Hirdetés
Januártól indulhat az új vadászati törvény
Hirdetés
Az előzetes információk szerint az új vadászati törvény egyes rendelkezései már 2016. január 1-jén hatályba léphetnek. Sok az újdonság a törvényben, de megmaradtak régi rendelkezések is. A teljes törvény életbe lépése szakaszos lesz, határideje 2017. március.
Fontos újdonság az új törvényben a tájegységi vadgazdálkodási szemlélet előtérbe helyezése. A trófeagazdálkodásban a korábbi szemléletet állítják vissza, arra ösztönözve a vadászokat, hogy megfontoltan ejtsék el a vadat. A vadkár rendezése is új alapokra kerül, és leépítettek számos korábbi szabályt. Többek között eltörlik az egyéni lőjegyzéket és módosítják a fegyvertörvényt is. Az új vadászati törvény kinyit olyan lehetőségeket is, amelyek fontosak lehetnek a magyar vadászati kultúra szempontjából, ilyen például a rekreáció.
Nehézséget okozott az új törvény megalkotásakor, hogy a földtulajdonosok és a gazdálkodók érdeke nem mindig esik egybe. A jogalkotók szerint a vadászati jog a földtulajdonhoz kötődik, így a földtulajdonosok dönthetnek arról, hogy a földet vadászati szempontból kik és milyen módon hasznosíthatják. A vad továbbra is állami tulajdonban lesz, a minimális vadászterület 3 ezer hektár maradt, a bérleti díjat pedig a korábbiaktól eltérően előre kell kifizetniük a vadászoknak. Az üzemtervi ciklus ideje 10-ről 20 évre emelkedik.
Konfliktusok forrása például az, hogy miként rendezhető a vadkár. Az új vadászati törvény a vadkár megelőzése érdekében együttműködésre ösztönzi a vadászokat és a földhasználókat. A gazda által viselt vadkár aránya is változott a korábbi 5-ről, 10 százalékra. A gazdálkodó vadkárviselési aránya lehet nulla százalék is, amennyiben a kilövési tervet nem teljesítette a vadgazdálkodó.
Az új törvény bizonyos elemei már 2016. január 1-jén hatályba lépnek, mások több lépcsőben, és a teljes törvény 2017. március 1-jén lép életbe.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés