Hogyan takarítsuk be a dohányt?

Megkezdődött az idei dohánybetakarítási szezon. A dohány betakarítása (más néven dohánytörés) után egyéb feladatok is vannak, melyeket el kell végezni betárolás előtt. Cikkünkben ezeket a munkafázisokat mutatjuk be.

A dohány betakarítása évjárattól függően július elejétől kezdődhet és akár szeptember közepéig is elhúzódhat. A dohánylevél érettségének jelei a következők:

  • a levél alapvetően sötétzöld színe halvánnyá válik,
  • a levéllemez fodros lesz,
  • a levél hegye lehajlik,
  • a gyantás tapintású levél könnyen letörhető a szárról és a törés után nem marad a levélen szárrész, más néven bajusz.

A dohány érdekessége, hogy a levelek nem egyszerre érnek. Jellemzően az alsó levelek érnek be először és az érés fokozatosan halad felfelé a növényen. Épp ezért a betakarítás 4-5 törésből áll, melyek között 8-10 nap szünetet kell tartani. Amennyiben az adott év időjárása nem megfelelő a dohány érésének, előfordulhat, hogy az érés akár a fagyokig is elhúzódhat. Ilyen esetben érésgyorsító permetezést kell alkalmazni.

Kis gazdaságokban a törést kézzel végzik, míg nagyüzemi termesztés esetén gépi betakarítást szoktak alkalmazni.

Hagyományos dohányszárítás egy szárító pajtában
Hagyományos dohányszárítás egy szárító pajtában

 

Mi történik dohánytörés után?

A letört leveleket mielőbb ki kell szárítani. A szárítás előtt azonban elő kell készíteni a leveleket. A levelek szárításának leggyakoribb módja a következő: a leveleket egy madzagra fűzik és a felfűzött leveleket fellógatják a dohányszárítóban. Régen ezt a műveletet hosszú tűk segítségével, kézzel végezték, ma már természetesen ez a folyamat is gépesítetté vált.

A dohány szárítása nem egy egyszerű, nedvességelvonó folyamat, annál jóval összetettebb. A dohánylevelekben a szárítás során biológiai, kémiai és fizikai folyamatok mennek végbe, melyek fontos, hogy tökéletesen szinkronban legyenek. A leírtakból kitalálható a dohányszárítás lényege: szárítás közben alakulnak ki a dohány minőségét meghatározó tulajdonságok, mint például a szín és a nikotintartalom.

Száríthatjuk a dohányt természetes körülmények (dohányszárító pajtában, 25-40 napig), illetve mesterséges dohányszárító berendezésekben is. A mesterséges szárítók nagy előnye, hogy csak 100-150 órát vesz igénybe, továbbá hogy a szárítás minden tényezője tökéletesen szabályozható.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...