A Metalwolf Kft. kínálatában eddig is megtalálható volt a hagyományos gyűrűs henger és a Cambridge henger, számos méretben. Idén azonban már csillaghengert is választhatnak vásárlóik. A csillaggyűrűs henger alkalmas szántás elmunkálására, vetést követő magágytömörítésre, de tarlóhántással egybekapcsolt talajlezárásra is. A gyepek talajának felületi tömörítésére gyepápolásra is megfelelő eszköz. A kalászos növények esetében a kiszáradást jól meg lehet előzni a megfelelő időben végzett hengerezéssel, és ez a növény bokrosodását is elősegíti. Losonczy Sándor és ifj. Losonczy Sándor gazdák saját és bérelt földjei a Metalwolf Kft. vonzáskörzetében, Fülöpszálláson terülnek el. A Magro.hu által forgatott videóban most az eddigi tapasztalataikról beszéltek.

-Itt születtem, mindig is itt gazdálkodtam. Zömmel legelőre alapozott állattenyésztéssel foglalkozunk, de emellett növénytermesztéssel is. A Kiskunsági Nemzeti Parktól 250 hektár körüli gyepterületet, egyéb helyeken 20-30 hektárt bérelünk, amik a 100 hektár körüli saját területünket egészítik ki.

https://www.youtube.com/watch?v=mPskUJQLouE

Nagyon kicsi a talajainknak termőrétege, hamar kiszáradnak, és ezért gondoltunk arra, hogy vásárolunk egy ilyen gyűrűshengert. Nagy súlya miatt nagyon jó rögtörő, jó magágyak készíthetők vele. Egy kiállításon találkoztunk vele először – beszélt a kezdetekről Losonczy Sándor.

Fia, ifjabb Losonczy Sándor eképpen foglalta össze a tapasztalatait a csillaggyűrűs henger előnyeiről, működési elvéről:

-Szerettünk volna egy olyan univerzális hengert vásárolni, amit egyaránt tudunk használni szántás elmunkálására, vetés lezárására, tavaszi bokrosító hengerezésre az őszi gabonák esetében, illetve száraz, aszályos időben a műtrágya bedolgozására is. Csak a magyar gyártókban gondolkodtunk, mivel a Metalwolftól van már egy gyűrűshengerünk, amit még 2003-ban vásároltunk. A mai napig üzemel, teljes mértékben meg vagyunk vele elégedve, így ár-érték arányban most is az ő gépüket találtuk megfelelőnek. A gép működtetése egyszerűnek tűnik. Számunkra nagy előnyt jelentett a hidraulikus csukási, illetve nyitási lehetőség, mert a versenytársaknál csak mechanikus megoldások érhetők el. A Metalwolf terméke viszont teljesen hidraulikusan működik. Simítóval szerelt, ami lezárja a talajt, így az nem szárad tovább, de elég jónak tűnik a rögtörő hatása is.

-A talajaink összetétele meglehetősen heterogén, az agyagtalajtól kezdve, a homoktalajon és a sívó homokon keresztül, a nagyon kötött feketeföldig, mindenféle megtalálható, ezért fontos számunkra, hogy az eszköz univerzális legyen.

Fotó: Magro.hu

A Metalwolf Kft. csillaggyűrűs hengerei hidraulikusan csukhatók, nem kényszercsukásosak, futóművüket hidraulika mozgatja, így munkahelyzetben is kerékre emelhetők. A csillaghenger tagok lemezgrafitos öntöttvasból készülnek 450 mm átmérővel, 4,8 méterestől egészen 6,2 méteres művelési szélességig elérhetőek. Rendelhető a henger, rugóztatott simítólapokkal is, a még egyenletesebb talajfelszín érdekében.

-Sokkal könnyebb vele, kompakt méretei vannak, nem kell hozzá se rakodógép, sem más gép, hidraulikusan csukjuk és nyitjuk – folytatta ifj. Losonczy Sándor.

A cég szoros kapcsolatot ápol a vásárlóival, és mindig figyel a tőlük érkező visszajelzésekre, kérésekre.

-A gyártó telephelyétől 30 kilométerre találhatók a földjeink, részben ezért is esett rájuk a választásunk. Mivel ők fejlesztették ki a terméket, ha bármi konstrukciós probléma merülne fel, a gyártóval könnyen fel tudjuk venni a kapcsolatot, és akár maga a termék fejlesztője is ki tud jönni a helyszínre és ki tudja vizsgálni az esetet – fejezte be mondandóját a gazda.

A csillaggyűrűs hengertípus nagyon jól aprítja a rögöket, de emellett porhanyítja és keveri is a talajt. Természetesen tömörítő hatása mellett. A hátrahagyott talajfelszín hullámos barázdákból áll, ezért a csapadék befogadására alkalmasabb, továbbá a szél szárító hatásával szemben is ellenállóbb.

(x)

További híreink

Nagy változást hozhat a magyar vízgazdálkodásban az RRF-támogatás

2024.06.13.

Kiemelten fontos, hogy a mezőgazdasági vízhasználók tudatában legyenek a fenntartható vízgazdálkodás jelentőségének és ismerjék a megvalósításhoz szükséges korszerű megoldásokat.

A friss, hétnapos időjárás előrejelzésen már látszik, mikor kezdődik az igazi nyár

2024.06.13.

Hétfőn napos időre számíthatunk gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Általában nem lesz csapadék, de néhol előfordulhat zápor, zivatar. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban 12, 19, délután 28, 33 fokot mérhetnek.

Az Agrobee drón nagyobb változata akár 900 liter permetlevet is a levegőbe visz

2024.06.13.

Hamarosan létrejön egy drón, amelyiknek egy átlagos szántóföldi permetezőnél is jobb a területteljesítménye. A 900 liter permetlevet levegőbe emelni képes Agrobee a tervek szerint hatékonyabb lesz, mint a földi növényvédelmi eszközök.

Két kísérleti telep és két kutatóintézet is megújul Kelet-Magyarországon

2024.06.13.

A Debreceni Egyetem két pályázat révén 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Vidékfejlesztési Programból.

Nagyértékű Football Fanshop nyeremények várnak Önre az Agrofeed Foci EB tippjátékán

2024.06.12.

Nagyértékű Football Fanshop nyeremények várnak Önre az Agrofeed Foci EB tippjátékán. Tippeljen a meccsekre, legyen az első tízben és válogasson a Football Fanshop fantasztikus ajándékai közül!

A homoktövis káros hatásai - a jótékonyakon túl

2024.06.12.

A homoktövis (Hippophae rhamnoides) egy régóta ismert növény, amelyet számos kultúra használt gyógyító célokra. A homoktövis bogyói rendkívül gazdagok vitaminokban, antioxidánsokban és egyéb bioaktív vegyületekben, amelyek hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez és a különböző betegségek kezeléséhez. Azonban, mint sok más természetes gyógymód, a homoktövis fogyasztása is járhat bizonyos mellékhatásokkal és kockázatokkal. Ez a cikk részletesen bemutatja a homoktövis előnyeit és potenciális káros hatásait.

Partnerhírek
Partner

Magasabb cukorfok, nagyobb répatest - cukorrépa lombtrágyázása a TIMAC AGRO-val

2024.06.12.

A korai fázisban kijuttatott FERTIACTYL® gyökérstimulátor oldatok, heterogén cukorrépa-állományokban is alkalmazhatók, hiszen lombról és talajról is hasznosulnak, elsődleges céljuk pedig a kezdeti gyökeresedés és ezzel az intenzív, zavartalan fejlődés megalapozása.

Partner

Az AGRO.bio termékei támogatják a talajkímélő agrotechnikát

2024.06.10.

Kukucska Péter agronómust, az Algafix®-szel, az AlgaTerrel, az Amino-KÉN-el és az AminoBórral kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus BF Talajmaró
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BF Talajmaró

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 50 RX kabinos 12fokozat
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 50 RX kabinos 12fokozat

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás