Hirdetés
Több vetőmagtételt is megsemmisítettek az utóbbi hetekben
Hirdetés
Fokozott figyelmet kapnak idén a csemege- és a pattogatni való kukorica vetőmagok a piacon. Több mint 130 vizsgálatot követően már 7 tétel megsemmisítése is megtörtént. Kiemelten figyelik a tételek GMO szennyezettségét és az engedélyeket is fokozottan ellenőrzik.
A Nébih információi szerint a kiemelt figyelmet egyébként az indokolja, hogy a csemegekukorica és a pattogatni való kukorica vetőmagjából termett áru közvetlenül a vásárlók asztalára kerül. Az ellenőrzéseket kockázatelemzést követően végzik el a szakértők, egy adatbázis segítségével. Az adatbázis tartalmaz minden hazai kis- és nagykereskedőt, beleértve azt is, aki nem magyarországi előállítású vetőmagot forgalmaz vagy használ.
![](/public/agronews/an_article_inner/12867/52f087c25cafb69250c16f184cd12314_1.jpeg)
Az ellenőrzés elsősorban a tételek GMO tartalmára irányul. A kockázatot az is növeli, hogy a vizsgált tételek általában olyan országokból származnak, ahol engedélyezett a GMO használata, viszont hazánkban ez továbbra is tiltott.
2016-ban idáig 110 csemegekukorica és 21 pattogatni való kukorica tételt vizsgáltak meg a szakemberek, közülük összese 7 esetben mutattak ki GMO szennyezettséget.
A Nébih szakemberei az országos célellenőrzést is elvégezték már, március 21-24. között. Az akció során nem csak a vetőmag forgalmazóknál vizsgálódtak, hanem gazdaboltokban, áruházláncokban, termelőknél és konzervgyárakban is mintáztak, zsákos és zacskós kiszerelésű vetőmagokat egyaránt. A vizsgálatok során GMO fertőzött tételt nem találtak, viszont 5 csemegekukorica tételről kiderült, hogy tulajdonosuk nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének.
![](/public/agronews/an_article_inner/12867/7871f692f8314deb09ec13258acd315f_1.jpeg)
Az ellenőrzés-sorozat eredménye megerősítette, hogy a következetes és rendszeres hatósági jelenlétnek köszönhetően a forgalmazók többsége betartja az előírásokat. Hazánk GMO mentességének fenntartása, valamint a magyar lakosság egészségének védelme érdekében a NÉBIH a jövőben is fokozottan ellenőrzi a forgalomba kerülő vetőmagok minőségét.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés