Az utolsó utáni pillanatban érkezett a csapadék

A múlt héten esett csapadék jelentősen enyhítette az egyre súlyosabb aszályt szerte az országban, de a lehullott mennyiség nem volt elég és nem jutott az egész ország területére. Ezen a héten viszont biztatóak az előjelek, további jelentős mennyiség csapadék várható az egész ország területén.

A múlt hét második feléig még folytatódott a szárazság, addig sehol nem hullott csapadék az országban. Pénteken aztán egy légörvény érte el délnyugat felől térségünket, melyből az ország nagyobb részén esett többnyire 5-15 mm csapadék. A csapadékból kimaradt azonban a Duna-Tisza közének jelentős területe, Nógrád megye, valamint a Tiszántúl nagyobb része: az ott hullott 0-5 mm szinte semmit nem ért. A talajnak csak a fölső néhány centiméterét tudta megnedvesíteni (vagy épp csak a port verte el), mely azóta már el is párolgott. A talaj felső 20 cm-es rétegének nedvességtartalma a Dunántúlon, valamint Heves és Borsod megyében jelentősen növekedett, de másfelé 30% alatt van. Csongrád megyében a felső 50 cm nedvességtartalma is sokfelé a kritikus 40%-os érték alá csökkent. Mivel a téli csapadékmennyiség nem volt elegendő a nagyobb mélységek őszi aszály utáni feltöltéséhez, így 50 cm alatt is számottevő hiány mutatkozik. Az aszály jelei a keleti országrészben sokfelé, a Dunántúlon foltokban mutatkoznak, keleten a rossz víztartó képességű talajokon a legsúlyosabb a helyzet.

Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában 
a talaj felső 50 cm-es rétegében 2019. április 7-én (%)

Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet jellemzően 10-12 fok körül van az országban, és a mélyebb rétegek sem hidegebbek ettől. Ez pedig már megfelelő a kukorica vetéséhez. A hét közepétől várható újabb jelentős esők előtt jó, ha a magok és a tápanyagok is a talajba kerülnek.

Az őszi vetéseknek már nagyon kellett ez a csapadék, ami az utolsó pillanatban érkezett. Ahol legalább 10 mm esett, ott a folytatásban a növények gyors fejlődése várható. Jelenleg sokféle gyümölcsfa virágzik, erre kedvező a meleg időjárás. A fehér akác már az ország északi részein is a rügyfakadás állapotában van.

Az őszi vetésű kalászosok és a repce számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be a Kaposvár és Nyíregyháza körüli terültre vonatkozó agrogramokon.

A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy –többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. Szeptember és október hónapokban a talaj felső 20 cm-es rétegét, a későbbiekben a felső 50 cm-es rétegét ábrázoljuk. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a napi hőmérsékleti szélsőértékek mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen). A bemutatott két terület időjárási viszonyai között, főleg a csapadékban és így a talajnedvességben van nagy különbség. Kaposváron mintegy 50 mm-rel van elmaradva az ideális értéktől a csapadékösszeg, míg Nyíregyházán ez a különbség már a 100 mm-t is elérte. Ez utóbbi területen az őszi vetések gyökérzete által átfogott talajréteg nedvességtartalma immár a harmadik hullámban csökken 40% alá, mely már kritikus szintnek tekinthető. Márpedig ilyen viszonyok között csak szenved a növény. A hőmérséklettel nincs probléma, a hőösszeg országszerte az optimális érték fölött jár.

Az előttünk álló héten többször és sokfelé csapadékos időben lesz részünk. Szerdáig főleg délen és a Dunántúlon várható elszórtan eső, zápor, zivatar, majd a hét második felében országszerte kiadós csapadékra van kilátás. A heti csapadékösszeg általában 15 és 30 mm között valószínű (nagyobb része csütörtökön és pénteken, majd vasárnap érkezhet), de van esély ettől nagyobb mennyiségekre is. A talaj vízkészlete a héten valószínűleg jelentősen növekedni fog. Gyakran lesz élénk, többször erős az északi, északkeleti szél, mely miatt a növényvédő szeres permetezést jól meg kell tervezni. A nappali hőmérséklet szerdáig még marad 20 fok közelében, majd a hét második felére több fokot visszaesik. Fagy a héten nem valószínű. Az 5 cm-es talajhőmérséklet a hét második felében kissé 10 fok alá csökken. A héten a természetes vegetáció, a fű is gyors fejlődésnek indul, “kizöldül” az ország, ez a csapadékkal párosulva véget vet a szárazfű tüzes időszaknak.

Forrás: met.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...
A májusi eső aranyat ér! Az utóbbi napokban igencsak kijutott az esőből országszerte, ami a gazdáknak is jól jött. A tíz millimétert csapadék kedvez az idei termésnek. Sokszor...
Áll a víz a szabolcsi földeken – fotókkal! Míg az ország nagyobb részén valóban aranyat ért a májusi eső, sok szabolcsi gazda a túl sok csapadék elvezetésén fáradozik. Volt vihar, volt jég, de ...