Csütörtökön a felhős tájakon is szakadozik a felhőzet, és általában sok napsütés valószínű a gomolyfelhő-képződés mellett. Helyenként - nagyobb eséllyel nyugaton és északkeleten - valószínű csapadék, zápor formájában. Az északnyugati szelet a délnyugati és északkeleti tájak kivételével élénk széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között valószínű. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Estétől a záporok nagy része megszűnik és a gomolyfelhők is összeesnek, nagy területen kiderül az ég. Főként a Dunántúlon azonban maradhatnak felhősebb tájak, néhol gyenge csapadék is előfordulhat. Párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet - számolta ki a met.hu.

Várható időjárás április 28-án

Pénteken gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, a nap második felében pedig délnyugat felől vastagodó fátyolfelhőzet is érkezhet. Legfeljebb jelentéktelen zápor fordulhat elő néhol. A déli szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik. Délutánra 16 és 20 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő valószínű. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon időnként megerősödik. A hajnali 2, 8 fokról délutánra 19, 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap napos idő várható kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, csapadék nélkül. A déli, délkeleti szél sok helyütt megélénkül, a Kisalföldön időnként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 11, délután 23 és 27 fok között valószínű.

Hétfőn derült, napos, száraz idő várható helyenként kevés gomolyfelhővel. A délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 7 és 13, délután 23 és 28 fok között alakul.

Kedden a hétfőihez hasonló, derült, napos, száraz időre van kilátás, helyenként kevés gomolyfelhővel. A délkeleti szél sokfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14, délután 23 és 28 fok között várható.

Szerdán jobbára napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, majd egyre több fátyolfelhővel. Kicsi a csapadék esélye. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti, keleti szél. Hajnalban 8, 15, a délutáni órákban 24, 29 fokot mérhetnek.

A mostani számítások szerint a jövő hét vége újra esőkkel érkezik majd, de ebben még sok a bizonytalanság.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hogy lehet ennyire rossz az, ami ennyire szép? A rózsabogár ad egyfajta választ

2025.05.18.

Ha a kertben megpillantja az ember, ráadásul a nap is süt, biztos, hogy nem gondol semmi rosszra, mondván, hogy is lehetne rossz az, ami ennyire szép. Pedig egyetlen kertésznek sem barátja.

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás