Hirdetés
Debrecenben tanácskoztak a minőségi búzatermés témáiról a szakemberek
A hazai és a nemzetközi búzapiac jelenéről és jövőjéről, a búzanemesítés irányairól, valamint a minőségi búzatermesztés agrotechnikájáról is szó volt az idei, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézete, a Debreceni Akadémiai Bizottság Agrártudományi Szakbizottság és a Hajdú Gabona Zrt. által szervezett XXXI. búzatanácskozáson. Az eseményen elhangzott: az ágazat jövőjét csakis a minőségi, intenzív termesztés biztosíthatja.
Az intézmény beszámolója szerint a Debreceni Egyetemnek pilot szerepe van a hazai mezőgazdaságban.

“Az agrárium intézményünk egyik fő stratégiai területe, ennek megfelelően mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legmodernebb technológiák álljanak oktatóink, kutatóink és hallgatóink rendelkezésére. Arra törekszünk, hogy kutatási területeinkkel lefedjük a klimatikus változásokat és ezek alapján újítottuk meg a teljes oktatási portfóliónkat is. Elindítottuk a precíziós mezőgazdasági mérnök alapképzésünket, amelynek keretében júniusban négy hallgatónk utazhat hat hónapra Dél-Dakotába. Fontos azonban, hogy oktatási és kutatási tevékenységünk révén megszerzett tapasztalatainkat, ismereteinket ne csak a hallgatóinknak adjuk át, a legújabb agrotechnológiákkal, eszközökkel, precíziós, autonóm rendszerekkel kapcsolatos tudásunkat a gazdálkodókkal is megosszuk” – mondta a konferencia megnyitóján Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese.
Hirdetés
Lakatos Zoltán, a Hajdú-Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója az idei búzatermésről szóló előadásában előrevetítette: a tavalyi 5,9 millió tonna után ebben az évben 5,2 millió tonna búzatermés várható.
“Számításaink szerint idén emelkedni fog a búza felvásárlási ára, az egy évvel korábbi, nagyon alacsony tonnánkénti 63-65 ezer forintról előreláthatóan 70-80 ezer forintra nő az ár. Idén is lesz elegendő gabona exportra. A tavalyi, rekordmennyiségben értékesített csaknem 3,2 millió tonna búzát rendkívül alacsony áron tudtuk eladni, ebben az évben számításaink szerint 2,2 millió tonna gabona kerülhet a külföldi piacokra” – fejtette ki Lakatos Zoltán.
A búzakonferencia a gyakorlati szakembereket leginkább érintő kérdésekkel foglalkozik, idén a tanácskozás központi témája a minőségi búzatermesztés volt - írták.
A befolyásoló tényezőket is elemezték
“Az ágazat külső és belső tényezői azt mutatják, hogy a hazai búzatermesztés jelenlegi útjai nehezen, vagy egyáltalán nem járhatók. A magyar termelőknek rövid időn belül meg kell találniuk azt az új utat, amely hosszútávú fejlődési pályát tud biztosítani az ágazatnak. A minőség lehet az a kitörési pont, amely gazdaságossá teszi a termelést. A konferenciánkon ezért olyan tanácsokat igyekszünk adunk a termelőknek, hogy hogyan tudják ebben a gyorsan változó közegben hatékonnyá tenni vállalkozásukat úgy, hogy közben minőséget állítanak elő” – fejtette ki Pepó Péter.
A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) Növénytudományi Intézet professzora rámutatott, hogy a hazai gazdálkodók nem használják ki az olyan piaci szegmenseket, mint az ostya-, a keksz-, valamint a száraztésztagyártás, a különböző vitális glutinból származó töltelék- vagy a bioetanol-gyártás nyújtotta lehetőségeket.
“A termelőknek már vetés előtt el kell dönteniük, hogy milyen minőségű, milyen piacra kívánnak termelni és ennek megfelelően kell kiválasztaniuk a fajtát és a technológiát” – hangsúlyozta Pepó Péter.
Harminc év után Pepó Péter, a DE Agrártudományi Doktori Tanács elnöke, a MÉK Növénytudományi Intézet professzora lemondott a konferencia elnöki tisztségéről, munkáját Vad Attilának, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telep igazgatójának adta át.
“A búzatanácskozás az elmúlt három évtized alatt az ágazat meghatározó szakmai rendezvénye lett. A konferencia a következő években is a térség búzatermelőinek hasznos szakmai fóruma, partnere kíván lenni, továbbra is betöltve tudásátadó szerepét, nélkülözhetetlen információkat szolgáltatva a gazdálkodóknak és vállalkozásaiknak” – jelentette ki Vad Attila.
A szakmai tanácskozás előadásait követően gyakorlati bemutatót tartottak az egyetem Látóképi Kísérleti Telepén, növényvédelmi, fajtatesztelési, vetésváltási, trágyázási, öntözési és egyéb tartamkísérleteket ismerhettek meg a résztvevők.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A mikotoxinok járványa
2025.02.09.A takarmány gyakran tartalmaz különféle mikotoxinokat, amelyek eltérő szerkezetűek. A hatékony toxinkötőket úgy kell kialakítani, hogy ezekből a különböző mikotoxin-struktúrák közül a lehető legtöbbet megkössék. A B.I.O. Tox® nagyon jó értékeket mutat ezen a területen.
Hogyan csökkentheti az állattartás költségeit és növelheti hatékonyságát?
2025.02.09.A takarmányozás optimalizálása, a genetikai fejlesztések és a precíziós állattenyésztés kulcskérdések a modern állattartásban. Hogyan lehet csökkenteni a hizlalási költségeket? Milyen takarmányozási stratégiákkal érhető el jobb teljesítmény? Hogyan használható a genomika az állattenyésztés hatékonyságának növelésére? Ezekre a kérdésekre is választ ad a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás állattenyésztési szekciója, amely 2025. február 13-án Debrecenben várja az állattartókat, takarmányozási szakembereket és döntéshozókat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés