A szója betakarítása befejeződött. Az eredmények lényegesen jobbak, mint egy évvel korábban, amikor az aszály hatalmas károkat okozott. Az idei évben sok helyen ideális időpontban érkezett a csapadék, az ország nyugati részén talán túl sok is. Ahol igazán kedvező körülmények voltak, mint Baranya, Tolna, Vas vagy Borsod, ott a megyei átlagok 3,3-3,7 t/ha között alakultak. Zalában sok helyen már a sok csapadék inkább kedvezőtlen hatása érvényesült, így idén itt a termésátlag nem éri el a 3 t/ha-t. Ennek ellenére sokan 4-5 t/ha termést takarítottak be, de az országos átlag is 3 t/ha fölött alakult.

Az EU országaiban az elmúlt években tovább nőtt a szója vetésterülete, már meghaladja az 1 millió hektárt. Sajnos, ez a tendencia nem jellemző hazánkra. 2023-ben alig 58 ezer hektáron vetettek szóját. Ennek ellenére a szója egészen biztosan azon néhány kultúra közé tartozik, ami 3 t/ha terméssel és a termeléshez kötött támogatással idén is eredményt termel. Az év során a legkésőbb indult el a szója terményár esése. Aki akart a betakarítás előtt 1-2 hónappal még 160-170 Ft/t áron köthetett szóját, ma már az ár sajnos ennél alacsonyabb. Ami viszont mindenképp segít, az az idei évben megemelkedett, 92 000 Ft/ha támogatási összeg. Ettől az évtől átcsoportosítás történt a szemes fehérjenövények javára, így jelentősen emelkedett a takarmányborsó és a szója támogatásának összege. Az Isterra továbbra is hisz a szójában, mivel a termelési költsége lényegesen alacsonyabb a napraforgó vagy kukorica kultúrákhoz képest, nem beszélve a kijuttatott műtrágya mennyiségekről. 2022-ben sokan műtrágya nélkül termeltek 4 tonnás szóját. Egy 3 t/ha szója termés árbevétele 150 ezer Ft-os terményárral és a támogatással 540 ezer Ft. Ebből legalább 100 ezer Ft marad hektáronként. A 10 t/ha kukorica 55 ezer Ft-tal 550 ezer bevételt jelent, de ezt elviszik a költségek.

Évek óta mondjuk és bizonyítjuk, hogy a szója lényegesen kisebb termésveszteséggel vészeli át az aszályt, mint a kukorica. Ez többek között a kukorica nagyobb tömege, valamint a virágzás jelentős eltérése miatt van. A szója folyamatosan virágzik, így kedvezőtlen időjárás esetén kimarad egy két kötés, de ha újra érkezik egy kis csapadék, a virágzás és ezzel a terméskötés is újraindul. Ezzel kompenzál a növény. Fontos lehet még a jövőben a növények UV-ellenállósága, ebben szintén jobban szerepelt a szója.

Isterra fajta kínálata

Kínálunk igen korai, korai és középérésű fajtát is. Van közöttük humán felhasználásra is alkalmas világos köldökű szója, akár közvetlenül is etethető fajta, de elérhető a kiemelkedő termésszintű, intenzív anyag is. A fajtáinkat már az ország teljes területén teszteltük nagyüzemi körülmények között és két éve már több ezer hektáron bizonyítanak.

ES LIBERATOR

Kínálatunk igen korai fajtája az ES Liberator, ami tenyészidejét (00) meghazudtolóan kiemelkedő terméssel rendelkező szója. Ebben az évben 4 t/ha terméssel vágták a legtöbb üzemben, de sok helyen 4,5 tonnát is arattak.

Nagyon korán, szeptember első napjaiban betakarítható. Alacsony, kiváló állóképességű. A fehérjetartalma átlag feletti, nem ritka a 42-44%-os nagyüzemi eredmény sem, amit 3,5-4 t/ha termés mellett ért el. A magas termésének egyik oka a kiugróan magas, 220-230 grammos ezermagtömege. Vetését 600 ezer mag/ha normával ajánljuk. A tőszám-kísérletekből az látszik, hogy gabona vagy dupla gabona sortávval érdemes vetni. Gyomirtószerekre nem érzékeny. Érése egyöntetű, ezért – és tenyészideje miatt is – korán, veszteség nélkül takarítható be. Az idei évben egészen kiemelkedő 5,3 t/ha termést ért el Borsodban, Ongán.

RADIOSA

Elismeréskori terméseredménye 4,83 t/ha a standard fajták szintje felett 5%-kal. Intenzív szója, ami a korai (0) csoport közepén érik. A 2020/21/22. évi Magyar Szója kísérletekben is kiválóan szerepelt. Termése 3 év átlagában a legmagasabb volt a 6-helyes kísérletekben. Közepes magasságú, kiváló állóképességgel rendelkező, generatív szója. A kimagasló termésének titka, hogy sok oldalhajtást fejleszt, ezért vetését elsősorban 25-45 cm-es sortávra ajánljuk. Magja sárga, a köldökének színe megegyezik a maghéj színével. A Radiosa termése humán felhasználásra is alkalmas. A fajta a KITE kizárólagos forgalmazásában érhető el. Sikeresen 500-550 ezer mag/ha vetőmag mennyiséggel termelhető.

ES GENERATOR

A középérésű csoport (1) egyik új, kimagasló termőképességű fajtája. Az ES Generator 2021-ben kapott állami elismerést hazánkban. A NÉBIH kísérleteiben a termése 4,7 t/ha a standard fajtákat több, mint 9%-kal előzve meg. A 2021. év Magyar Szója kísérleteinek a győztese, 2022-ben is az egyik legmagasabb termésű fajta. Az intenzív körülményeket kedveli. Szárszilárdsága nagyon jó. Az alsó hüvelyek a talajtól átlagosan 13 cm-re helyezkednek el, ezzel csökkentve a betakarítási veszteséget. A 2023. évi nagyüzemi eredményei 4 t/ha felettiek. Az ország középső és déli területén javasoljuk vetését, 450-500 ezer mag/ha vetőmag normával. A kísérletekben idén is minden esetben átlag felett termett.

A vetőmagjaink betakarítása befejeződött. Kiváló minőségben sikerült betárolni. A fémzárolt tételek oltva és gombaölőszerrel csávázva, magra kiszerelve kerülnek forgalomba ¼ hektáros zsákos, illetve 5 hektáros BB-es kiszerelési egységekben.

Keresse részletes ajánlatunkat, amihez kattintson ide!

Virágné Pintér Gabriella
kereskedelmi vezető

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Nincs más út: július elsejétől csak online lehet jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket

2024.07.17.

Változtattak a szabályon, 2024. július elsejétől a Nébih elektronikus felületén kell jelenteni a fásításban tervezett fakitermeléseket.

Elérhető a mobilGAZDA alkalmazás új változata 

2024.07.17.

A mobilGAZDA alkalmazás új verziójában több újdonság is megkönnyíti a felhasználók dolgát.

A zöldsor gépeit fejlesztette a CLAAS, sok újdonságot mutattak be a németek

2024.07.17.

Az eseményen a CLAAS 4 új VOLTO modellt mutatott be, amelyekkel a rendterítők munkaszélessége 4,5 métertől egészen 15,1 méterig terjed - Fotó: CLAAS

Kötelező lesz egészségügyi szűrővizsgálatokon részt venni és változnak a méltányossági támogatás szabályai

2024.07.16.

Az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvényeket is módosítja a Magyar Közlöny 66. számában kihirdetett 2024. évi XXIX. törvény.

200 milliárdos támogatási programmal pörgetik fel az állattartó telepek fejlesztését magyarországon

2024.07.16.

Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között, mert a kormány stratégiai kérdésnek tekinti az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását.

Néhány napig még a levegőből is legálisan megvédhető a magyar napraforgó és a szója

2024.07.16.

A Pictor® Active gombaölő szer az idei szezonban szükséghelyzeti engedélyt kapott légi kijuttatásra napraforgó és szója kultúrákban 2024. június 21-től 2024. július 21-ig.

Partnerhírek
Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Partner

Újra érték a minőség a búzatermesztésben

2024.07.14.

Újra érték a minőség, ezt vallja és nyomós érvekkel alá is tudja támasztani a Karintia Kft., amely a megalapítása óta, közel 30 éve abban hisz, hogy Magyarországon a kalászosoknál a minőségi búzatermesztés az egyik leginkább járható út. Az ukrán-orosz háború pedig csak felerősítette ezt az irányt és rávilágított, hogy kizárólag a bő termés hajszolása nem vezet sikerre. Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével a Magro.hu beszélgetett.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás