Ugyan jelenleg nincsen sok hó hazánk erdeiben, a vadak mégis már-már elvárják, hogy törődjünk velük. Ezért az etetést még az enyhébb, hómentes téli napokon is folytatni kell, hogy az állatok megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez juthassanak.

Mi a cél az etetéssel?

Elsődleges szempont ebben az időszakban, hogy a vadak megfelelő állapotban, jó kondícióban vészelhessék át a téli hónapokat. Ilyenkor az erdőben nem találnak az állatok elegendő táplálékot, valamint mivel a mezőgazdasági területekről is minden növény betakarításra került, így onnan sem tudnak hozzájutni a megfelelő táplálékhoz. Kellő mennyiségű élelem nélkül pedig az állatok legyengülnek és a hidegben könnyen el is pusztulhatnak.

Másik célja a téli vadetetésnek, hogy a mezőgazdasági területektől távol tartsák a vadakat, valamint hogy a vadászok helyben tartsák az állományt, ne vándoroljanak el az állatok. Ez a későbbi vadászatok miatt is fontos szempontnak számít.

Igénylik a törődést télen a vadak, nehezen találmak ilyenkor élelmet. Fotó: hir6.hu
 
Minden állatnak mást és máshová

Nem egyszerű dolog összeválogatni, hogy melyik állat mit eszik, valamint az is kardinális kérdés, hogy melyik vad honnan szeret lakmározni. Itt van például az őz, aki megválogatja, hogy mit eszik meg és mit nem. Csak kiváló minőségű magvakat fogyaszt szívesen, valamint a magvak közé kevert agancsnövesztő tápot is előszeretettel fogyasztja. Mindezt fedett helyen lévő etetőkből fogyasztja legnagyobb kedvvel, amit úgy kell kialakítani, hogy kényelmesen hozzáférjen, de a vaddisznók már ne tudjanak beleenni.

A vaddisznó egy érdekes állat. Ha vadetető tálcára helyezik ki neki a kukoricát, ahhoz nem szívesen nyúl hozzá. Jobban szereti a földről felenni a neki szánt táplálékot. Ellenben amit az őzeknek helyeznek ki etetőkbe, azt szívesen megdézsmálja. Ezért is alakítják úgy az őzetetőket, hogy a vaddisznó ne férjen hozzá.

A szarvas bokros, bozótos területen elhelyezett vályúkból szereti elfogyasztani a neki szánt takarmányt. Elsősorban gabonamagvak képezik a téli takarmányukat, valamint szálas szénával, illetve lucernával egészítik ki takarmányadagjukat a vadgazdák.

Nem csak a szemes takarmány a ’menő’

A gabonaféléken és a szénán kívül egyéb, lédús takarmányokat is kapnak az állatok ilyenkor, télen. A szarvasok és az őzek kifejezetten kedvelik a szilázst és a szenázst. Nagy kedvvel fogyasztják ezeket az erjesztett takarmányokat is. A vaddisznók pedig kifejezetten kedvelik a hullott almát, amit a kukoricához hasonlóan legjobb étvággyal a földről fogyasztanak el.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás