A kálium lehet a magnéziumhiány okozója

Sokan csak azt nézik, hogy mennyi nitrogén, foszfor és kálium szükséges a termesztendő növényeknek a megfelelő fejlődéshez, de a mezoelemekről megfeledkeznek. Így történhet meg, hogy növényeink az említett tápanyagok megfelelő mennyisége mellett is hiánytüneteket produkálnak. De mi köze a káliumnak a magnéziumhoz?

A kálium

A kálium egy érdekes tápanyag a növénytermesztésben. Nem épül be ugyanis a növényi sejtekbe, viszont számtalan folyamat szabályozásában játszik komoly szerepet. Elsősorban a fotoszintézisre gyakorolt pozitív hatásai miatt fontos a növények szervezetében, de hatással van a növényen belüli tápanyagáramlásra, a növény vízgazdálkodására, a hideg-ellenálló képességre és a színeződésre is.

Így jelentkezik a káliumhiány (Fotó: gazigazito.hu)
Így jelentkezik a káliumhiány (Fotó: gazigazito.hu)

 

A növények a talaj gyökér közeli zónájából veszik fel ionos formában. Jellemzően a tenyészidőszak második felében, akkor is inkább a termésérés időszaka alatt. Ezért ebben az időszakban kell a legtöbb káliumot kijuttatni a termőföldre, ha megfelelő termést kívánunk elérni.

Káliumhiány esetében az alsó levelek esetében a levélszéltől sárgulás indul ki. További tünet lehet még, hogy csökken a növény ellenálló képessége, valamint romlik a termésminőség. Zöldségek és gyümölcsök esetében pedig halványabb színű lesz a termés.

A kálium túladagolása esetén sötétebb zöld színűek lesznek a növény zöld részei, valamint erősödik a növények generatív jellege.

Magnézium

A magnéziumot sokan elfelejtik, pedig kiemelt fontosságú a növények életében. Ez a mezoelem ugyanis a klorofil központi alkotóeleme, ami a zöld növényi színtesteket alkotja. Részt vesz továbbá a fotoszintézisben, a fehérjék bioszintézisében és az energiaháztartásban is fontos szerepet tölt be.

Jellemző a magnéziumra, hogy csak gyökértől felfelé szállítódik a levelekhez. Levéltől a gyökér felé a magnézium ugyanis nem vándorol. Ezért kizárólag a talajból képes felvenni az utánpótlást a növény.

Magnéziumhiányos paradicsom (Fotó: edenkert.hu)
Magnéziumhiányos paradicsom (Fotó: edenkert.hu)

 

Magnéziumhiány esetén elsősorban az idősebb leveleken jelennek meg hiánytünetek, amelyek a klorofil pusztulásából erednek. Ennek következtében az alsóbb levelek sápadttá válnak, de közben az érintett levelek főér és környéke továbbra is zöld marad. A hiány előre haladtával a klorotikus felületeken sárga, narancssárga, vörös, majd barna, elhaló foltok alakulnak ki.

Magnéziumtöbblet esetén kalciumhiány alakul ki, amelynek hatására a növény gyökérzete károsodik, a hajtáson pedig kalciumhiányos tünetek jelennek meg.

De mi köze a káliumnak a magnéziumhoz?

A két tápanyagnak nagyon is sok köze van egymáshoz. Kutatások ugyanis bebizonyították, hogy a talajban lévő kálium mennyisége szabályozza a növény magnézium felvevő képességét.

Ez annyit jelent hétköznapi nyelvezetre lefordítva, hogy ha túladagoljuk a termőterületen a káliumot, nem csak a kálium túladagolás tünetei fognak megjelenni a növényeken, hanem – mivel ebben az esetben a növény nem képes magnéziumot felvenni – a magnéziumhiány tünetei is előjönnek a növényeken.

Hogy elkerüljük az ilyen történéseket, fontos megállapítani tápanyag-kijuttatás előtt, hogy pontosan mennyi tápanyag van a termőterületen, valamint hogy a termesztett növénynek mik a szükségletei tápanyag szempontjából. Ezen adatok pontos megállapításával tervezni lehet a tápanyag-visszapótlást és el lehet kerülni a túladagolás és a hiány okozta hatásokat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...