Hirdetés
Újra megalakult az Országos Vadgazdálkodási Tanács, Takács Szabolcs lett az elnöke
Megtartotta 2022. május 11-én alakuló ülését az Országos Vadgazdálkodási Tanács az Agrárminisztériumban. A tanács kiemelten fontos szerepet játszik a vadgazdálkodási szakmapolitikai célok megfogalmazásában, a vadgazdálkodás, vadászati igazgatás és kutatás szakmai és érdekképviseleti szervezetek vadászati ágazatot érintő egységes álláspontjának megformálásában. Az eseményt Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.
A politikus elmondta, hogy a vad védelmét és a fenntartható vadgazdálkodást érintő kérdések megtárgyalásához, a vadgazdálkodás széles körű társadalmi és tudományos szakmai megalapozása, valamint az állami tulajdonú vad védelméhez fűződő érdekek közti összhang megteremtése érdekében a tanácsnak kiemelt szerepe lesz az elkövetkező időszakban. A fenti célok elérése érdekében a jogalkotó a tagok kiválasztása során arra törekedett, hogy minden érintett ágazat képviseltesse magát a Tanács munkájában. Így a vadgazdálkodók mellett a természetvédők, az erdőgazdálkodók, mezőgazdálkodók és az országos főállatorvos is helyet kapott - írta az Agrárminisztérium.
![](/public/agronews/an_article_inner/3826/36ac84064b0eba423e42a5c46b3dfe7a_1.jpeg)
Az alakuló ülésen az elmúlt évek tevékenységének eredményeként Kovács Ferenc, a Vadgazdálkodási Főosztály vezetője beszámolt az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról, valamint ismertette a közeljövőben tervezett változásokat is. Tekintettel arra, hogy a tanács a vadászattal, a vadgazdálkodással összefüggő jogszabálytervezetről is véleményt nyilváníthat, így fontos szerepet fog játszani a jogszabályok előkészítése során, elősegítve ezzel a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását és a végrehajthatóság javítását.
Hirdetés
![](/public/agronews/an_article_inner/3826/e487acadf890484966d22eaa99a7c423_1.jpeg)
Egyhangú szavazással lett elnök Takács Szabolcs Veszprém megyéből
A megjelent tagok egyhangúan választották meg elnöknek Takács Szabolcsot, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében jelenlévő tagot. Az újonnan megválasztott elnök köszöntő beszédében elmondta, hogy a vadgazdálkodásért felelős miniszter által felkért tagok sok éves szakmai tapasztalatukkal eredményesen fognak hozzájárulni a tanács működéséhez.
Az Országos Vadgazdálkodási Tanács újbóli felállásával a vadgazdálkodási szakigazgatás célja egy, a korábbiaknál eredményesebben funkcionáló, a vadgazdálkodási ágazatot hatékonyan előremozdító és összefogó testület működtetése.
Takács Szabolcs kormánymegbízott pályafutása és adatai:
Születési hely, idő: Pápa, 1978. január 31.
Nős, egy gyermek édesapja
Végzettség:
Okleveles gazdasági agrármérnök
Pályafutás és politikai életút:
2002: a Fidesz Magyar Polgári Szövetség tagja
2002 - 2010: Bakonyjákó Község polgármestere
2005 - 2007: a Pápa Környéki Önkormányzatok Szövetsége elnöke
2005 - 2010: a Pápai Vízmű Zrt. Igazgatósági Tanácsának tagja
2006 - 2010: a Fidesz Pápai Helyi Szervezetének elnökségi tagja
2006 - 2010: a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja
2007 - 2010 között a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás elnökhelyettese
2008 - 2010: a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Felügyelő Bizottságának tagja
2011 - 2013: a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Igazgatóságának elnöke
2010 - 2011: a Veszprém Megyei Önkormányzat önkormányzati főtanácsadója, elnöki kabinetvezetője
2011- 2014: a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetvezetője
2014 július 1- től Veszprém megyei kormánymegbízott
Nyelvtudás:
német
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés