Hirdetés
Egy Föld - Egy esély a Környezetvédelmi világnapon!
Hirdetés
1972. június 5-e óta minden évben világszerte megrendezik a Környezetvédelem Világnapját. A rendezvények és a világnap célja a környezetszennyezés visszaszorítása, az emberek figyelmének felhívása arra, hogy Földünk tartalékai végesek, és ha nem gazdálkodunk velük okosan, óriási károkat okozunk az utókornak.
1972. június 5-16-ig rendezték meg Stockholmban az első Ember és bioszféra nevet viselő környezetvédelmi világkonferenciát. Még ebben az évben határozatba foglalták a résztvevők, hogy a világkonferencia kezdő napja, azaz június 5-e Környezetvédelmi Világnap legyen.
A Környezetvédelmi Világnap legfontosabb célja, hogy felhívja az összes ember figyelmét arra, hogy a környezetszennyezéssel komoly károkat okozunk környezetünknek, és hogy ennek súlyos következményei lehetnek a nem is olyan távoli jövőben.
A Környezetvédelmi Világnap fő témája 2015-ben az emberi tevékenységek (gondolván itt a mezőgazdaságra és az iparra) hatása a környezetre. Ahogyan növekszik a Föld népessége, egyre több és több nyersanyagot használunk fel, melyek nem termelődnek újra (többek között a földgáz) és sajnos már ott tartunk, hogy több nyersanyagot használunk fel, mint amennyit bolygónk fenntarthatóan nyújtani tud nekünk. Logikusan következik ebből, hogy ezek a nem megújuló energiaforrások idővel elfogynak, ezeket pótolni kell majd valahogyan.
Már most sok nyersanyag van közel ahhoz, hogy kimerüljenek tartalékai. Amennyiben továbbra is a most zajló tendenciák folytatódnak, hasonló ütemben fejlődik a gazdaság és a népesség is növekszik, úgy 2050-re Földünk népessége elérheti a 9,6 milliárd főt, viszont a készletek annyira megfogyatkozhatnak, hogy körülbelül 3 bolygónyi nyersanyagra lesz szükség ahhoz, hogy a mostani fejlődést fenn tudjuk tartani. Ezért fontos, hogy a megújuló energiaforrásokat minél szélesebb körben kezdjük el használni, ezzel csökkenthetjük a fosszilis energiahordozók fogyásának gyorsaságát, továbbá a környezetszennyezést is radikálisan le tudjuk ezzel csökkenteni.
![](/public/agronews/an_article_inner/14086/c59652535924a693d6a60eccfbde201b_1.jpeg)
Ahogyan a fosszilis energiahordozók, úgy a termőföld is véges. A modern mezőgazdaság arra törekszik, hogy egy adott méretű termőföldből minél nagyobb hasznot tudjon kicsikarni, de e közben megfeledkezik a megfelelő tápanyag visszapótlásról, az időközönkénti termőterület pihentetésről (ugaroltatásról). Ezzel az intenzív gazdálkodással a termőföldek minősége fokozatosan romlik, időről-időre csökken a termőképessége, és ha nem figyelünk oda, előfordulhat az is, hogy nem lesz elég termőterület, amely a gyarapodó népességet el tudja tartani. Tisztán látszik, hogy a mezőgazdaságnak is lépnie kell, olyan megoldásokat kell alkalmazni a növénytermesztésben, melyekkel fenntarthatóan lehet gazdálkodni, de a vegyszerek használatát (a környezet megóvása érdekében) csökkenteni kell, el kell mozdulni az integrált növényvédelem irányába.
Mint minden évben, idén is lesz egy központi helyszíne a Környezetvédelem Világnapjának. A világnappal kapcsolatos hivatalos konferenciákat idén Olaszországban, a május 1-től október 31-ig tartó Milán Expo rendezvénysorozat keretein belül fogják megtartani, ahová 140 országból összesen 20 millió látogatót várnak!
Forrás: unep.org/wed/news/; wikipédia
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés