Hirdetés
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám
Hirdetés
Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-ben, 10 éves csökkenés után 2,8 milliós sertésállomány mára 3,2 milliósra nőtt.
Fazekas Sándor a IX. Tiszator Böllérfesztiválon tartott sajtótájékoztatón fontos előrelépésnek nevezte azt is, hogy sok új vállalkozás lépett be az ágazatba: az egyéni sertéstartók száma 9, a társas vállalkozásoké pedig 11 százalékkal bővült az utóbbi időben.
Jelezte: nincs könnyű dolga a sertéstartóknak, hiszen az orosz embargó és a túltermelés lefelé szorítja az árakat, melyet azonban ellensúlyoz a belső piacokon tapasztalható kereslet.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a sertésstratégiában megvalósuló fejlesztésekre évente mintegy 2 milliárd forint pluszforrás áll a gazdák rendelkezésére. Ezen kívül a „Még több munkahelyet a mezőgazdaságba!” programból összesen további 180 milliárd, évente körülbelül 35 milliárd forint jut az állattartók támogatására. Az eseményen Lipcsey György Imre, az Agrármarketing Centrum (AMC)vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a magyar élelmiszerek külföldi piacra segítése mellett kiemelt feladatuk a belföldi fogyasztás ösztönzése. Ezt a célt szolgálja az AMC kommunikációs kampánya a sertéshúsfogyasztás népszerűsítésére, amelynek első állomása, egyben nyitórendezvénye az abádszalóki fesztivál, ahová tízezer látogatót várnak.
Horváth István kiemelt programokért felelős miniszteri biztos ezt kiegészítve a tájékoztatón emlékeztetett: az elmúlt 20 évben felére esett vissza az egy főre jutó éves sertéshús-fogyasztás Magyarországon, ez jelenleg 25 kilogramm. Aláhúzta: a most induló kampány célja, hogy ez a mennyiség érzékelhetően növekedjen.
Forrás: MTI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés