Hirdetés
Erősítse gazdaságát a Pioneer® őszi káposztarepce hibridekkel
Cégünk, a Corteva Agriscience, a kukorica és a napraforgó mellett, nagy hangsúlyt fektet az őszi káposztarepce nemesítésére is. Ennek során kinemesítettük az őszi káposztarepcék legújabb generációját (Next Generation), kifejezetten azzal a céllal, hogy ezek a hibridek a szélsőséges körülmények között is megállják a helyüket.
Az ide tartozó hibridek mindegyikéről – így jelen esetben a PT314 és a PT315 Pioneer® hibridekről – elmondható a következő tulajdonságegyüttes.
- Kiugró termésszint a kiváló pergésellenállás révén
A kiváló pergésellenállás az új HMX (HarvestMax) génnek köszönhető, ez a gén egy magas fokú kipergés- ellenállóságot biztosít, emiatt nagymértékben lecsökken az érés során felnyíló becők száma.
Hirdetés
- Erőteljes vigorral rendelkeznek, emellett gyors őszi fejlődés és tavasszal korai újraindulás jellemzi őket.
- Termésük olajtartalma kiváló!
- Nagyon jó kórtani tulajdonságaik vannak.
Milyen adatokkal igazolható a fenti állítás, miszerint szélsőséges körülmények között is az átlagosnál jobban megállják helyüket? Ha visszaemlékszünk, 2021 őszétől 2022 júniusáig az ország nagy része nem bővelkedett csapadékban, a megszokottnál jelentősen kevesebb csapadék hullott ebben az időszakban. A száraz viszontagságos körülmények ellenére a PT314 és a PT315 Pioneer® őszi káposztarepce hibridek kimagaslottak a saját fejlesztői kísérleteinkben.

A következő évben, a 2022-2023-as termesztési szezonban már sokat javult a csapadékellátottság a vegetációs szezonban, sőt, az őszi vetéseket a jelentős mennyiségű csapadék akár már hátráltatta is. Majd 2023 tavaszán számottevő hőingást tapasztalhattunk, április elején a levegő hőmérséklete elérte a 20 °C fokot, majd lehűlés következett. Ezután egy hirtelen felmelegedéssel csapadék is jött, ezzel párhuzamosan a kifejlődött sűrű növényállományban a május közepi tartós levélnedvesség miatt a kórokozók is gyorsan szaporodtak. Ilyen körülmények között is igazolódott a PT314 és a PT315 hibridjeinkről, hogy jól termeszthetőek a hazai viszonyok között, ugyanis a gazdálkodók által kivitelezett üzemi kísérleteinkben kiválóan vizsgáztak.


Próbálja ki Ön is saját területén, és győződjön meg a korai tenyészidejű PT314 és a közép-késői tenyészidejű PT315 Pioneer® hibridek kiváló tulajdonságairól!
SÓLYOM JÁNOS vetőmag-termékmenedzser
Corteva Agriscience
(x)
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A mikotoxinok járványa
2025.02.09.A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.
Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?
2025.02.09.A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés