Töltse fel saját ajánlatát, a saját igényeivel, jelezze mások felé eladási vagy vételi szándékát! Eladna vagy venne? Ha még nem regisztrált, itt most megteheti gyorsan és ingyenesen!
A RhizoMagic™ kedvező hatása az összetevői széles körének köszönhető, mindegyik a stresszoldás különböző területeiért felelős, együttes jelenlétük pedig biológiai többlethatást eredményez. […]
Az ukrán búza termőterületén belül most, a háború idején két és félszer nagyobb arányban van jelen a tavaszi vetésű kalászos, mint a békeévekben. Azonban így is keveset tesz hozzá az összterméshez. A térnyerése a kapások szempontjából lehet még érdekes. Az ukrán agrártárca előzetes előrejelzése szerint a tavaszi búza vetésterülete mintegy 285 ezer hektárt tesz ki az országban. […]
Az elmúlt hónapok elszálló inputköltségei nehéz helyzetbe hozták a hazai takarmány- és takarmánykiegészítő gyártókat, -forgalmazókat és az állattartókat is. Ráadásul nagy rajtuk a nyomás a fenntarthatósági elvárások térnyerése miatt is. Éppen ezért megkérdeztünk öt érintett cég képviselőjét, hogy szerintük hogyan fog megváltozni a takarmányok összetétele a következő 5 évben, milyen egyéb trendek várhatók az iparágukban, mik lesznek a legelterjedtebb fehérjeforrások, és végezetül arra kértül őket, hogy mutassák be cégük egyik leginnovatívabb termékét. Válaszaikat az alábbiakban olvashatják. […]
Sok mondásunk mélyén ott az igazság, hogy a legjobb szakemberek azok, akik szolgáltatóként és vásárlóként is kiismerik ugyanazt a területet. Horváth János, az AGROTEC Magyarország Kft. Szentlőrinci Területi Központjának fél éve kinevezett területi műszaki vezetője szerint az ő esetében sem volt másként, a szakirányú végzettség és a mezőgazdaság szeretete mellett a hatékony szervizháttér kiépítéséhez kellett az a rutin, amit előzőleg egy 9000 hektáros gazdaság műszaki vezetőjeként megszerzett. […]
Elstartolt a Kukorica Kör Egyesület idei, 2023-as meghívásos termelési versenye, amiben nem a legmagasabb kézzelfogható termés elérése, hanem a leggazdaságosabban termelő gazdálkodó megtalálása a cél. A kihívás talán ebben az évben minden szempontból óriási, hiszen a kukoricatermesztési kedv a tavalyi év fényében finoman fogalmazva sem dönt csúcsokat, de talán éppen ezért lesz tanulságos a verseny. […]
Méréseken alapuló öntözési döntéstámogatási rendszerA KITE öntözésirányítási rendszere nemcsak az elmúlt időszakok vízmérlegének megállapítására alkalmas, hanem a hétnapos OMSZ meteorológiai előrejelzés integrálásának... Tovább... |
Miért van olajretek és mézontófű egy bankban?A természeti sokféleség fenntartását és a növénytermesztés fenntarthatóságát egyaránt segíti a K&H Csoport kezdeményezése, amely az új mezőgazdasági géplízing-szerződések... Tovább... |
Védettek a vetési varjak, de nagy károkat is okoznak a gazdáknak, változásra van szükségA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a károk, problémák jelzésére, és kezdeményezni fogja a varjak kezelésére vonatkozó jogszabályok módosítását az... Tovább... |
Tisztában van a gabonafélék áraival? Nézze meg a Magro.hu-n, hogyan alakul a gabona ára, ezen belül a kukorica ára, a búza ára, a napraforgó ára. Nézzen szét online piacterünkön, hogy van-e eladó alma, eladó burgonya, eladó zab, eladó széna vagy szalma az ajánlati listánkban. Haszonállatot szeretne venni? Tekintse meg szarvasmarha kínálatunkat, és kattintson a linkekre, hogy van-e eladó sertés, eladó kecske, vagy eladó juh az oldalainkon.