A nyerges vontatóknak és a kamionsofőröknek nem minden esetben kell Lengyelország és Ukrajna között ingázniuk. Van ennél jobb megoldás, ha megvan hozzá a vasúti rakodókapacitás. A lengyel közúti átkelőkön ugyanis továbbra is nehéz átjutni, ezért az ukrán állami vasutak (Ukrzaliznicja) egy új megoldást alkalmaz. Elindították az első, nyerges vontatóval szállítható félpótkocsi-rakományt Lengyelországba. A cég összesen két hétig dolgozott a projekten. 

A szerelvény 23 kocsiból áll, amelyeken 13 megrakott, szállításra kész félpótkocsi kapott helyet – közölte a társaság sajtószolgálata december 7-én. A vasúti szállítás új lehetőséget ad ezáltal. A Mezőhír írt róla, hogy a célba érve ezek nyerges vonatókra pakolhatók és az áru közúton folytatja az útját. Így maguk a vontatók nem kell hogy kilépjenek Lengyelországból, helyben várhatják a következő szállítmányt, de a félpótkocsik átadhatók a belföldi fuvarozást vállaló, lengyel kollégáknak is.

A nyerges vontatóknak és a kamionsofőröknek nem minden esetben kell Lengyelország és Ukrajna között ingázniuk, van ennél jobb megoldás, ha megvan hozzá a vasúti rakodókapacitás - képünk illusztráció

Ezt pedig ők nagy örömmel fogadnák, mert ezért indult az egész blokád. Az ukrán vasút hasonló szerelvényeket indít a visszafelé útra is. Az Ukrzaliznicja szervezésében arra is lehetőség van, hogy a szükséges mennyiségű kamionsofőrt a határ bármelyik oldaláról a másikra autóbusszal szállítsák át.

Jó termést arattak

Ukrajna befejezte a cukorrépa-betakarítást, 245 ezer hektárról bő 47 tonnás átlagtermést szedtek fel a kombájnok. 12 millió tonna a teljes répamennyiség. A kukorica 13 százaléka még kint volt a táblákon december 6-án. Az átlaghozam 7,6 t/ha. A 3,5 millió hektáros termőterületről csaknem 27 millió tonna szemes került a tárolókba. A napraforgó- és szójatermés várokozáson felüli lett: előbbiből csaknem 12 millió tonnát arattak 5 millió hektárról (2,4 t/ha), az utóbbiból pedig 1,8 millió hektárról 4,8 millió tonnát (2,65 t/ha).

Majdnem a korábbi felére esett a lengyel határforgalom az ősszel

November első 13 napjában Ukrajna 220 ezer tonna mezőgazdasági terméket exportált közúton. Ebből egy hét esik a lengyel fuvarozók határblokádjának időszakára. A kiszállított árumennyiség nem sokkal kevesebb, mint az október vagy szeptember első 13 napjára eső volt (226 ezer és 223 ezer tonna). Pedig a lengyel határt ma szinte feleannyi áru lépi át, mint októberben: napi 7,5 ezer tonna helyett 4 ezer - írták korábbi cikkükben az őszi szállítási helyzetről.

Az áruforgalom kieső része ugyanis áttevődött a román, a magyar és a moldáv határra. A határt átlépő, terményszállító tehergépkocsik napi átlagos száma

  • a lengyel határon 212 teherautó (5,083 tonna),
  • a román határon 180 teherautó (4,314 tonna),
  • a magyar határon 130 teherautó (3,142 tonna),
  • a moldáv határon 128 teherautó (3,076 tonna),
  • a szlovák határon 56 teherautó (1,340 tonna).

Megosztás

További híreink

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak az aszályhelyzet kezelésére a magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői

2025.05.19.

A magyar gazdák és a vízügyi ágazat szereplői kiemelt figyelmet és finanszírozást kapnak az aszályhelyzet kezelésére.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Készlethiány fenyeget a gabonapiacon

2025.05.19.

A világ gabonapiacát jelenleg három, egymással összefonódó tendencia formálja: a termelés enyhe visszaesése – különösen a kukorica esetében –, a készletek fokozatos apadása, valamint a kereskedelmi forgalom csökkenése.

Kecskesajtos édesség lett idén a Balaton fagyija

2025.05.19.

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült fagylaltja nyerte a Balaton Fagyija 2025 versenyt

Egyszerre bizakodnak és aggódnak a magyarok a mesterséges intelligencia miatt

2025.05.19.

A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös kutatása szerint az emberek egyre többször használják a mesterséges intelligenciát, viszont közülük sokan bizonytalanok a részletekkel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás