A technológiai forradalom időszakát éljük szabályozási, környezetvédelmi, piaci oldalról egyaránt. A gazdaságos termeléshez időről időre jó megoldásokat, akár mindenki által elérhető megoldásokat kell találnunk, különben lemaradunk – fogalmazott Feldman Zsolt a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán tartott szakmai tanácskozáson.

A tanácskozást a Terrasyst talajművelő gép bemutatása alkalmából rendezték. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a manapság szinte minden területen elvárt újítással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az innováció gyakran szó szerint, annak legnemesebb értelmében földhözragadt megoldásokat jelent.

Feltalálója elmondása szerint egyszerre négy technológiai műveletet is kivált, így gazdaságossági, ráfordítási szempontból sem elhanyagolható újítás (Fotó: Agrárminisztérium/Pelsőczy Csaba)

Ahogy az agrarszektor.hu tudósítása szerint Feldman Zsolt mondta: a szaktárca a jó gyakorlatokat, sokak által használható jó megoldásokat keresi és támogatja.

A józan paraszti ész és a technológia ötvözete

Az agrárinnováció jelenti egyrészről mindazt, amiről mostanában oly sokat beszélünk. A digitális technológiát vagy a precíziós gazdálkodást. Másrészt létezik egy másik ága: a józan paraszti ész és a technológia ötvözete, mint amilyen a most bemutatott talajművelő eszköz is. Feltalálója elmondása szerint egyszerre négy technológiai műveletet is kivált, így gazdaságossági, ráfordítási szempontból sem elhanyagolható újítás – mondta Feldman Zsolt.

Több mint 70 támogatott projekt

Az államtitkár előadásában kitért az Európai Innovációs Partnerség keretén belül, 13 milliárd forint keretből támogatott több mint 70 projektre, amelynek egyik támogatott újítását ez alkalommal mutatta be a feltaláló, a mérnök-biológus Enying Tibor.

Feldman Zsolt örömmel jelezte, hogy a támogatott elképzelések majdnem fele a talajjal kapcsolatos innovatív megoldásokkal foglalkozik.

A tavaly december végére elkészült és az uniónak benyújtott KAP Stratégiai Terv sok olyan új elemet tartalmaz, amely az innovációt szolgálja – fogalmazott az államtitkár.

A Vidékfejlesztési Program e célra fordítható keretét a szaktárca szeretné megduplázni. Így a képzésre, tudásátadásra, tájékoztatásra a korábbiaknál több forrás jutna. Ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy az új, például zöld elvárásoknak, a gazdaságosabb termelés igényének minél könnyebben meg tudjanak felelni.

A Terrasyst talajművelő gép prototípusát feltalálója, Enying Tibor mutatta be. A mérnökember az eszköz kitalálása során a talajerózió megakadályozására, a környezetvédelemre és a költséghatékonyabb termelés igényére igyekezett megoldást találni.

Talajlazítás, műtrágyázás, gyomirtás – egy menetben

A gép egy menetben, 40 centiméter mélyen megszünteti a talaj tömörödöttségét, lazítja azt. A szükséges mélységben műtrágyát juttat a talajba, emellett mechanikus gyomirtást végez, az esővíz könnyen behatol a felszín alá.

Mindeközben a talaj rétegrendje nem változik. A gazdálkodók szempontjából jelentős továbbá, hogy a talaj-előkészítés egy menetben elvégezhető, ezáltal jelentős üzemanyag-megtakarítás érhető el.

Megosztás

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás