépők 20,4, a járműjavítás és -karbantartás 19,4, az üdülési szolgáltatás 18,1, a lakásjavítás és -karbantartás 16,2, a taxi 16,1 százalékkal került többe, mint egy éve. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,7, ezen belül a szeszes italoké 16,4 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 2,3, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 11,2, a fűtő- és főzőberendezésekért 9,5, az új személygépkocsikért 6,9, a szobabútorokért 6,1 százalékkal kellett többet fizetni, míg a használt személygépkocsikért 8,0 százalékkal kevesebbet. Az állateledelek ára 34,8, a mosó- és tisztítószereké 30,2, a testápolási cikkeké 18,3, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 8,4 százalékkal lett magasabb 2022. augusztushoz képest.

Tart az élelmiszerek drágulása

Egy hónap alatt, 2023 júliushoz viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 0,3 százalékkal drágultak. Ezen belül a cukor 54,6, a sertéshús 7,3, a baromfihús 2,5, a büféáruk 2,3, az étolaj 1,5, a csokoládé és kakaó 1,0 százalékkal többe került, míg a liszt 11,5, a tojás 9,5, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,0, a vaj és vajkrém 4,4, a kenyér 2,3, a tejtermékek 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek.

A járműüzemanyagok ára 8,2 százalékkal emelkedett egy hónap alatt. A ruházkodási cikkekért 1,6, a háztartási energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül az elektromos energiáért 0,6 százalékkal, míg a vezetékes gáz ára nem változott.

Megosztás

További híreink

Megválasztották 2024 legjobb pálinkáját - kóstolta már?

2024.06.24.

A 11. alkalommal megrendezett Országos Pálinka- és Tönkölypálinka Verseny kiemelten hozzájárul a magyar pálinkakultúra építéséhez, a fogyasztók tájékozódásának elősegítéséhez, valamint nemzeti italunk hitelének és ismertségének erősítéséhez – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten a verseny díjátadó ünnepségén.

Nem indul jól a hét, holnaptól újra drágább lesz az üzemanyag

2024.06.24.

Kedden tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak - írta meg a holtankoljak.hu. A benzin és a  gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 2-2 forinttal kerül majd többe.

Partner

A Creatiger újszerű megoldásai gyorsabb kivitelezést tesznek lehetővé alacsonyabb költségekkel

2024.06.24.

A Creatiger Kft. mesterséges tavak, csatornák építésével és geoműanyag kereskedelemmel foglalkozik. Szolgáltatásaik közé tartozik a víztározók és tavak kivitelezése, valamint kazaltakarók készítése. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a magas minőségű, könnyű és hajlékony HDPE vízszigetelő fóliák alkalmazására. Projektmenedzsment szolgáltatásaik és viszonteladói kapcsolataik révén széleskörű megoldásokat kínálnak ügyfeleik számára. Törő Gergely, a cég egyik ügyvezetője, három terméküket mutatja most be a Magro.hu olvasóinak.

Új vállalati együttműködési felületet hozott létre a MATE 100 Klub

2024.06.24.

A MATE 100 Klub a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem száz legjelentősebb ágazati és piaci vállalatának vezetői számára teremt új együttműködési platformot.

Hasznos hulladékeltakarító munkát végeznek a verőköltő bodobácsok

2024.06.24.

A verőköltő bodobácsok nem kártékonyak, sőt, hasznosak azzal, hogy eltakarítják a hulladékokat.

Meleg lesz a héten, záporokkal és riasztásokkal - mutatjuk hol várhatók

2024.06.24.

Hétfőn a felhős tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, és napközben általában kevés - a délnyugati tájakon kissé több - felhő lehet az égen. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél többfelé ismét megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon, valamint a Tiszántúlon helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között valószínű, a délkeleti határnál lesz a legmelegebb. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Partnerhírek
Partner

A Creatiger újszerű megoldásai gyorsabb kivitelezést tesznek lehetővé alacsonyabb költségekkel

2024.06.24.

A Creatiger Kft. mesterséges tavak, csatornák építésével és geoműanyag kereskedelemmel foglalkozik. Szolgáltatásaik közé tartozik a víztározók és tavak kivitelezése, valamint kazaltakarók készítése. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a magas minőségű, könnyű és hajlékony HDPE vízszigetelő fóliák alkalmazására. Projektmenedzsment szolgáltatásaik és viszonteladói kapcsolataik révén széleskörű megoldásokat kínálnak ügyfeleik számára. Törő Gergely, a cég egyik ügyvezetője, három terméküket mutatja most be a Magro.hu olvasóinak.

Partner

A lombtrágyázás alapjai

2024.06.21.

A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BLD6 Rakodógép
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BLD6 Rakodógép

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás