Hirdetés
Innovatív ötletek kellenek a hazai növénytermesztés fejlesztéséhez
Hirdetés
Magas színvonalú agrotechnológia nélkül nem lehet versenyképes a hazai növénytermesztés. Ez ugyanis az alapja annak, hogy emelni tudjuk a gabonafélék hektáronkénti terméshozamát és magas szinten is tartsuk azt. Ennek érdekében több területen is fejlődnie kell még hazánk mezőgazdaságának.
Jelenleg 4,3 millió hektáron folyik szántóföldi növénytermesztés. A terület 80 százalékán gabonával és olajnövényekkel foglalkoznak a gazdák. Ez adja a mezőgazdasági termelésünk 44-45 százalékát, így fontos, hogy magas szinten tudjunk termelni. A hozam nagyságának és stabilitásának növeléséhez megfelelő agrotechnikai tápanyagok kellenek, illetve elengedhetetlen a hatékony növényvédelem és talajművelés, párosítva a megfelelő fajtahasználattal.
Az említetteken túl nem szabad megfeledkezni a biológiai innovációról sem. Továbbra is fontos különböző betegségekkel, kórokozókkal szemben ellenálló fajtákat létrehozni. Hasonlóan kiemelten érdemes figyelni a talajerő visszapótlásának fokozására, akár élő szervezetek segítségével. Ezen túl a szintetikus anyagok helyett célszerű lenne a biotechnológiai módszerekkel előállított hatóanyagok alkalmazása.
![](/public/agronews/an_article_inner/12784/8683f479c17ce79daec3f6c67278b245_1.jpeg)
A technológiai innovációra is komoly hangsúlyt kell fektetni a megfelelő termésmennyiség elérése érdekében. A precíziós gazdálkodás, a drónok elterjedése a mezőgazdaságban, a GPS rendszerek rutinszerű használata, valamint a számítógép vezérelt gépek elterjedése mind-mind ezt a technológiai fejlődést segítik és biztosítják majd a jövőben a magasabb terméshozamokat a szántóföldeken.
Persze támogatásokkal is próbálják segíteni a gazdák munkáját. A múlt évi támogatások összege mintegy 410-420 milliárd forintra tehető, amiből eddig mintegy 375 milliárd forintot fizettek ki. Június 30-ig - a határidő lejártáig - pedig a fennmaradó összeget is megkapják a jogosultak. Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár egy lakossági fórumon elmondta, ebben az évben a hivatal mintegy 170 ezer támogatási kérelem benyújtására számít. Eddig valamivel több mint 150 ezret küldtek el az MVH-nak. Az idén mintegy 400 milliárd forint támogatást kaphatnak a gazdálkodók.
Forrás: tozsdeforum.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés