Hirdetés
12% feletti lejtőn való gazdálkodás gyakorlati megoldásai – a KITE irányt mutat
Herceghalom határában került megrendezésre a KITE Zrt. nagyszabású szántóföldi bemutatója, “Irányt mutatunk 2.0 – 12% feletti lejtőn való gazdálkodás gyakorlati megoldásai” címmel. A rendezvény apropóját az idei évben megalkotott „Feltételesség rendelet” adta, amelynek a helyes mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírásai között helyet kaptak a talajromlás és a talajerózió kockázatának csökkentését célzó szabályok is.
A talajvédelem, valamint a szántóterületek fenntartható termelésre való alkalmassá tételének létjogosultságát támasztotta alá Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatójának nyitó előadása, melyben kitért a síkvidéki vízrendezésben elért eredményekre, valamint az erózió elleni védekezés terén csaknem egy évtizede töretlen erőfeszítésekre. Ezen térinformatikai fejlesztések és a megszerzett gyakorlati tapasztalat ma lehetővé teszi, hogy a KITE Zrt. támogassa a termelőket a fenntartható gazdálkodási megoldások adaptálásában az erózióval érintett területeken is.
Ezt követően Dr. Juhász Anikó helyettes államtitkár beszélt a közös agrárpolitika támogatásainak zöld feltételeiről. A KITE Zrt.-ben az elmúlt években végzett, a talajvédelmet érintő fejlesztések, valamint a domborzati információk integrálása a szaktanácsadási gyakorlatba a szántóföldi bemutatót megelőző szakmai előadásban kerültek bemutatásra.
Hirdetés
Dr. Szabó Emese fejlesztési osztályvezető elmondta, hogy már csaknem egy évtizede megfogalmazódott az igény a KITE Zrt.-ben a talajdegradációs problémákra adott válaszok kidolgozására, melynek nyomán megtörtént az erózió elleni védekezés elemeinek tervezését megalapozó térinformatikai modellek kialakítása és ezen eljárások gyakorlati megvalósítása, a térinformatikai tervezéssel támogatott síkvidéki vízrendezés, a változtatható mélységű művelés, valamint a tábla heterogenitásának pontosabb megismerését célzó új zónázási módszer kialakítása. Az erózió elleni védekezés eszközei közül a rétegvonalak szerinti művelés, a füvesített vízelvezetők, a szintvonalak mentén kialakított füvesített erózióvédelmi sávok és füvesített táblavégi fordulók, valamint a változtatható mélységű művelés tervezésébe kaphattunk betekintést a bemutató helyszínéül szolgáló terület példáján.
A rendezvény programja ezután egy szántóföldi bemutatóval folytatódott, ahol Mészáros Gábor rendszerfejlesztési igazgató hívta fel a figyelmet a fejlett műszaki megoldások precíziós gazdálkodásba történő integrálásának jelentőségére, és a lejtős területeken történő gazdálkodás során jelentkező problémák megoldási lehetőségeire. A bemutatott precíziós beavatkozások a KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszerének alkalmazásaiban készített előírástérképek alapján lettek végrehajtva, bizonyítva, hogy a PGR ma már a teljes agrotechnológiai spektrumot lefedi. A vendégek megtekinthették a rétegvonalakkal párhuzamosan végzett gazdálkodás gyakorlati megvalósítását, valamint az egyes szántóföldi műveletek esetében külön kiemelésre kerültek a hatékonyság növelését célzó, ma elérhető legmodernebb műszaki megoldások és precíziós alkalmazások. A megváltozott művelési iránynak és a rétegvonalak követését lehetővé tevő 3-4 görbe nyomvonal következtében a hagyományos eszközrendszerrel történő munkavégzés hatékonysága visszaeshet, melynek javítása csakis fejlett műszaki- és precíziós megoldásokkal lehetséges.
A technológiai gépsort Bellai Tamás, Kolozsvári István és Pataki Sándor kereskedelmet támogató mérnökök mutatták be. A 10 gépkapcsolat a talajjavítástól a betakarításig a szántóföldi műveletek teljes spektrumát lefedte. Minden művelet RTK jelpontossággal és automatikus kormányzással (AutoTrac) lett végrehajtva a szintvonalak alapján felvett görbe nyomvonalak mentén. A műveletek valós időben követhetőek voltak a John Deere Operations Center asztali- és mobil applikációján, amely a JDLink-nek köszönhetően lehetővé teszi a kétirányú adatkommunikációt is. Az erózió elleni védelem egyik legfontosabb eleme a talajvédő művelési rendszerek alkalmazása. Ezek a forgatás nélküli talajművelési rendszerek a minimum 30%-os szármaradványfedettség biztosításával csökkentik az erózió mértékét. Ennek megfelelően a bemutatón is olyan talajművelő- és vetőgépek szerepeltek, melyek biztosítják a szármaradványgazdálkodási kritériumokat, ugyanakkor precíziós megoldásaikkal javítják a gazdálkodás hatékonyságát.
Sajtóközlemény
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kétszer ad, aki gyorsan ad
El Niño-hatás, aszály, jégverés, hőségriadók. Júniusban aratott kalászosok, hektikus terménypiacok, hatóanyag-kivonások. AÖP-támogatott mikrobiológiai termékek, talajegészség józan ésszel is felmérhető felértékelődése. A szármaradványok irányított bontásával a talajok nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmának, valamint mikroelemeinek pótlása. Ismerős, ugye? Mi most egy másik nézőpontra hívjuk fel a figyelmét.
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés