A szőlőkabóca mellett a lisztharmat is keseríti a szőlőtermelőket

A NÉBIH épphogy felhívta a szőlőtermelők figyelmét az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés fontosságára és időszerűségére, máris fenyeget egy másik kórokozó. Szinte minden ültetvényben megjelent a lisztharmatfertőzés a szekszárdi borvidéken, ahol a szakemberek szerint jelentős terméskieséssel és megnövekedett növényvédelmi költséggel számolhatnak a szőlészetek.

Heimann Zoltán, a 2300 hektáros szekszárdi borvidék elnöke egyelőre nem tudja megbecsülni a terméscsökkenés nagyságát, a növényvédelem költségei azonban 20-30 százalékkal nőttek a gyakoribb permetezés és a több zöldmunka miatt. A kórokozóknak kedvezett az enyhe tél, valamint az utóbbi hetek csapadékos időjárása és a magas páratartalom. A lisztharmatfertőzés erősségét mutatja, hogy a rezisztens fajtákon is megjelent. Amennyiben nem sikerül a fertőzött fürtöket leválogatni, a fertőzés az idei évjárat minőségére is hatással lesz.

A fertőzöttség mértéke fajtánként, az ültetvény fekvése és az eddigi növényvédelem szerint változó – mondta Ferenc Vilmos, a szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke, aki szerint utoljára 2004-ben volt hasonló mértékű lisztharmatjárvány. A szőlő növényvédelme átlagosan 150-200 ezer forintba kerül hektáronként, az idén azonban nem 12-14, hanem 6-8 naponként kell védekezni a lisztharmat ellen. Arról is beszámolt, hogy hogy egy-egy készítményből a nagy kereslet miatt hiány van. A terméskiesés az augusztusi időjárástól függ, sok csapadék esetén akár 20-30 százalékos is lehet a veszteség. A portugieser, a chardonnay és a rizlingszilváni a legfogékonyabb a lisztharmatra, de a kékfrankos-ültetvényekben is jelen van a fertőzés.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...