Hirdetés
Szaúdi küldöttség látogatta meg a nagyberényi smaragdfákat Somogyban
A küldöttség Somogy megyei látogatását az Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség szervezte meg. A nagyberényi smaragdfa ültetvényt Steier József klímakutató agrármérnök mutatta be a Szaúd-Arábiából Magyarországra érkező delegációnak. A szaúdi vezetők utazásának célja a magyar mezőgazdaság tanulmányozása volt, valamint az, hogy tavasszal jelentettek be egy nagy méretű fásítási programot és keresik azokat a fafajtákat, amelyek jól tűrik a klímaváltozás okozta stresszhelyzeteket. A smaragdfa pedig a szélsőségekhez rendkívül jól alkalmazkodik.
A látogatás során szóba került a novemberben esedékes glasgow-i ENSZ-klímatalálkozó, ahol a szén-dioxid csökkentésre és elnyeletésre hívják fel a figyelmet. A folyamat egyik lehetséges megoldását éppen a smaragdfa jelentheti. Toldi Ottó klímapolitikai tanácsadó közelmúltban publikált szakmai anyaga szerint 700 ezer hektárnyi smaragdfával karbonsemlegessé lehetne tenni Magyarországot. A nagyberényi ültetvényt 2014-ben hozták létre és a közel 2 hektáros területen mintegy 800 smaragdfa található. A különleges növények rendkívül gyorsan nőnek és képesek hektáronként 30 tonna port és pollent megkötni. Ökológiai szerepük mellett kiváló alapanyagot biztosítanak a bútor- és faipar számára - írta a Sonline.
![](/public/agronews/an_article_inner/5028/d13c008551ece7710454f763f2af76d8_1.jpeg)
A Somogy megyei smaragdfa
Arról a Magyar Mezőgazdaság számolt be, hogy a Somogy megyei Nagyberény határában terül el Európa első karbonklíma-ültetvénye, aminek alapját egy különleges Paulownia fajhibrid, a smaragdfa adja, amelyet a Sunwo Zrt. 10 évnyi fejlesztés eredményeképp állított elő. A szakemberek célja volt, hogy olyan magas szintű fotoszintézissel rendelkező növényekkel létesített, akár agrárerdészeti kívánalmak is megfelelő, gyorsan növő és többször letermelhető fás szárú ültetvényt hozzanak létre, amely nagymértékben segíti a klímavédelemmel kapcsolatos törekvéseket.
Hirdetés
Steier József, a Sunwo Zrt. vezérigazgatója szerint 2019-ig összesen 27 értékképző tulajdonságát azonosították a smaragdfának, a nagyberényi ültetvény pedig ezek közül 10-zel már akkor rendelkezett. A fajta háromszor gyorsabban növekszik az átlagos hazai energiaültetvények fáinál, s azoknál jóval nagyobb – nagyjából 10-szeres – szén-dioxid megkötési képességgel bír. A smaragdfa levele remekül hasznosítható a bioetanol gyártása során, ugyanakkor kiváló minőségű tea is készíthető belőle, magas proteintartalma miatt pedig takarmánynak is tökéletes - mondta.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés