Hirdetés
A karácsonyfaválasztás titka
Hirdetés
Vészesen közeleg a karácsony, ma már Ádvent első vasárnapja van. Ezzel együtt a karácsonyfaárusok is mozgolódni kezdenek, kezdetét veszi a karácsonyfavásár! Több fontos dologra is figyelni kell faválasztáskor, ha nem szeretnénk, hogy a lakás dísze néhány nap alatt ledobja a leveleit.
A növények barátja, ismerője másként vásárol karácsonyra fenyőfát, mint az, aki csak rutin ünnepi feladatnak tekinti a díszítenivaló beszerzését. A fenyőválasztás előtt nem árt önmagunkkal tisztázni: a fenyőfa vásárlásakor főként a kereskedő jár jól, nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy az igényeinknek és lehetőségeinknek legmegfelelőbb fát válasszuk ki.
Ha a minél későbbi levélhullást is figyelembe vesszük, az ár-érték arányt tekintve az jár legjobban, aki faiskolai lerakatnál szerzi be a fát. Olyannál, amelyiknek saját termelőbázisa van. Ezek a legfrissebb fák, mert általában annyit vágnak ki, amennyit naponta el is adnak. Egyébként egy kis fogyasztású kombival, egy három-négy méteres példányért 50-100 kilométerre is megéri elautózni, mert a városi és faiskolai árak közötti különbségből megtérül az üzemanyagköltség.
![](/public/agronews/an_article_inner/13408/f554f91b82ce85af2ed25688201e7d00_1.jpeg)
Favásárláskor nem árt az óvatosság. Azokat az importfenyőket, amelyeket minőségi kifogások miatt nem vettek át az árudák, nepperek vásárolják fel és árusítják. Jellemzően bevásárlóközpontok környékén, tetszetős nejlonhálóban kínálják az akciós fákat. Díszítéskor azonban váratlan meglepetés érhet: a főágak többsége hiányzik. Ha biztosra akarunk menni, ne vegyünk úgy fenyőt, hogy ne látnánk kicsomagolva, ahogy majd a szobában áll. Aki viszont gyors karácsony utáni fenyőbontásra készül, nem jár rosszul, ha a nagy bevásárlóközpontok előre csomagolt fáiból visz haza. Ezeket általában régebben kivágták, és a szoba melegén a tűlevelek néhány napon belül lehullnak.
A hosszabb karácsonyozásra készülőknek tudniuk kell, hogy a hosszú tűs fák között a fekete- és erdei fenyő tartja meg legtovább díszítő lombját, közülük a két méternél termetesebb, 8-10 éves példányok szép formájúak.
A leginkább keresett lucfenyőnél az a legfontosabb, hogy minél frissebb vágásút találjunk. Ezt a fehér vagy fehérhez közeli árnyalatú vágási felületről lehet felismerni. A régebbi kivágásról árulkodó jel a ráncosodó kéreg, a töredezett ágvégek, a levélhullás. A lucra jellemző, hogy az új év első napjaira még a friss vágású is elveszíti lombját a lakásban. A túlélést lehet segíteni, ha a faállítás előtt még a szabadban vízzel teli vödörbe tesszük, lombját permetezzük.
A rövid levelűek között az ezüstfenyő mellett szól, hogy akár egy hónapig is megtartja lombját, hasonlóan hosszú életű a nordman, a jegenye- és a duglászfenyő is.
![](/public/agronews/an_article_inner/13408/ace70bfde115fcc6d4572cdff1c48dcf_1.jpeg)
A faállítás legfontosabb kelléke a talp. Vásárláskor érdemes magunkkal vinni, és a fát befaragtatni az árussal, hacsak nincs a háztartásban alkalmas kisbalta. Aki már próbálta húsvágó bárddal, halpucoló késsel, csákánynyelű klopfolóval vagy elektromos késsel a karácsonyfatalpba adjusztálni a fát, tudja, mitől kímélheti meg magát.
A városi alkalmi fenyőárusok portékái között válogatóknak ajánlható, hogy az esti zárás előtt induljanak portyára. Szerencsésebbek azok, akik az elmúlt években megszokott helyen, kipróbált árustól vásárolnak. Az alkalmi eladók egy része az elfogyasztott védőitaltól estére már kicsit pityókás. Ha ilyesmit észlelnek, ne a kupacból válasszanak, hanem egy tetszetős, talpba állítottra tegyenek attraktív, lehetőleg kerek összegű ajánlatot, s közben lobogtassák az előkészített pénzt. A fárasztó nap zárására váró eladó nehezen tud ellenállni az ajánlatnak.
Divatja van a később kertbe kerülő fenyőknek is. Ezek gödrét most kell kiásni, amikor még nem fagyos a föld. Érdemes jól megfontolni, hova kerüljön, nehogy később megbánjuk...
Bizonyára az élő karácsonyfa okozta kellemetlenségek miatt is egyre népszerűbbek a műanyag fák. A szintetikus fenyők talpban állnak, ugyanúgy lehet őket díszíteni, mint az igaziakat. Az égősorral sem kell kínlódni, van, amelyiken eleve beépítették az ágakba. Egy-egy tetszetős műfa ára 3-4 év alatt megtérül.
Forrás és fotók: kapanyel.reblog.hu
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés