Hirdetés
Fontos magyar agráradatok a támogatások felhasználásáról
A (nagyobb részben) uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program (VP) keretében 2018. január 1. és 2020. december 31. között összesen 508 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A KSH által az Agrárcenzus (az ország valamennyi gazdaságát érintő, tízévente ismétlődő teljes körű mezőgazdasági adatgyűjtés) során összeírt 241 ezer gazdaság 18 százaléka, összesen 42 ezer részesült támogatásban. Ezek a gazdaságok használták 2020. június 1-jén az ország teljes mezőgazdasági területének 70 százalékát (mintegy 3,5 millió hektárt), és tartották a teljes állatállomány 72 százalékát.
A hazai gazdaságok 18 százaléka, összesen 42 ezer részesült vidékfejlesztési támogatásban 2018 és 2020 között – olvasható a statisztikai hivatal Vidékfejlesztés című kiadványában. Náluk képződött a mezőgazdaság teljes termelési értékének 67 százaléka, amihez a teljes mezőgazdasági munkamennyiség 44 százalékát használták fel. A vidékfejlesztési támogatásban részesülő gazdaságok aránya Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb, itt minden ötödik gazdaság érintett volt - idézte az elemzést a Kavosz.
A legtöbb és a legkevesebb
Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében a mezőgazdasági területek több mint 80 százaléka vidékfejlesztési intézkedésben részt vevő gazdaságokhoz tartozott, míg Pest, Heves és Komárom-Esztergom megyében volt a legalacsonyabb a támogatásban részesülő gazdaságok mezőgazdasági területének aránya. A mezőgazdasági területet használó gazdaságok 19 százaléka részesült vidékfejlesztési támogatásban 2018 és 2020 között. Az 1200 hektárt vagy az annál nagyobb területet használó gazdaságok 92 százaléka vett igénybe vidékfejlesztési támogatást. Ez az arány a birtokméret csökkenésével együtt válik egyre alacsonyabbá: a 300–1200 hektár közötti területet használók még 87, az 5–300 hektár közötti területen termesztők 39, az 5 hektárnál kisebb területen gazdálkodók 6 százaléka igényelt támogatást.
Hirdetés
Az állattartásban is hasonló trendek voltak
Ugyanez a tendencia az állattartó gazdaságok esetében is megfigyelhető: míg a 100 vagy az annál több állategységgel rendelkező gazdaságok 74 százaléka volt érintett vidékfejlesztési támogatásban, addig a 20–100 között tartóknak már csak alig több mint a fele (56 százalék), az 5–20 közöttiek 29, míg az 5 állategységnél kevesebbet tartó gazdaságoknak már csak 8 százaléka volt kedvezményezett. Átlagosan az állattartó gazdaságok 14 százaléka részesült vidékfejlesztési támogatásban.
Korosztályok és képzettségek a támogatásra
A KSH és a MÁK adatait összevetve látszik, hogy a fiatal irányítóval rendelkező gazdaságok nagyobb arányban vettek részt a Vidékfejlesztési Programban: 24 százalékuk részesült támogatásban, míg a 65 év felettieknél ez az arány 14 százalék volt. Az irányító mezőgazdasági végzettsége szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében volt a legmagasabb (43 százalék) a vidékfejlesztési támogatásban részesültek aránya. A legfeljebb középfokú mezőgazdasági képzettséggel rendelkezők 27, a mezőgazdasági képzettség nélküliek 9 százaléka részesült támogatásban - írták.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés