Az idén kárt szenvedett gazdálkodók számára megnyugtató lehet, hogy a termelők és az állam befizetéseiből, valamint a tavaly fel nem használt forrásokkal együtt mintegy 25 milliárd forint áll rendelkezésre a 2024-es kárenyhítési alapban, melyet idéntől évi 10 milliárd forint uniós forrás is kiegészít.

Az alap az előző évben is visszaosztás nélkül, maradéktalanul kompenzálta a termelőket a bejelentett károk után.

Az Agrárminisztérium az elmúlt évben számos intézkedést tett annak érdekében, hogy az Agrárkár-enyhítési alapot megerősítse. 2024-től a termelői és állami forrás mellett immár évi 10 milliárd forint értékű európai uniós forrás is kiegészíti a hazai forrásokat, a kárt szenvedett és öngondoskodó tag gazdálkodók minél nagyobb mértékű kárenyhítése érdekében.

Viharkár a búzatáblában
Fotó: Pixabay

Június első hétvégéjén az ország több pontján heves, jéghullással kísért zivatartevékenység volt tapasztalható. Az Agárminisztérium felhívja azokat, az agrárkár-enyhítési rendszerben tag termelőket, akiknek növénykára keletkezett, hogy a káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül jelentsék be a kárt a Magyar Államkincstár kárbejelentésre szolgáló elektronikus felületén. A kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 27/2014 (XI.25) FM rendelet alapján jégeső-, felhőszakadás- és viharkár esetén a káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor a mezőgazdasági káresemény a károsodással érintett területen bekövetkezik.

A mezőgazdasági termelő kárenyhítő juttatásra abban az esetben jogosult, ha:

  • a termelő jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan megtette a kárbejelentését,
  • a kárt ténylegesen az időjárási esemény okozta,
  • a termelőnél a növénykultúra 30%-ot meghaladó hozamcsökkenést és 15%-ot meghaladó hozamérték-csökkenést az agrárkár-megállapító szerv igazolta,
  • a termelő a kincstár által megállapított kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-éig megfizette,
  • kárenyhítő juttatás iránti kérelmet 2024 novemberében, legkésőbb november 30-ig benyújtja.

A bejelentett károkat az Agrárkár-enyhítési alap legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80%-áig terjedően kompenzálja, amennyiben a termelő rendelkezik az első káresemény előtt megkötött, díjrendezett és legalább a referencia hozamértékének felére kiterjedő növénybiztosítással vagy tárgyévben tagja a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszernek. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a termelő az őt megillető kárenyhítő juttatás felére lehet jogosult.

Forrás: Agrárminisztérium

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Nő a hazai erdőterület, már 184 millió fa elültetésénél tart az Országfásítási Program

2025.03.17.

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok és a települések hazánkban.

Fejlesztés, innováció és alkalmazkodás kell a sikeres élelmiszertermeléshez a NAK osztályülése alapján

2025.03.17.

A kedvezőtlen gazdasági környezet és a klímaváltozás okozta kihívások ellenére sem mondtak le a beruházásokról a hazai gazdálkodók a NAK osztályülése szerint.

Viharos széllel és hózáporokkal indul a hét

2025.03.17.

Délutántól viharos széllökések várhatók főként északkeleten és nyugaton, estére azonban mérséklődik a szél, miközben a középső országrészben hózáporok alakulhatnak ki, helyenként vékony hóréteget hagyva maguk után.

Talajos programok lesznek március 21-én, több helyen is meg lehet tudni a talajszelvények titkait

2025.03.17.

A Magyar Talajtani Társaság (MTT) 2025. március 21-én országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „TALAJ a talpad alatt” címmel

Egyetlen növény, amely minimális munkával is bőséges termést ad!

2025.03.16.

A spenót termesztése viszonylag egyszerű, mivel hidegtűrő növény, és akár kertben, balkonládában vagy magaságyásban is nevelhető. Magyarországon nagyüzemi és kisgazdasági termesztése is jelentős, a frisspiaci spenótot többnyire kézzel szedik, míg az ipari feldolgozásra géppel takarítják be.

Megfizethető robotokkal teszi hatékonyabbá a FarmRobo a kis gazdaságok munkáját

2025.03.16.

A Future Farming interjút készített Sreekanth Reddy Vajralával, a FarmRobo vezérigazgatójával, akinek iMog robotja elnyerte a rangos Az év mezőgazdasági robotja 2025 díjat. Az exkluzív beszélgetésben Vajrala betekintést nyújtott az inspirációba, a tervezés folyamatába és a mezőgazdaság számára forradalmi autonóm megoldás jövőjébe.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 190 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás