A fizetésemelés egyszerre lehet fontos, fájó és kényes téma. A munkaadónak a növekvő költség, a munkavállalónak az emelés összege okozhat külön kihívást. Arra is érdemes figyelni, hogy a dolgozó állomány egységesen érezze azt, hogy megbecsülik a teljesítményét. Ám van olyan helyzet, amiben több munkavállaló nem megfelelő hozzáállással végzi a munkáját. Lehet úgy fizetést emelni, hogy ők a hozzáállás változtatása esetén késve kapják meg azt az összeget, amit a többiek?

Egy cég február 1-től 10 százalékos béremelést adott a munkavállalóinak. Kivétel volt ez alól két fő, azzal az indokkal, hogy nem megfelelő hozzáállással végzik a munkájukat. Három hónap múlva, ha ez változni fog, meg fogják kapni a különbözetet, de nem béremeléssel, hanem egyéb jogcímen. Megteheti-e ezt a munkáltató? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértő válaszolt.

A bírói gyakorlat szerint nem tekinthető indokolatlan megkülönböztetésnek, ha az egyébként azonos jellegű munkavégzésért a nem azonos feltételekkel rendelkező személyek eltérő díjazásban részesülnek, az eltérő béremelés így szabályos

A munka törvénykönyve (Mt.) 12. paragrafusa az alábbiak szerint rendelkezik:

12. § (1) A munkaviszonnyal, így különösen a munka díjazásával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. E követelmény megsértésének orvoslása nem járhat más munkavállaló jogának megsértésével vagy csorbításával.

(2) Munkabérnek minősül az (1) bekezdés alkalmazásában minden, a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás.

(3) A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, felelősséget, a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni.

Azaz főszabály szerint meg kell tartani az egyenlő bánásmód követelményét, de nem tilos a megkülönböztetés, az szűk körben megengedett. Ennek indokai elsősorban a 12. paragrafus (3) bekezdése szerinti körülmények lehetnek. Az a lényeges, hogy egy esetleges jogvita esetén a munkáltató bizonyítani tudja a megkülönböztetés jogszerű indokát - írta a szakértő.

A hátrányos megkülönböztetést el kell kerülni 

A leggyakoribb jogsértés a közvetlen hátrányos megkülönböztetés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt tulajdonsága miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. Ez lehet például neme, faji hovatartozása, nemzetisége, anyanyelve, fogyatékossága, politikai vagy más véleménye, anyasága vagy apasága, életkora szerint.

Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapított arányos megkülönböztetés. A törvény meghatározza, hogy a munka egyenlő mértékének megállapításánál milyen szempontokat kell figyelembe venni. Ezek az elvégzett munka természete, minősége, mennyisége, munkakörülmények, tapasztalat és felelősség, szakképzettség, fizikai, szellemi erőfeszítés, munkaerőpiaci viszonyok.

Az eltérés engedélyezett

A bírói gyakorlat szerint nem tekinthető indokolatlan megkülönböztetésnek, ha az egyébként azonos jellegű munkavégzésért a nem azonos feltételekkel rendelkező személyek eltérő díjazásban részesülnek (BH 2004.123.).

A nem megfelelő hozzáállás megítélése nehéz kérdés, mivel az alapbér egységes emeléséről van szó, nem jutalomról, nem eleve eltérő díjazással létesített munkaviszonyt a cég a munkavállalókkal.

A szakértő álláspontja, hogy a fizikai, szellemi erőfeszítés kategóriába tartozik a kérdés szerinti eset, melyet a törvény kifejezetten nevesít is. Így megítélése szerint jogszerűen járt el a munkáltató. Ezt meg is erősíti azzal, hogy visszamenőlegesen jogosulttá válhatnak a munkavállalók a munkabér-különbözetre. Lényeges, hogy jogvita esetén bizonyítani tudja a munkáltató a megkülönböztetés indokát - írták.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A NAK-elnökkel erősödött a magyar küldöttség és a gazdák érdekképviselete az Európai Parlamentben

2024.06.21.

A legutóbbi Európa Parlamenti választás merősítette a gazdák érdekérvényesítését az EU központjában, és az agrárium is hangsúlyosabban jelenhet meg az Európai Parlament napirendjén – közölte Nagy István agrárminiszter.

Sivatagból az otthonainkba: 5 gyakorlati tipp a pozsgás növények beltéri gondozásához

2024.06.21.

Akinek volt valaha jáde növénye, és nem tudott rájönni, miért hullanak le folyamatosan a levelei, vagy miért zsugorodott össze váratlanul egy rutin öntözés után, akkor értékelni fogja a poszgás növények gondozására vonatkozó tanácsokat. Ezek a hasznos tippek mindent tartalmaznak, amit tudni kell a beltéri életben tartásukhoz, a megfelelő öntözéstől és fénytől a legjobb talajtípusig.

Ez már nem játék, két vármegyére harmadfokú riasztást adtak ki mára

2024.06.21.

Pénteken változó vastagságú és mennyiségű fátyolfelhőzet, illetve szaharai por szűri, zavarja a napsütést. Emellett az ország északi, északkeleti harmadán az alacsonyabb szintű felhőzet fokozatosan csökken, gomolyosodik. Csapadék estig általában nem lesz, de a nyugati, délnyugati határvidékre már estefele kis eséllyel besodródhat zápor, zivatar. A keleties irányú szél elkezd déli irányba fordulni és helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 30 és 38 fok között várható. A déli országrészben lesz a legmelegebb. Késő estére 22 és 31 fok közé hűl le a levegő. Bács-Kiskun és Csongrád vármegyében harmadfokú hőségriasztás van érvényben.

Áder János szerint víztározók és csatornák kellenek az árvíz elleni védekezéshez

2024.06.21.

A következő generációnak alkalmazkodnia kell a megváltozott életkörülményekhez a mindennapi életben, és az energia- és vízgazdálkodás szempontjából is - mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Partner

A lombtrágyázás alapjai

2024.06.21.

A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.

Bővül a kínálat Keszthelyen: Növényvédelmi szakmérnök képzés indul az ősszel

2024.06.21.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szakon.

Partnerhírek
Partner

A lombtrágyázás alapjai

2024.06.21.

A lombtrágyázás valamennyi növénykultúrában elterjedt tápelem-utánpótlási technika. Bár minden termelő hallott már róla, sőt sokan alkalmazzák is, érdemes közelebbről megnézni, hogy valójában mit is jelent, miért van rá szükség, hogyan célszerű kivitelezni.

Partner

InVigor® repcehibridek, a BASF-től

2024.06.19.

A repcetermesztésben tapasztalt folyamatos kihívások ellenére a folyamatok optimalizálásával továbbra is lehet jövedelmezően termeszteni a növényt. Az időjárás extremitásai és a növényvédelem során felhasználható hatóanyagok szűkülő köre révén egyre nagyobb fokú odafigyelésre, precizitásra és elmélyült szakmai ismeretekre van szükség a sikeres repcetermesztéshez. Jó hír, hogy a mögöttünk álló háromhónapos időszakban (2024. június) a repcemag felvásárlási ára 17,5%-ot erősödött a tőzsdepiacokon. Ha a trend kitart, új lendületet kaphat az olajosok között a repce.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus BF Talajmaró
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BF Talajmaró

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 50 RX kabinos 12fokozat
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 50 RX kabinos 12fokozat

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás