A műtrágya-forgalmazók 522 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2024 első negyedévében. Az értékesített mennyiség 48 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, ennek ellenére – az árcsökkenés eredményeképp – a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 25 milliárd forinttal 71,8 milliárd forintra csökkent. A műtrágyaárak a KSH számításai szerint átlagosan 43,6 százalékkal voltak alacsonyabbak 2024 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában.

Az AKI “Műtrágya-értékesítés mezőgazdasági termelőknek 2024. I. negyedév” című statisztikai jelentését szemléztük.

A műtrágyaárak a KSH számításai szerint átlagosan 43,6 százalékkal voltak alacsonyabbak 2024 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában

Árcsökkenés volt az általános

A tárgyidőszakban tovább folytatódott a műtrágyák árának mérséklődése az előző, azaz 2023. negyedik negyedévhez képest. A csökkenés a Nitrosol 30% esetében a legjelentősebb, 11,4 százalék, ezt követte az ammónium-nitrát (–9,1 százalék), a MAS (–8,1 százalék) és a karbamid (–6,5 százalék). A kálium-klorid ára csupán 2,3 százalékkal mérséklődött. Egy tonna Nitrosol 30% műtrágya átlagos ára 123 ezer, az ammónium-nitráté 146 ezer, míg a karbamidé 177 ezer forint volt a vizsgált időszakban. 

Az árcsökkenés alól kivételt képez a kiemelt NPK 15-15-15-ös összetett műtrágya, amelynek ára 1,8 százalékkal tovább nőtt az előző negyedévhez képest. A legjelentősebb áremelkedés viszont a MAP (NP 11-53%) esetében történt (+11 százalék), vagyis egy tonna MAP műtrágyáért átlagosan 256 ezer forintot fizettek a gazdálkodók.

A műtrágya-forgalmazók 522 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2024 első negyedévében. Az értékesített mennyiség 48 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, ennek ellenére – az árcsökkenés eredményeképp – a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 25 milliárd forinttal 71,8 milliárd forintra csökkent. A műtrágyaárak – a KSH számításai szerint – átlagosan 43,6 százalékkal voltak alacsonyabbak 2024 első negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. A 10 legnagyobb műtrágya-forgalmazó vállalat értékesítette 2024 első negyedévében közvetlenül a mezőgazdasági termelők felé a teljes műtrágyamennyiség 89 százalékát.

 A hatóanyagtartalmakat is mérték

A mezőgazdasági termelők által 2024 első negyedévében vásárolt műtrágya nitrogén-foszfor-kálium (NPK) hatóanyag-tartalma 161 ezer tonnát tett ki, 52 ezer tonnával (+47,8 százalék) többet az egy évvel korábbinál, de még nem érte el a 2022 első negyedévi forgalmat. A nitrogénhatóanyag-tartalom 47,3, a foszfor közel 60, a kálium pedig mintegy 45 százalékkal volt magasabb a bázisidőszakhoz viszonyítva. Az NPK-hatóanyagok aránya 2024 első negyedévében nem változott az egy évvel korábbihoz (90:5:5) képest.

Természetes súlyban vizsgálva 2024 első negyedévében közvetlenül mezőgazdasági termelőknek 522 ezer tonna műtrágyát értékesítettek, ebből 483 ezer tonna egykomponensű, 39 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt. Az egykomponensű és az összetett műtrágya aránya 92:8 volt. 

A teljes eladott volumen közel másfélszeresére nőtt (+47,6 százalék) az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül egykomponensű nitrogénműtrágyából 47,4 százalékkal (154 ezer tonnával), összetett műtrá-gyából 51,3 százalékkal (13 ezer tonnával) vásároltak többet a termelők. Az egyszerű káliumműtrágya forgalma 33,4 százalékkal emelkedett, így 3,2 ezer tonna fogyott belőle, az egykomponensű foszforműtrágya-eladás szintén harmadával volt több: az egy évvel korábbi 176 tonnával szemben 236 tonnát értékesítettek.

A MAS volt a legkeresettebb

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2024 első negyedévében. A teljes műtrágyaforgalom 54,4 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 59,3 százalékát a MAS tette ki: 284 ezer tonnát adtak el belőle, 136 ezer tonnával többet, mint egy évvel korábban. 

A második legnépszerűbb termék az oldatműtrágyák közül a 30 százalékos Nitrosol, DAM, UAN típus volt, ebből 57 ezer tonnát értékesítettek, amely a teljes műtrágya-értékesítés 10,9 százalékát fedte le a tárgyidőszakban. Karbamidból 44 ezer tonnát vásároltak közvetlen felhasználásra, 8 ezer tonnával nagyobb mennyiséget, mint 2023 első negyedévében. Az értékesített egykomponensű foszforműtrágyák közel teljes mennyiségét a 18–20,5 százalék hatóanyagtartalmú szuperfoszfát adta. A kálium-klorid-eladás 2,4 ezer tonna volt, ezer tonnával nőtt 2023 első negyedévéhez képest.

Az összetett műtrágyák közül a tárgyidőszakban a legnépszerűbb összetétel, az NPK 15-15-15-ös 7,4 ezer tonnás mennyisége a teljes műtrágya-értékesítés 1,4 százalékát, az összetett műtrágyák értéke-sítésének 18,6 százalékát tette ki. További jelentős mennyiségű forgalmat hozott még 2024 első negyedévében az NPK 10-26-26 és az NPK 7-21-21 (sorrendben 5,6 és 2,9 ezer tonna). Részesedésük az összetett műtrágyák teljes eladásából 14,2, illetve 7,4 százalék volt a vizsgált időszakban - írta az AKI elemzése.

 

Megosztás

További híreink

Felfrissülő zöld mezőkön – a regeneratív legeltetésről Szarvasfarmon

2024.06.22.

Legelők állapotfelmérése címmel hirdettek műhelymunkát a bőszénfai Szarvasfarmon, hogy az érdeklődők mélyrehatóbban megismerjék a holisztikus menedzsmentre épülő regeneratív legeltetést és legelőhasználatot. Hogy a regeneratív szó jelentése – újraképződő; felfrissítő – valódi értelmet nyerjen.

Újabb kombájnokat mutat be a John Deere

2024.06.22.

A John Deere két új kombájnsorozatot mutatott be: a T5-öt és a T6-ot. A számok a kombájnban lévő szalmajárók számát jelzik, mégpedig 5-öt és 6-ot. Ezen a két sorozaton belül összesen nyolc új modell közül lehet választani, amelyek számos teljesítménylehetőséget kínálnak. A T5 sorozat legkisebb modellje, a T5 400 305 LE-t ad le a JD PowerTech PSS 6,8 literes hathengeres motorjával. A T6 sorozat legnagyobb modelljét, a T6 800-at 9 literes JD9X motor hajtja, 466 lóerővel.

Csökken a forróság, záporok jönnek

2024.06.22.

Az elmúlt napok nagyrészt száraz időjárása kedvez az aratásnak, bár a jelenlegi forróság az érésben lévő búzának sem tesz jót. A kukorica és napraforgó állományok viszont mostantól igényelnék a legtöbb csapadékot, az Alföldön azonban kezd ismét nagyon kiszáradni a talaj. A hétvégén csak szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, nagyobb területen öntöző csapadékra a jövő hét közepén van esély.

Szakmai előadásokkal egybekötött búza fajtabemutató volt Vasszilvágyon - fotókkal

2024.06.22.

Magyarországon 4,3 millió hektáron folyik szántóföldi növénytermesztés, ahol a hozamelvárások mellett a gazdálkodóknak a magasabb beltartalmi értékek és minőség szempontjait érdemes beemelniük a kalászosok esetében a fajtaválasztásnál.

Mit legyen az építési-bontási törmelékkel? – ingyenes tájékoztató kiadvány jött ki

2024.06.22.

Lakásfelújítás során elkerülhetetlen, hogy építési-bontási hulladék (sitt) keletkezzen. Ezt nem lehet egyszerűen háztartási hulladékként gyűjteni, és az ilyen típusú hulladékot a rendszeres lomtalanítás során sem szállítják el.

Reped a paradicsom! De mitől? Mit lehet tenni? Még ehető?

2024.06.21.

A paradicsom kedvelt alapanyag a kertekben szerte a világon, élénk íze és sokoldalúsága miatt szinte állandó helye van a konyhában. Gyakori probléma azonban, amellyel sok kertész szembesül, a paradicsom repedése. Ez a jelenség elkeserítő lehet, különösen akkor, ha időt és energiát fektetünk az egészséges növények termesztésébe. A garden-guide.com cikke azt vizsgálta meg, hogyan néz ki a paradicsomrepedés, milyen okok állnak mögötte, mikor fordul elő általában, milyen hatással van az ehetőségre, és hogyan lehet megelőzni.

Partnerhírek
Partner

A lombtrágyázás alapjai

2024.06.21.

A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.

Partner

InVigor® repcehibridek, a BASF-től

2024.06.19.

A repcetermesztésben tapasztalt folyamatos kihívások ellenére a folyamatok optimalizálásával továbbra is lehet jövedelmezően termeszteni a növényt. Az időjárás extremitásai és a növényvédelem során felhasználható hatóanyagok szűkülő köre révén egyre nagyobb fokú odafigyelésre, precizitásra és elmélyült szakmai ismeretekre van szükség a sikeres repcetermesztéshez. Jó hír, hogy a mögöttünk álló háromhónapos időszakban (2024. június) a repcemag felvásárlási ára 17,5%-ot erősödött a tőzsdepiacokon. Ha a trend kitart, új lendületet kaphat az olajosok között a repce.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás