A víz vagy túl sok, vagy túl kevés, most éppen túl sok. Ezt eddig is tudtuk, de vajon fel vagyunk-e készülve az időjárási szélsőségekre? Az elmúlt két évtized, de a közelmúlt tapasztalatai is, valamint a klímaelőrejelzések szintén azt indukálják, hogy mihamarabb felkészüljünk a szélsőségekre, azon belül is leginkább az egyre gyakoribbá váló vízhiányos időszakokra, különös tekintettel a síkvidéki területeken.
Paradigmaváltás nélkül, mely egyaránt vonatkozik az állami és a termelőkre jelentős előrelépés nem várható. Állami oldalról rendkívüli fontosak a szükséges műszaki beavatkozások végrehajtása és a vízgazdálkodási gyakorlatok optimalizálása. A gazdálkodók részéről pedig fontos, hogy rendszerszinten gondolkozva türelemmel kezeljék a csapadék megjelenését földjeiken, ne csapolják le egyből mélyfekvésű területeiket.
Az alábbiakban – a NAK anyagának szemlézésével – áttekintjük az elmúlt évek tendenciáit és a lehetséges megoldási lehetőségeket, gyakorlatokat, valamint támogatási opciókat.
A korábban még igaz állítás, miszerint Magyarország nettó vízkibocsátó ország, az elmúlt két évben megdőlt. A hazai vízszinteket tavaly és idén is alacsony vízállás jellemezte, talajaink különösen a nyár végére rendkívül vízhiányos állapotban voltak, az utóbbi években pedig gyakorlatilag megszűntek a belvizes területek. Mindennek negatív következményeként, a felszíni vízhiány már a felszín alatti tartalékainkat emészti. A korábbi 30 évhez képest, az utóbbi 10 éves összes belépő középvízhozam jóval az átlag alatt maradt:
- a Tisza esetében 10-40%-kal csökkent – kivéve a 2011-es rendkívüli árvizes évet;
- a Duna esetében ~10%- kal csökkent – kivéve a 2012/2013-as rendkívüli árvizes évet.
Tavaly az elmúlt évszázad egyik legsúlyosabb aszályával kellett szembesülnünk. A rendkívüli vízhiány miatt a két legnagyobb folyónkon a valaha volt legkisebb vízszinteket mérhettük, de idén is az átlagosnál hosszabb ideig a legalacsonyabb vízálláson folytak – leszámítva a hirtelen és nagy mennyiségben lezúduló csapadék okozta szélsőségeket. A 2022-es év novemberig rendkívül vízhiányos volt, az Alföld évtizedek óta nem látott aszálytól szenvedett, a vízhiányból eredő kár több tízszeresére ugrott az átlagos évi 40 milliárdnak. Mindezek után az év végére közel 6 méter szintemelkedés jellemezte a Tiszát, s csak centik választottak el december végén az I. fokú árvízkészültségtől. Az idei év is hasonló vízmérleget produkál. Ez év októberben a Duna vízállása nagyon alacsony volt, a Tiszát pedig egész nyáron, illetve még az októberben néhány centiméter választotta el attól, hogy újabb negatív vízállási rekordot döntsön. A novemberi csapadék ugyan feltöltötte a talaj felső rétegét, a vízgyűjtő területeinket, valamint a vízfolyások medrét, de ha ezeket a vizeket nem tudjuk a csatornarendszereinken keresztül kivezetni és helyben megtartani, úgy azok gyorsan le- illetve kifolynak az országból. A mezőgazdasági adottságaink hiába kiválóak, ha a termőföldjeink alig 1,5%-át öntözzük, miközben a már meglévő rendszereink 8-9%-ot tennének lehetővé. Mezőgazdasági hasznosításra alkalmas vízkészleteink kihasználtsága 30%-os, szemben a 80%-os uniós átlaggal. Az agrárágazat csapadékhiányból származó becsült kára aggasztóan emelkedik: 2022-ben hazánk megközelítőleg 1000 milliárd forintos aszálykárt szenvedett.
Várhatóan egyre gyakrabban kell megküzdeni vízhiányos és aszályos időszakokkal, amelyre megelőző intézkedésekkel mihamarabb fel kell készülni, állami és termelői szinten is. Az egyre súlyosbodó problémára megoldást jelent a mezőgazdasági vízgazdálkodáshoz szükséges puffervízterek kialakítása, mely túlmutat a klasszikus értelemben vett víztározáson, ugyanakkor kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az ehhez szükséges intézkedések megszülethessenek. Puffervízterek megteremtése a térségbe kivezetett és ott tartott vizeket jelenti, legyen szó a talajban, víztározóban, csatornákban, vagy vápákban tartott vizekről.
Alkalmazkodás tájhasználattal
A területspecifikus mezőgazdasági termelés elengedhetetlen feltétellé fog válni, mert a vízkészleteink kapacitása véges, mesterséges vízpótlással belátható időn belül a mezőgazdasági területeink maximum 10%-án tudjuk kielégíteni öntözési vízigénnyel. Arról nem is beszélve, hogy a klíma sokkal gyorsabban változik, mint azt a műszaki beavatkozással le tudnánk követni. Emellett fontos megjegyezni, hogy a talajban lehet a leghatékonyabban, legkisebb költséggel a legnagyobb mennyiségű vizet elraktározni.
Puffervízterek megteremtése megfelelő talajgazdálkodással
A gazdálkodóknak is érdeke a talaj védelme, szerkezetességének javítása, ugyanis ezen tényezők jelentősen hatnak a talaj vízvezető és vízbefogadó képességére, a vízháztartás optimalizálására, a terméseredményekre, a költségekre, továbbá jelentősen csökkentik a szélsőséges időjárásból eredő stresszhelyzeteket. Kiemelten fontos feladat továbbá a megfelelő tápanyag-gazdálkodás, a tömörödés és az erózió elleni védekezés.
Puffervízterek megteremtése vápákkal
Elengedhetetlen intézkedés a belvízelöntések termőföldön való lehető leghosszabb ideig tűrése, a területi vízvisszatartás biztosítása különösen a mélyfekvésű területeken, valamint mesterségesen kialakított (mikro)tározókban, vagy akár vápákban. A felszíni vízrendezési szolgáltatás lehetővé teszi a termőterületen az úgynevezett átjárható, művelésbe vonható füvesített vápák kialakítását, amelyek a többletvizeket összegyűjtik, helyben tartják, s idővel visszaszolgáltatják azokat a termőföldnek. Síkvidéki területen magas potenciál van a vápák által történő vízmegtartásban.
Puffervízterek megteremtése állami és nem állami csatornarendszerekben
A csatornarendszerek rehabilitációjában és azok zökkenőmentes üzemeltetésében rejlik a lehatékonyabb és leggyorsabb megoldás. A mintegy 50 ezer folyamkilométer csatorna rendeltetésszerű működtetése, vízzel történő feltöltése akár 300 ezer hektáron tenné lehetővé az öntözést, továbbá – ami talán ennél is jelentősebb – közel 1,2 millió hektáron, hazánk szántóterületeinek mintegy harmadán tudná javítani a mikroklímát és stabilizálni a terméshozamokat, mely nem utolsó sorban ökológiai szolgáltatást is nyújt hiszen a víz tájban tartása egyértelműen javítaná hazánk éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét.
Puffervízterek megteremtése mélyfekvésű területeken, uniós támogatással
A víz termőterületi tájban tartására 2024-ben pályázati források is nyílnak. Mivel a vízhozamainkban csökkenő tendencia figyelhető meg, a vízkészletek egyre korlátozottabban állnak majd rendelkezésre hazánkban is. Emiatt várhatóan egyre gyakrabban kell megküzdeni a vízhiányos és aszályos időszakokkal. Így a mélyfekvésű területeken a víz helyben történő tartását javasoljuk – természetesen csak abban az esetben, ha van rá mód és nem lehetetleníti el a mezőgazdasági termelést! Szakmailag felettébb fontosnak tartjuk a víz tájban tartását, nem utolsó sorban annak támogatását és fejlesztését a következők szerint.
Egyrészt, az idei évtől a területalapú támogatás most már a vízborított területre is igénybevehető. Másrészt, várhatóan 2024 I. felében nyílnak meg azok a pályázatok, amelyek nem termelő beruházásként további anyagi támogatást jelentenek majd a víz helyben történő tartására. A területalapú támogatás keretein belül a partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, valamint vizes élőhelyek létrehozás lesz támogatható tevékenység (a területen megjelenő többletvizek visszatartásával), illetve a projektlapú támogatás keretin belül pedig a vizes élőhelyek létrehozása (ugyancsak a területen megjelenő többletvizek visszatartásával) valamint erózióvédelmet biztosító létesítmények kialakítása, fejlesztése válik támogatható tevékenységgé.
