Tavasszal vagy hiánycikk lehet a magyarok kedvenc gyümölcse, vagy megfizethetetlenül drága

Finoman szólva sem bővelkedhettünk tavaly hazai almában. Idén tavasszal viszont még az is meglehet, hogy az égbe szöknek a tárolási költségek, és ezáltal hiánycikk lehet a magyarok kedvenc gyümölcse. Ezért is, ha van mód még olcsóbban hozzájutnunk, érdemes feltankolni belőle! A jól tárolt almák ugyanis még hónapokig frissek maradnak. De hogyan tároljuk, tegyük el okosan az almát?

Akinek van saját gyümölcsöse, az tudja jól, hogy 2022 nem volt kifejezetten az alma éve! A súlyos aszály miatt sokaknál kevesebb és kisebb méretű lett a termés. Mostanra ugyanakkor több helyen a gondosan lerakott alma is rothadásnak indult, érdemes hát mielőbb átválogatni, esetleg, mielőtt veszendőbe menne a maradék termés, nekiállni feldolgozni! Érdemes belevágni, ugyanis, ha az előző évek tendenciáit elnézzük, tavaszra nemcsak a hazai alma tűnhet el a boltok polcairól, de az ára is az egekbe szökhet!

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint egy főnek naponta átlagosan 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kellene elfogyasztania, hazánkban csupán napi 292 grammot fogyasztunk el
Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint egy főnek naponta átlagosan 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kellene elfogyasztania, hazánkban csupán napi 292 grammot fogyasztunk el (Fotó: Pixabay)

Régen volt ilyen rossz éve a magyar almának

A tavalyi év első felét az aszály, a másodikat a magas energiaárak határozták meg a hazai zöldség-gyümölcs ágazatban. A rendkívüli szárazság miatt a megszokottnál jóval kevesebb almát takaríthattak be a gazdálkodók, az energiaválság miatt elszabaduló árak pedig a tárolást teszik egyre nehezebbé.

Gyakorlatilag az elmúlt tíz év leggyengébb almatermése volt a 2022-es – írta az Agrárszektor is. Az aszály részben a termésmennyiség csökkenéséhez, részben a gyümölcsméretek mérséklődéséhez vezetett. A gazdálkodók 2022-ben az 520 ezer tonna helyett csupán 300-350 ezer tonnát takaríthattak be.

A szakma szerint ráadásul az is nagy kérdés, hogy miként befolyásolja a tavalyi aszály az idei évi termés alapját képező virágképződést.

Nem csoda, ha tavaszra kifogyunk az almából

Az alma hűtőházban egészen nyárig eltárolható, de sokan ezeket a tárolási költségeket nem vállalják, így próbálják inkább minél hamarabb értékesíteni a készletüket – jegyezte meg pár hónapja az Agrárszektornak Apáti Ferenc, FruitVeB elnöke. További nehézséget jelent az is, hogy az alma tárolhatósága az aszályos nyár miatt romlott, így elképzelhető, hogy idén nyárra már nem lesz olyan minőségben és mennyiségben alma, mint amennyi például egy-két éve elérhető volt.

A szakember az árakkal kapcsolatban beszélt arról is, hogy a jelenlegi élelmiszerár-növekedés hatására a zöldség-gyümölcs termékek drágultak, és ez a fogyasztás visszaesését eredményezte. Az ágazati szereplők tapasztalatai szerint a termelői árak sok esetben nem követték a fogyasztói árak emelkedését.

Egyre kevesebb gyümölcsöt eszünk

Európa-szerte az a tendencia, hogy csökken a zöldség-gyümölcs fogyasztása, amire a folyamatosan növekvő árak sincsenek jó hatással. Míg az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint egy főnek naponta átlagosan 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kellene elfogyasztania, hazánkban csupán napi 292 grammot fogyasztunk el. Ráadásul abból a 40 kilogramm gyümölcsből, amit egy évben elfogyaszt egy magyar, több mint 8 kilogramm citrus és ugyanennyi a banán, míg az almafogyasztás az elmúlt öt évben 11,5 kilogrammról 9,2 kilogrammra csökkent.

Ahogy kitavaszodik, jellemzően egyre drágább az alma

Az árak tekintetében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Piaci Ár Információs Rendszerének friss adatait vette alapul a HelloVidék összeállítása. Eszerint a február elején az alma belföldi, nagybani piaci ára most 308 forint körül mozgott, a decemberi adatokhoz képest 17 forinttal drágább, tavaly ilyenkor kilója 10 forinttal volt olcsóbb. Az áruházláncokban ennyiért azonban nem igazán jutni hozzá a friss gyümölcshöz, legolcsóbban 500 forintos kilónkénti árért találni az online piactérben:

Az alma ára 2023 02. 10-én (online elérhető adatok alapján)

S-Budget piros alma: 449,50 Ft/kg (Interspar)

Idared alma : 499 Ft/kg (Auchan)

Idared Alma 550 Ft/kg (Simon Gyümölcs)

Jonagold alma lédig 629 Ft/kg (Tesco)

Gála alma lédig 649 Ft/kg (Tesco)

Idared alma lédig 649 Ft/kg (Tesco)

Pink Lady Alma: 699 Ft/kg (Aldi)

Red Jonaprince alma lédig: 699 Ft/kg (Interspar)

Alma Pink Lady: 1 199 Ft/kg (Interspar)

Az AKI éves adatait elnézve jól látható, hogy jellemzően, ahogy kitavaszodik, úgy lesz egyre drágább és drágább az alma. Az előző évek statisztikája szerint a csúcsárakra májusban és június elején lehet számítani, ezért is érdemes, míg realítve olcsóbb az alma, elraktározni belőle.

