Hirdetés
A szeder is megérezte az aszályt
Hirdetés
Egyre többen keresik a vadgyümölcsöket az utóbbi évek adatai alapján. Vadkörte, kökény, erdei szeder, berkenye, mind-mind a legkiválóbb pálinkaalapok közé tartoznak. Az idei aszály azonban az erdei gyümölcsökön is érezteti hatását.
Egy szederárus szerint nagyon kevés volt idén az erdei szeder a szárazság miatt, pedig kereslet van rá, a vevők inkább ezt választják, mint a kerti, háziasított fajtákat, amelyeknek nincs olyan jó ízük. Egy másik szederárus pedig azt mondta, hogy bár az erdei gyümölcsből kevés volt, ez nem látszott meg az árakon, nem tapasztalt számottevő drágulást. Hozzátette: a vadon növő szederrel ellentétben a kertjében nevelt szederbokor szépen termett, ehhez persze nagyon sok vizet kellett neki adni, naponta száz liter vizet locsolt a földjére.
Új módszerek kellenek
A Magyarországot is érintő klímaváltozás, a folyamatos felmelegedés, illetve a szélsőséges időjárási jelenségek nem kedveznek a bogyós gyümölcsök termesztésének. Sőt, manapság már nem csak a szeder és más érzékeny gyümölcs ég meg, hanem szinte minden, a zöldségek is. Gondolkodóba esik ezért az ember, hogy mindent árnyékoló raszterháló alatt kellene termelni, ahogyan ez Ausztráliában már elterjedt. Ezeket a technológiákat tanulmányozni kell, mert valószínű, hogy Magyarországon is ez lesz a jövő.
Pálinkaalapok
A termelés nehézségei mellett a vadgyümölcsök iránti kereslet az utóbbi években alaposan megugrott, a szeder nemcsak frissen, valamint lekvárokba, gyümölcssalátákba, levesekbe kiváló, hanem pálinka is készíthető belőle. Más erdei gyümölcsök ugyancsak jól eladhatók, a vadkörte, a vadalma, a kökény vagy a berkenye a legkiválóbb pálinkaalapok közé tartozik, de cefréznek és főznek már somot és csipkebogyót is.
Nem csak szesz lesz
A vadgyümölcsökből és a tájfajtákból Észak-, Északkelet-Magyarországon már századok óta készülnek a különleges, kézműves termékek. A három folyó – a Tisza, a Szamos és a Túr – ölelésében megbúvó Panyola például pálinkái mellett különleges aszalványairól is ismert volt. Az alapot a szilva adta, a folyóvölgyek természetes ártéri gyümölcsösei, amelyekről ősszel a falu apraja-nagyja gyűjtötte a termést a part közelében felállított aszalókba.
![](/public/agronews/an_article_inner/13585/9c45ac93c9fd56539ea8df811b78201f_1.jpeg)
A nemzedékről nemzedékre öröklődő fogások az elmúlt évtizedben jórészt feledésbe merült, de a panyolai önkormányzat most igyekszik újratanítani a régi titkokat. Értékteremtő programja keretében aszalót építettek, ahol már tizenöten dolgoznak.
Kevés lesz a saját szilva
Muhari Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község polgármestere elmondta, a három éve született ötlet megvalósításához szükséges anyagiakhoz a közmunkaprogramban jutottak hozzá. Az aszalóba kerülő három-négy mázsa szilvát még biztosítani tudják a falu kertgazdaságából, de ennél jóval nagyobb mennyiséget szeretnének feldolgozni, amihez már vásárolni kell a gyümölcsöt.
Forrás: hirado.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés