Hirdetés
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!
Hirdetés
A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan alakult eddig idén a piaca. Cikkünkben ezt gyűjtöttük össze.
Olcsóbb és több lesz idén az eper az időjárásnak köszönhetően. Az enyhe tél következményeként két héttel hamarabb virágzott az eper. Így hamarabb is kezdődhetett a szabadföldi ültetvényeken a szüret és legalább 30 százalékkal több termést remélnek a termesztők. A KSH adati szerint 2012-ben összesen 4629 tonna szamócát takarítottak be az országban, az idei számokról még becslések sem elérhetőek. Érdekesség, hogy Magyarországon 2000-ig még 12-13 ezer tonna szamóca termett évente.
A hirtelen jött melegben gyors érésbe kezdett a szabadföldi gyümölcs is, így már egyszerre érik a fóliással. Az ára is csökkent, néhány nap alatt ezer forintról 800-900 forintra mérséklődött egy kiló eper ára. Az árak tekintetében még városonként is nagy a különbség, de a gazdák remélik, 500 és 600 forint alá nem megy majd.
Most a legnagyobb veszélyt a hőség jelentheti, mert a nagy, vizes levelek alatt befülledhet a gyümölcs. A szezon a melegtől függően, még legalább 3 hétig eltarthat.
Jelenleg a hazai első osztályú eper ára a Budapesti Nagybani piacon 670-700 forint/kg között mozog, a hazai extra ára pedig kilónként 750-800 forint.
+ Jó tanácsok a szamócaszüreteléshez
Szakértők szerint a szamóca gyümölcsét lehetőleg mindig kora délelőtt szüreteljük le, amikor a gyümölcsök már nem nedvesek a reggeli harmattól. Lapos tárolóedénybe rakjuk a közel egy centiméteres kocsánnyal lecsípett gyümölcsöket, és azonnal tegyük hűvös helyre, lehetőleg hűtőszekrénybe. A gyümölcsöt csak éretten szedjük le, mert a szamócának nincs utóérése.
A Magyarországon megtermő eperfajták nem közismertek, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy a korai fajták (Gorella, Fertődi korai, Surprise) május végén érnek, a középérésűek (Pocahontas, Senga Sengana) június elején szüretlehetők, míg a késői érésűek (Mme Moutot, Souvenir) június közepén, végén érnek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés