Itt az ideje a gyümölcsök növényvédelmének

Az elmúlt hetek csapadékos és szeles időjárása megteremtette a tökéletes körülményeket a gombás és baktériumos fertőzések terjedésének. További veszélyforrás, hogy a növények az eddigi hideg időjárástól és az év elején jellemző szárazságtól jóval gyengébbek a szokásosnál, így a betegségekre is fogékonyabbak.

Alma és körte esetében várható, hogy egyre sűrűbben fog előfordulni a növények varasodása. Ideje elkezdeni a permetezést ellene, de mivel továbbra is jósolnak csapadékot, így válasszuk inkább a felszívódó növényvédő szereket. A kontakt hatású réztartalmú szereket is elkezdhetjük használni, de csak óvatosan, mivel ha sérültek a levelek vagy a gyümölcsök, könnyen perzselődhetnek tőle.

A varasodás mellett már vannak helyek, ahol a lisztharmat is felütötte a fejét. Védekezni ellene kontakt kéntartalmú szerekkel lehet, de ezek használatakor is figyelni kell a perzselés kockázatára.

A fertőzések mellett a rajzó gyümölcsmolyok és a levéltetvek is veszélyt jelentenek gyümölcsöskertünkre. Célszerű a gombaölő szereket kijuttatás előtt rovarölő szerekkel keverni, így egy menetben több kórokozó és kártevő ellen tudunk védekezni.

A csonthéjasok körében is el kell kezdeni a védekezést, sajnos a csapadékos időjárás hatására igen korán megjelent a gyümölcsösökben a monília is. Van, ahol már annyira kiterjedt a monília fertőzés, hogy a fák alatt már penészpárnás hullott gyümölcsöket is fel lehet fedezni. Eközben a hűvös, csapadékos időt kedvelő tafrina is felütötte a fejét helyenként. Amíg nem fordul melegebbre és leginkább szárazabbra az idő, permetezni kell ellene.

Már a monília is felütötte fejét a gyümölcsösökben!
Már a monília is felütötte fejét a gyümölcsösökben!

 

A szőlőültetvényekről sem szabad megfeledkezni, az eső hatására a lisztharmat már megjelent több helyen is, így a védekezést is meg kell kezdeni ellene, nehogy úgy járjunk, mint tavaly a szőlőültetvényeken. A peronoszpóra terjedése még kérdéses. Elképzelhető, hogy már az eddigi esőzések is elegendőek ahhoz, hogy aktiválódjon a peronoszpóra, de az is lehet, hogy majd csak később, több csapadékos nap után jelenik meg a kertekben ez a veszélyes fertőzés. Előre jelezni pontosan nem lehet, így fokozott odafigyelés szükséges, ha idejében meg akarjuk fogni a lehetséges fertőzést.

Ha burgonya és kora nyár, akkor a burgonyabogár is (és a lárvái leginkább) megkezdik kártételüket. Ahol a kifejlett burgonyabogarakat nem irtották ki, ott már lerakták tojásaikat, sőt, azokból már ki is kelhettek a lárvák, melyek kártételüket el is kezdték. Az ellenük való védekezést megnehezíti, hogy csak kevés, szabadföldi krumpliban engedélyezett III. kategóriás rovarölő szer van forgalomban. Sikeresen alkalmazhatóak a tiametoxam és az acetamiprid hatóanyagú rovarölő szerek, valamint a Bacillus thuringiensis (Tenebrionis) baktériumot tartalmazó szerek.

Forrás: magyarnovenyorvos.hu

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A szőlőkabóca mellett a lisztharmat is keseríti a ... A NÉBIH épphogy felhívta a szőlőtermelők figyelmét az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés fontosságára és időszerűségére, máris fenyeget egy másik k...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Kórokozók, kártevők a burgonyában Néhány héttel ezelőtt a sok csapadék okozott gondokat, melyet a nyári meleg követett. A burgonyának is vannak betegségei, melyek a nedvesség, majd a m...
Egyre nagyobb gondot okoznak a cserebogarak Pontosabban a cserebogarak lárvái, a pajorok keserítik meg a gazdálkodók életét és mindennapjait. Ezek a talajlakó lárvák akár komplett gyümölcsösöket...
Rügypattanáskor kezd fertőzni a lisztharmat A rügyekben telelő lisztharmatért felelős gomba néhány héten belül elkezdheti idei fertőzését, ugyanis a rügypattanással egyidőben a lisztharmat is me...
Máris védekezni kell a lisztharmat ellen A megszokottól korábban jelentkezett a szőlőültetvényeken több betegség első tünete is. Rendkívül korán megjelent a lisztharmat is. Vannak tájegységek...