Sokáig lehet magas az élősertés ára

Újabb 5-8 százalékra jósolják az elemzők sertéshús kiskereskedelmi árának emelkedését. Erről az afrikai sertéspestis kínai terjeszkedése tehet. Ilyen drágán még sose vásárolt sertéshúst külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz. A drágulás egy év alatt közel 30 százalékos volt, és a trend valószínűleg folytatódik a következő hónapokban is. A sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal emelkedik majd, amiben a gyenge forintárfolyam is közrejátszik.

A 24.hu-nak Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó beszélt arról, hogy a sertéshús árának emelkedése elsősorban a Kínában terjedő afrikai sertéspestissel magyarázható. Becslések szerint a legnagyobb ázsiai országban a sertéshús-előállítás 30-40 százaléka tűnhet el egy éven belül – mondta Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke a portálnak. Arról a témához kapcsolódóan nemrég írtunk, hogy az afrikai sertéspestis erre az állatra is veszélyt jelent.

A szakma várakozása szerint magas marad az élősertés ára
A szakma várakozása szerint magas marad az élősertés ára

A sertéspestis kínai terjeszkedése az ok

Az már most is látszik, hogy Kína sertéshúsimportja drasztikusan megnőtt – az Európai Unióból például nagyjából 40 százalékkal több sertést hozattak be az idei első félévben, mint korábban. Ez a megnövekedett kereslet pedig kihat az élő sertés árára is. Január óta a magyar élősertés-árak közel 35 százalékkal nőttek, Éder Tamás szerint ennyivel fizetnek többet a vágóhidak a disznókért a termelőknek. De a sertéshús-jóslat legijesztőbb adata, hogy világszinten 15-20 százalékkal kevesebb sertéshúst állítanak elő egy éven belül, mint korábban. Éder szerint az afrikai sertéspestis kínai terjeszkedése – amely a piaci átalakulást okozza – és az azzal járó jelentős sertéshiány sokáig eltarthat. A feldolgozóknak hosszabb távon, akár évekig a jelenlegihez közeli vagy még magasabb élősertésárakra kell berendezkedniük.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

400 milliós támogatás sertésfeldolgozó üzemeknek... Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak sertésfeldolgozó üzemek a sertéshús feldolgozásának, húskészítmények gyártásának és szállításának techno...
98 millió forint a sertésprogramra 98 milliós forintos forrást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a tenyésztést szolgáló technikai eszközök beszerzésére a sertésprogram keretében....
6 százalékkal nőtt a vágósertés termelői ára... Mintegy 6 százalékkal magasabb volt a vágósertés termelői ára hasított súlyban Magyarországon 2014. júniusában mint egy évvel korábban, így elérte az ...
Így is lehet állatot szállítani? Megdöbbentő, hogy néhány országban hogyan szállítják az állatokat. Legyen szó baromfiról, sertésről vagy szarvasmarháról, az emberek leleményessége ha...
Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
Czerván György: megfordult a sertésállomány évek ó... Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ez...