Hogyan tároljuk az almát, hogy minél frissebb maradjon?

Ahhoz, hogy az alma ízét és frissességét minél tovább élvezni tudjuk, érdemes megfelelően tárolni. Első és legfontosabb szabály: a hibás gyümölcsöt ne tároljuk és ne tegyük a többi közé, hanem fogyasszuk el minél hamarabb! Az egészséges és ép almákat mosatlanul, hűvös (0-3 fokos) helyen tároljuk. Erre a célra megfelelő lehet egy fűtetlen kamra, pince vagy garázs is. Az alma tárolásának kedvez a magas páratartalom (kb. 90%-os). Ha kicsi a hely, használjunk ládákat, de ne béleljük ki papírral, mert az nedvszívó tulajdonságú.

Fontos szabály még, hogy hetente érdemes átválogatni a szemeket, hogy a puhább, esetlegesen megnyomódott, sérült darabokat időben el tudjuk távolítani.

Ahhoz, hogy az alma ízét és frissességét minél tovább élvezni tudjuk, érdemes megfelelően tárolni. Első és legfontosabb szabály: a hibás gyümölcsöt ne tároljuk és ne tegyük a többi közé, hanem fogyasszuk el minél hamarabb!
Ahhoz, hogy az alma ízét és frissességét minél tovább élvezni tudjuk, érdemes megfelelően tárolni. Első és legfontosabb szabály: a hibás gyümölcsöt ne tároljuk és ne tegyük a többi közé, hanem fogyasszuk el minél hamarabb! (Fotó: Pixabay)

Az almák tárolási ideje némileg eltérő, míg az Idared akár 6-8 hónapig is kockázatmentesen tárolható, addig a Jonathan csak 2-4 hónapig áll el minőségromlás nélkül.

Még egy dologra érdemes odafigyelni: az alma nem fagyhat meg, illetve az alma nem lehet sérült.

Mivel a rothadt alma a közeli almákat is megrohasztja, érdemes egyenként újságpapírba csomagolni őket – így ha az egyik rothadásnak indul, nem fog hozzáérni a többi almához, és azok épek maradnak.

Jó tudni, hogy az alma és körte könnyen felveszi az idegen szagokat is. Ezért birsalmát, vöröshagymát, savanyú káposztát vagy más egyéb, erősen szagos anyagokat (például tüzelőolajat) nem szabad az almával együtt tárolni.

Milyen élettani betegségekkel kell számolni?

Az élettani betegségek közül a legismertebb az almánál a húsbarnulás, amelynek jellemző tünetei közé tartozik, hogy a beteg alma a héj alatt megbarnul, később megpuhul, szivacsos állományúvá és íztelenné válik – írta az Agrárszektor. Ez a fajta betegség szállítás és tárolás során keletkezik, először a héj és edénynyalábok közötti részeket károsítja, majd ez továbbterjed a héjra is. Ebben a fázisban a héj már könnyedén lerántható az almáról, a magház pedig majd a betegség utolsó szakaszában barnul meg. A betegség előrehaladása során a savak erősen csökkennek, növekvő mértékben etilalakohol és acetaldehid képződik, fokozódik a széndioxid leadása, gyorsabb a légzés.

Betegséget okoz, ha túlérett a gyümölcs

A betegség elsődleges oka a gyümölcs túlérettsége.

A húsbarnulás mellett a héjbarnulás az egyik legjellemzőbb élettani betegség, amely a hosszan tartó szállítás során keletkezik. A héjbarnulás elsősorban a kevésbé érett felületen jelentkeznek, de az idő előtti héjbarnulás már akkor is felléphet, amikor a zöld alma színe még nem ment át sárgába. A húsbarnulás megelőzhető az alacsony hőmérsékleten, szabályozott légtérben való tárolással.

A taplófoltosságra az almafajták eltérő fogékonyságúak, a betegség a Baldwin és a Golden Delicious fajtán a leggyakoribb. Többnyire a nem megfelelő víz- és tápanyagellátásban kell keresni a betegség okát, de különösen előidézheti a kalcium hiánya. Ezen kívül a nagyobb gyümölcsök is hajlamosak a taplófoltosságra. Védekezésként kalciumnitrátos permetezés javasolható.

Az üvegesedés mint élettani betegség, kívülről sajnos nem ismerhető fel. Az almát kettévágva figyelhető meg, hogy a szállítónyalábok üvegesen áttetszővé válnak. Ez felszívódhat, de rosszabb esetben átmehet húsbarnulásba is.

Kik kell emelni az egyik legismertebb tárolási betegséget, a moníliás rothadást, amelynek az okozója a Monilia fructigena. Ez általában penészgyepes vagy feketerothadás formájában jelenik meg. Az utóbbi minden almatermesztő rémálma, hiszen a gyümölcs színe itt fényes feketévé válik, állaga ruganyos, gumiszerű. A kórokozó elsősorban a héjon keletkezett sérüléseken keresztül jut be a gyümölcsbe, amelyeket okozhatott rovar, jégkár, vagy akár varasodás. Sajnos a megbetegedett gyümölcsök megfertőzhetik a mellettük lévő egészséges almákat is, így fontos, hogy csak ép és egészséges almákat tároljunk be.

A másik nagy gondot okozó betegség a szürkepenészes rothadás, amelyet a Botrytis cinerea gomba okoz. A legjelentősebb károkat ez okozza a tárolás során. A gyümölcsön egy szúrt seb körül körkörös, besüppedt folt keletkezik, amely kiterjed majdnem az egész gyümölcs felületére. Védekezni ellene csak nagy figyelemmel lehet, a gyümölcs óvatos szedésével, szállításával és gyors betárolásával.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...