A könnyűszerkezetes acélépületek nem véletlenül mezőgazdasági területeken indultak futótűz-szerű terjedésnek, hiszen rendkívül gyorsan és hulladékszegényen épülnek, ugyanakkor évtizedekre szóló megoldást kínálnak induló vagy bővülő vállalkozások számára. Napjainkra az acélszerkezetekben rejlő lehetőségek pedig csak bővültek, amelyek egyike most pályázati programhoz is jól jöhet!

Állattartás acélcsarnokban

Az acélcsarnokok egyre nagyobb számban és arányban vannak jelen az építőiparban, különösképpen az agrár- és ipari szektorokban kedvelt építkezési forma ez. Nem csoda, hiszen több szempontból számos előnyt kínálnak a hagyományos építési módokhoz képest. Legyen szó akár sertés-, akár baromfitelepről vagy lovardáról, egy Frisomat acélcsarnok stabil, egészséges és biztonságos helyet kínál az állatállománynak. Ehhez hozzájárulnak a szellőztető-beépítési, illetve az opcionális szigeteléseknek köszönhető belső hőmérséklet-szabályozási lehetőségek, az itató- és etetőberendezések terhelését bíró erős tartószerkezet, a nagy terek és a rugalmas helykihasználás. Hangsúlyos jellemző azonban az acélcsarnokok anyagának rozsdamentessége is, illetve a különböző folyadékoknak vagy ammóniának ellenálló korróziógátló bevonat. Jóllehet, egy acélcsarnoknak minden kihívásra van egy megoldása, azonban, van, hogy még ennél is többet tudnak: költséghatékonyabb üzemeltetést. Akár van már épület a gazdaságban, akár nincs.

állattartó telep

Napelemmel gazdaságosabb

A fenntarthatóságot célzó folyamatok mindennapi munkába való beépítése egyre többek számára válik értékké, aki ismeri a körkörös gazdaság eszközeinek hatékonyságát. A megújuló energiák használata nem csak a környezetet, de a vállalkozás pénztárcáját is kímélik, így akinek lehetősége nyílt eddig, az belevágott ilyen irányú fejlesztésbe. Most viszont két, kimondottan állattartó telepek fejlesztése céljából kiíráshoz közeli pályázat esetén is jól jöhet egy-egy strapabíró szerkezet. Az alapvetően állattartó gazdaságok termelését, versenyképességének növelését célzó támogatások kiterjednek az ágazatban használt gépek, eszközök, illetve új technológiák csatasorba állítására. Az ilyen típusú fejlesztésekkel ugyanis jelentősen növelhető a gazdaságok hatékonysága, ugyanakkor csökkenthető az állatbetegségek kockázata is. A pályázati kiírások a fejlesztési tevékenységekbe a környezetbarát és méltán népszerű energiatermelő napelemeket is támogatják, amihez a Frisomatnak nem csak egy, két megoldása is van!

A Frisomatnál ugyanis az acélcsarnokok tetőszerkezete 2022 végétől már igazoltan a napelemek átlag súlyterhelésének elbírására készül, így új könnyűszerkezetes épületeikre biztonságosan felhelyezhetők ezek az energiatermelő berendezések. A gyártó újdonsága, hogy mindazoknak számára is kínál megoldást, akiknek már van épületük, de annak régi, esetleg instabil tetőszerkezete miatt nincs lehetőségük arra napelemet tenni. A Frisomat napelem telepítéshez tervezett tartószerkezetei tökéletesen alkalmasak a gazdaság területén szabad részek, parkolók lefedéséhez, így egy gazdaság sem esik el a napenergia-használat előnyeitől.

napelemes acélcsarnok

A mindentudó acélcsarnok

A Frisomat könnyűszerkezetes acélépületek kétféle módon készülnek: vannak előre megtervezett, előre furatolt, szabvány és rozsdamentes elemekből álló csarnokok, amelyeknek mind a tervezése, mind gyártása, mind összeszerelése a leggyorsabb. Ugyanakkor ezek a könnyűszerkezetes épületek rugalmasan is alakíthatók, vállalkozásra és tevékenységre szabhatók, így egy kis plusz tervezéssel egyedi végeredmény is létrehozható belőlük. A teljes folyamat, rendeléstől átadásig itt sem igényel átlagosan 6-8 hónapnál többet. Emellett az építőipari szemszögből pillanatok elkészülő acélcsarnokok egyszerűen bővíthetők is, így nem kell attól sem tartani, hogy az állatállomány „kinövi”.

A Frisomat acélszerkezetes épület- és napelemtartó modelljeit IDE KATTINTVA ismerheti meg bővebben.

(x)

Megosztás

További híreink

Felfrissülő zöld mezőkön – a regeneratív legeltetésről Szarvasfarmon

2024.06.22.

Legelők állapotfelmérése címmel hirdettek műhelymunkát a bőszénfai Szarvasfarmon, hogy az érdeklődők mélyrehatóbban megismerjék a holisztikus menedzsmentre épülő regeneratív legeltetést és legelőhasználatot. Hogy a regeneratív szó jelentése – újraképződő; felfrissítő – valódi értelmet nyerjen.

Újabb kombájnokat mutat be a John Deere

2024.06.22.

A John Deere két új kombájnsorozatot mutatott be: a T5-öt és a T6-ot. A számok a kombájnban lévő szalmajárók számát jelzik, mégpedig 5-öt és 6-ot. Ezen a két sorozaton belül összesen nyolc új modell közül lehet választani, amelyek számos teljesítménylehetőséget kínálnak. A T5 sorozat legkisebb modellje, a T5 400 305 LE-t ad le a JD PowerTech PSS 6,8 literes hathengeres motorjával. A T6 sorozat legnagyobb modelljét, a T6 800-at 9 literes JD9X motor hajtja, 466 lóerővel.

Csökken a forróság, záporok jönnek

2024.06.22.

Az elmúlt napok nagyrészt száraz időjárása kedvez az aratásnak, bár a jelenlegi forróság az érésben lévő búzának sem tesz jót. A kukorica és napraforgó állományok viszont mostantól igényelnék a legtöbb csapadékot, az Alföldön azonban kezd ismét nagyon kiszáradni a talaj. A hétvégén csak szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, nagyobb területen öntöző csapadékra a jövő hét közepén van esély.

Szakmai előadásokkal egybekötött búza fajtabemutató volt Vasszilvágyon - fotókkal

2024.06.22.

Magyarországon 4,3 millió hektáron folyik szántóföldi növénytermesztés, ahol a hozamelvárások mellett a gazdálkodóknak a magasabb beltartalmi értékek és minőség szempontjait érdemes beemelniük a kalászosok esetében a fajtaválasztásnál.

Mit legyen az építési-bontási törmelékkel? – ingyenes tájékoztató kiadvány jött ki

2024.06.22.

Lakásfelújítás során elkerülhetetlen, hogy építési-bontási hulladék (sitt) keletkezzen. Ezt nem lehet egyszerűen háztartási hulladékként gyűjteni, és az ilyen típusú hulladékot a rendszeres lomtalanítás során sem szállítják el.

Reped a paradicsom! De mitől? Mit lehet tenni? Még ehető?

2024.06.21.

A paradicsom kedvelt alapanyag a kertekben szerte a világon, élénk íze és sokoldalúsága miatt szinte állandó helye van a konyhában. Gyakori probléma azonban, amellyel sok kertész szembesül, a paradicsom repedése. Ez a jelenség elkeserítő lehet, különösen akkor, ha időt és energiát fektetünk az egészséges növények termesztésébe. A garden-guide.com cikke azt vizsgálta meg, hogyan néz ki a paradicsomrepedés, milyen okok állnak mögötte, mikor fordul elő általában, milyen hatással van az ehetőségre, és hogyan lehet megelőzni.

Partnerhírek
Partner

A lombtrágyázás alapjai

2024.06.21.

A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.

Partner

InVigor® repcehibridek, a BASF-től

2024.06.19.

A repcetermesztésben tapasztalt folyamatos kihívások ellenére a folyamatok optimalizálásával továbbra is lehet jövedelmezően termeszteni a növényt. Az időjárás extremitásai és a növényvédelem során felhasználható hatóanyagok szűkülő köre révén egyre nagyobb fokú odafigyelésre, precizitásra és elmélyült szakmai ismeretekre van szükség a sikeres repcetermesztéshez. Jó hír, hogy a mögöttünk álló háromhónapos időszakban (2024. június) a repcemag felvásárlási ára 17,5%-ot erősödött a tőzsdepiacokon. Ha a trend kitart, új lendületet kaphat az olajosok között a repce.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás