Leírás

Terményszárító fűtés EKOPÁL S-50-1000 kW-os, INDIREK fűtésű, bálatüzelésű, elgázosító, légmelegítő bálakazánokkal:





„A növekvő piaci verseny miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a mezőgazdasági cégekre, hogy költséghatékonyan, ugyanakkor a fogyasztói igényekre minél gyorsabban reagálva tudják üzemeltetni vállalkozásukat. Ezeknek az elvárásoknak sok esetben azok a cégek tudnak megfelelni, amelyek lépést tartanak a legkorszerűbb technológiákkal. Mivel azonban a gépesítés és technológiai beruházások komoly költséget jelenthetnek, jól átgondolt fejlesztésekre van szükség mind a megtérülés, mind a finanszírozhatóság miatt”
A rendszer úgy van megépítve, hogy füstgáz a szárítandó anyaggal semmilyen körülmények között sem érintkezik, indirekt fűtés. Elgázosítókazán, a hagyományos nagy tűzterű kazánoknál az égésidő egy töltéssel egy óra az elgázosítókazánban minimum 4 óra. A bevitt energia 82-85 %-át hasznosítja.
Az EKOPAL S elgázosító kazánok kiválóan alkalmasok nagy csarnokok fűtésére, terményszárítóval való összekapcsolás esetén pedig, a szárítóba bemenő levegő előfűtésére, illetve kíméletes szárítási igény esetén teljesen kiválthatja a szárító földgázzal működő égőfejét. A szalmakazánok telepítése és üzemeltetése nem csak környezeti előnyökkel, hanem gazdasági előnyökkel is járnak. A beruházások teljes mértékben megvalósíthatók. A felhasználók véleménye szerint a kazán megtérülési ideje 2 és 5 év. Attól függ, hogy mekkora a kazán és a működés intenzitása. A legjövedelmezőbb befektetni ott, ahol a felhasználók saját szalmával tudnak fűteni például a mezőgazdasági termelők ez esetben a megtérülés 1 – 3 év. Azok a felhasználóknál akik a szalmabálákat meg kell vásárolni a megtérülés 2 – 5 év. A kazán kifejlesztésének nem titkolt célja, hogy a drága és bizonytalan földgázt teljes egészében kiváltsa. A kazán hasznosítani tudja a hengeres és szögletes bálát egyaránt (szalma, nád, kukoricaszár bála, venyige, vagy ágbála, raklapos papír, textilbálák, sőt hasábfával is üzemeltethető). A tökéletes égést a vezérlőelektronika a befúvóventilátor segítségével szabályozza. Az ideális tüzelőanyag víztartalma 15%. A felszabaduló hőenergiát a kazántestbe épített csőrendszerben keringő olaj veszi át, ami hőcserélőn keresztül fűti alapesetben 150 °C-ra a szárító berendezés levegőjét (átalakítással 200 °C-ra). Maximális légmennyiség 36.000.- m³/h.

Elgázosító rendszer
Az EKOPAL S kazán a következőkből áll: szalma égetésre alkalmas elgázosító kamrából a keletkezett gázt elégető kamrából, illetve a kétsoros csöves hőcserélőből. A kazánban működik egy un. áramlás elleni rendszer. A kazánba egy speciális háromszög alakú tűzálló elem van felszerelve, az ajtó belseje és a gáz égető kamra alsó része szintén tűzálló anyaggal van burkolva. A be fújt levegő két felé van elosztva. Az egyik része a szalma égető kamrába megy és az elgázosítást segíti, a másik része a gáz égető kamrába jut és ott segíti a CO elégetését CO2-vé. Ebben a rendszerben biztosítva van az előzetes szalma gázosítás és a végleges gáz égetés. Ennek eredménye az alacsony szén-monoxid (CO) tartalom a füstgázban. A szalma égető kamrába be fújt levegő nem engedi por kiszivárgását a szalma égető kamrából és ez csökkenti a por mennyiségét a füstgázban.
Az EKKOPAL S kazánok a ventilátorban automatikuson szabályozó fojtószeleppel, illetve mikroprocesszoros vezérlő rendszerrel vannak felszerelve. Szabályozó vezérli a szalma égetési folyamatát az optimális paraméterek szerint, irányítja fojtószelepet, a ventilátor és a keringő szivattyú működését a kazán hőcserélő rendszerben.
A METALERG EKOPAL S elgázosító bálafűtésű légmelegítő kazán család, amivel a levegőt 1200 °C-ig (konkrét technológiai követelmény esetén kis áttervezéssel akár 1500 °C-ot is el lehet érni) lehet felmelegíteni. A szalma égetése úgy történik mint az EKOPAL RM kazánban, először elgázosítja a szalmát, majd elégeti a keletkezett gázt. EKOPAL S légmelegítő „kettő az egyben” egység, mert egybeépítve benne van maga a kazán és a csöves hőcserélő is:
Kazán. Ugyanolyan kazán mint az EKOPAL RM amiben a vizet más folyadékkal helyettesítettük. A szalmából keletkezett füstgáz hőmérsékletét csöveken veszi át a hőcserélő folyadék és így magas hőmérsékletre melegszik fel. „Folyadék (diatermikus olaj) – levegő” csöves hőcserélő”. A kazánba be van építve a cső rendszer amin átmegy kintről beszívott levegő és a felmelegedett folyadék hőmérsékletét átveszi. A levegőt a légmelegítő kazán mögött elhelyezett ventilátor szívja. A szárítóval egybeépített légmelegítő kazánnál ezt a szerepet a szárító ventilátora tölti be. Hőingadozása (legfeljebb 5 °C).
A kazánban beszerelt keringő szivattyú biztosítja a problémamentes folyadék keringést és az egyenletes hőcserét.
Előny: a drága tüzelőanyag 100%-os helyettesítése (olaj, gáz, szén)
magas hatásfok akár 82-85% egyszerű hőmérséklet szabályozás és minimális hőmérséklet visszaesés a tüzelőanyaggal való feltöltések között
a szalma igény számolása: 1 liter fűtőolaj = 3 kg szalma
a hőcserélő folyadék általi tartós konzerválás a fűtési szezon után nem kell a folyadékot leengedni alkalmazás: gabona, kukorica, fűszer, dohány, zöldség, fa szárítása (a szárított étkezési termény füstgázzal való mérgező károsításának veszélye nélkül).

Paraméterek

Logisztika
Szállítást vállalom
Speciális szállítási információk
Raktárunkból

Hirdetés azonosító: 30001

Frissítve: 2024. július 16., 13:22

Lépjen kapcsolatba a hirdetővel!

+36 20 558

Hitelesített telefonszám

Hirdető adatai

Név
Sámuel Kovács József
Cím
6090 Kunszentmiklós,
Kaszás u. 20.

Érdekes lehet Önnek a hirdető?

Szeretné több érdeklődőhöz eljuttatni termékeit, vagy szolgáltatását?

Ismerje meg ajánlatainkat!

Csomagajánlatok

További ajánlatok

Hirdetésfeladás