Hirdetés
Minden eddiginél hamarabb fejeződhetnek be a tavaszi vetések
Hirdetés
Korán érkezett a tavasz, így sok helyen már a tavaszi vetés végéhez közelednek a gazdák. Cikkünkben elolvashatják, hogy állnak a gazdák, mekkora területen vetettek, illetve mire számítanak a vetéstervek szerint.
A napraforgó és a kukorica esetében már javarészt befejeződött a vetés. A tavaszi vetésű területek nagysága az idén 2,32 millió hektár, hétezerrel több mint tavaly. Úgy néz ki, április közepéig a terület 46 százalékával sikerült végezniük a termelőknek – derül ki az Agrárgazdaság Kutató Intézet adataiból.
Vas megyében tavasszal összesen csaknem 52 500 hektáron került földbe a mag, a vetési szándék szerint minimális területen, pár száz hektáron kukoricát és egyéb tavaszi növényeket vetnek még el. A tavaszi árpát mintegy 5710 hektáron, a szóját 3452 hektáron, a zabot pedig 878 hektáron vetették el. Napraforgót csaknem 6900 hektárnyi területen termelnek. A tavaszi vetésű növények közül a legnagyobb (28352 hektár) a szemes kukorica vetésterülete, további közel 4200 hektáron pedig siló- és vetőmag kukorica került a földbe. Mintegy 55281 hektárnyi területen befejezték az őszi kalászosok gyomirtását és tápanyag utánpótlását. Az őszi búzát csaknem 44 500 hektáron, a rozst 740 hektáron, az őszi árpát 8452 hektáron, a triticalet pedig 4518 hektáron vetették el ősszel. Az őszi káposztarepce vetésterülete megközelíti a 19 ezer hektárt.
Mire számítanak a gazdák?
A vetéstervek szerint a gazdák 1,247 millió hektárra szántak kukoricát, 620 ezerre napraforgót, az előbbi terület azonos a tavalyival, az utóbbi azonban 20 százalékos bővülésre utal.
Forrás: MTI alapján
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés