Hirdetés
33 ezernél több gazdának érkezett meg 42 milliárd forint az egységes kérelmekhez kapcsolódóan
A tavalyi egységes kérelmekhez kapcsolódóan több mint 33 ezer gazdálkodónak összesen 42 milliárd forintot fizetett már ki ebben az évben is a Magyar Államkincstár - mondta a Bács-Kiskun vármegyei Lajosmizsén, egy szakmai rendezvényen Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A politikus az egységes kérelmekhez kapcsolódó jelentős összegű kifizetésekkel kapcsolatban megemlítette, hogy nem csak a gazdálkodóktól követelt meg jelentős mértékű alkalmazkodást a tavaly elindult új feltételrendszer.
A változások követése a végrehajtásban közreműködő intézményrendszernek is komoly feladatokat jelent, de a kifizetések összege, időarányos teljesítése az előző évhez, vagy akár a 2014-ben induló támogatási ciklushoz viszonyítva is tartja a szintet - fogalmazott Feldman Zsolt az Agrárminisztérium közleménye szerint.
![](/public/agronews/an_article_inner/504/ea6007b20b63649a2019b68850af2677_1.jpeg)
Arról is beszélt, hogy az első pályázatok hamarosan megjelennek. A kiírások a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában azoknak a beruházásoknak a támogatására helyezik a hangsúlyt, amelyeknél igazolást nyer azok hozzáadott értéke. Emellett a beruházó vállalkozás tartós értékesítési vagy beszerzési kapcsolatokat tart fenn üzleti partnereivel és érdemben lép a digitalizációs megoldások használata érdekében. A pályázati rendszer mintegy 2900 milliárd forint hatékony felhasználását hivatott segíteni.
Hirdetés
Külön a kicsik és a nagyok
Az államtitkár említést tett arról is, hogy az agrártárca a kisebb és a nagyobb vállalkozások számára külön beruházási felhívások előkészítésén dolgozik. Ezek kedvezőek lesznek a kisebb üzemek számára, mert nem kell majd a nagyvállalatokkal versenyezniük. Az év során folyamatosan meghirdetett pályázatok biztosítják majd, hogy az érintettek az elmúlt évek gazdasági-piaci változásaira reagálva, a termelésüket hatékonyabbá tegyék vagy akár a több lábon állás irányába nyithassanak.
Feldman Zsolt előadásában kitért a gazdálkodóktól elvárható alkalmazkodási képességre és készségre is. A piac által diktált változásokat szükséges követni, aki ezt nem teszi meg időben, lemarad: ma már nem lehet a 20-30 évvel ezelőtti módon gazdálkodni - fogalmazott.
Változások és újdonságok
A hagyományos termelési szerkezetben a prémium minőségű, egészséges, a táplálkozásban növekvő felhasználású speciális fehérje- vagy rosttartalmú gabonák piacilag stabil pontot jelenthetnek. A termelési szerkezet differenciálása is hozzájárulhat a hatékony gazdálkodáshoz. A széles körben termesztett öt fő kultúrnövényen kívüli alternatív szántóföldi kultúrák - cirok, köles, olajlen, pillangós virágúak, szója, mák, rozs, tritikálé - termesztésbe vonása lehet a jövő egyik útja – tette hozzá.
Az agrártárca a beruházások finanszírozását új eszközökkel is segíti. Tervezzük a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatköltségek elszámolhatóságát vagy például megteremtjük a biztosítékmentes előlegfinanszírozás lehetőségét a pályázati rendszerben, ami a kisebb- és közepes gazdaságok számára jelenthet nagy segítséget – közölte Feldman Zsolt.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés