Tavasszal a kertünk látványosan életre kel. A fák, a cserjék zöldbe borulnak, megjelennek az év első virágai, és előbújnak lassan a rovarok, bogarak is. Látványuktól sokszor megriadunk, és mindent megteszünk, hogy elzavarjuk őket. Pedig sokszor jó szolgálatot tesznek, hiszen pont azokkal a kártevőkkel táplálkoznak, amelyek hatalmas pusztításokat képesek végezni a virágoskertben vagy a veteményesben.

A verőköltő bodobács vagy közönséges verőköltő poloska közismert és elterjedt európai poloskafaj. Nevével ellentétben nem a bodobácsok rokona, hanem a verőköltő poloskák családjának tagja. Viszont, még mielőtt megijednénk, fontos tudni, hogy ez a faj koránt sem olyan kártékony, mint a kellemetlen szagú, zöld és barna társai.

A közismert rovarok háta piros alapszínű, ezt jellegzetes fekete mintázat díszíti, így például a félfedőkön egy-egy fekete kör alakú folt látható (Fotó: Pixabay)

Népnevei között a teljesen helytelen suszterbogár és fülbemászó is szerepel. Továbbá nevezik még katonabogárnak, napsütő bogárnak, tűzoltóbogárnak, szabóbogárnak, botbonának, bodának, tűzi poloskának, katóféregnek, napféregnek, büdöspannának, papbogárnak, bödöcskének, halálfőnek, istenbogárkájának, kőkiverőnek, misemondó bogárnak, vörösbogárnak, pincebogárnak, boda bácsinak, papucsbogárnak.

Mit érdemes tudni a bodobácsokról?

A verőköltő bodobács Közép- és Dél-Európában a legelterjedtebb, de fellelhető Kelet-Európában is egészen az Urál hegységig. E közismert kis rovar háta piros alapszínű, ezt jellegzetes fekete mintázat díszíti, így például a félfedőkön egy-egy fekete kör alakú folt látható. A félfedők alatt látszó potroh fekete, de pereme vörös, hasonlóan az előháthoz. A faj feje és alsó oldala fekete. Szárnyainak fejlettsége egyedtől függ. A kifejlett egyedek testhossza kb. 1 cm.

Jellegzetessége, hogy a poloskáknál szokásos, az összetett szemet kiegészítő 3 pontszem hiányzik. Ez a poloskafaj nem áraszt kellemetlen szagokat, illetve nem is csíp. Külön érdekessége, hogy repülni viszont nem tud.

A tavasz folyamán gyakran láthatóak párzás közben összetapadt, úgynevezett „tandem pozíciót” fölvett egyedek. Az összeragadt állapot jóval a párzás után is fennmarad, a hím egyedek ezzel a módszerrel próbálják elkerülni, hogy a nőstények más hímekkel is párosodhassanak.

Közelükben nem ritkán számos fiatal egyed is található. A talajba és avarba rakott, fekete petékből kikelő, júniustól októberig fejlődő, szárnyatlan lárvák szintén vörösek, ám mintázatuk jóval egyszerűbb az imágókénál. A kifejlett verőköltő bodobács a talajba ásva telel át, majd a következő évben az 50-60 pete lerakását követően elpusztul. Addig mályva- és hárstermések nedvtartalmát szívogatja hosszú szipókájával. Élettartama 1-1,5 év.

Nem kártékony!

Fontos még tudni róla, hogy a verőköltő bodobács nem tartozik a kártékony rovarok közé.

Telelőhelyet keresve mozognak tömegesen, a házfalakon, járdákon és párkányokon pedig rendszeresen megtelepszenek a napsütésben. Táplálékuk elsősorban a hársfa és a mályvafélék termése, de szükség esetén megeszik a papsajtot, akácot, cukorrépát, padlizsánt, földiepret és rebarbarát, sőt korhadó növényi részeket és rovarok, csigák, hernyók tetemeit is. Habár táplálkoznak a fent említett növényekkel, nem kártevők, hanem inkább hasznos rovarok, eltakarítják ugyanis a hulladékokat, és olykor az apró rovarok, hernyók, giliszták nedveit szívogatják.

Van, amelyik énekelni is tud?

A vörösfoltos bodobács vagy lovagbodobács a rovarok osztályának félfedelesszárnyúak rendjébe, ezen belül a poloskák alrendjébe és a bodobácsok családjába tartozó faj. Megjelenését érdemes szem előtt tartani, hogy ne keverjük össze hasonló társaival. Ez a faj 1-1,2 centiméter hosszú.

Igen feltűnő, vörös-fekete rajzolatú poloska, tökéletesen kifejlődött szárnyakkal és hosszú, erőteljes lábakkal. A vörösfoltos bodobács ismertetői: feje vörös és fekete, az előhát vörös, elülső és hátulsó szegélye fekete rajzolatú, a hártyán kerek fehér folt található. Így a verőköltő bodobácstól könnyen megkülönböztethető ezzel a folttal.

A vörösfoltos bodobács élőhelye a száraz gyepek, de napfényes erdőkben, cserjésekben és gyomtársulásokban is előfordul. Gyakran tartózkodik a méreggyilkon, de más mérgező növényen is megtaláljuk. A rovar növényi nedvekkel táplálkozik. Különlegessége, hogy különféle hangokat ad, amelyek azonban olyan gyengék, hogy az ember alig hallja meg. „Énekét” udvarláskor adja elő, és így rokon fajokkal való téves párosodásokra nem kerülhet sor.

Mire bukkanhatunk még tavasszal a kertekben?

A tavasszal több hasznos kerti rovar is előbújik, így érdemes rájuk figyelnünk. Noha, elsőre sokszor megijedünk tőlük, semmiképp se bántsuk őket, hiszen sokkal hasznosabbak, mint azt gondolnánk. Nézzük is meg, melyek ezek!

1. Imádkozó sáska

Az imádkozó sáska előszeretettel eszik tökféléket, bogarakat, levéltetveket, szöcskéket, tücsköket, legyeket és más rovarokat, így a növények biztonságban vannak a kertben.

2. Méhek

A méhek a növények növekedési életciklusának lényeges részét képezik, és a legfontosabb beporzók. Miközben a virágok nektárjával táplálkoznak, beporozzák azokat is.

3. Katicabogár

A katicabogarak kártevőkkel táplálkoznak, és káros rovarok ezreit falják fel, például levéltetveket, fehérlegyeket, pikkelyeket, tetveket és más gyakori kártevőket.

4. Pillangók

A pillangók virágokon ülnek, nektárral táplálkoznak, és virágport hordoznak, beporozzák a többi virágot, hogy új magvakat és gyümölcsöket hozzanak létre, és ösztönözzék a növényeket a növekedésre.

5. Fátyolkák

A levéltetvek és fehérlegyek első számú pusztítói, mind lárva-, mind kifejlett állapotukban.

6. Szitakötők

Ezek a jótékony rovarok más repülő rovarokat és kártevőket zsákmányolnak, mint például szúnyogok, legyek, lepkék, fehérlegyek, gyümölcslegyek és lárváik.

7. Giliszták

A giliszták tápanyagokkal látják el a növényeket, és javítják a talaj porozitását. Szellőztetik a talajt, és szabályozzák a pH-t is.

8. Poszméhek

A poszméhek nagy, kedves, méhszerű szőrös beporzók. Beporozzák a növényeket, és nektárral táplálkoznak.

9. Pókok

A pókok legtöbbünk számára hátborzongatóak, de az egyik leghasznosabb rovarok a kertben, mivel szúnyogokat, legyeket, tölcséreket, hangyákat, levéltetveket és sok más kártevőt zsákmányolnak.

10. Futóbogárfélék

Ezek a bogarak éjszakai vadászok, megeszik a kártevő rovarokat, hernyókat és azok tojásait, védve a növényeket a támadástól.

(Forrás: www.hellovidek.hu)

Megosztás

További híreink

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Jövőre sem csökken az állami támogatás a szlovák mezőgazdaság számára

2025.07.17.

A jövő évi szlovák költségvetésben is pontosan ugyanannyi pénzügyi forrás áll majd rendelkezésre állami támogatásra és nemzeti agrártámogatásokra, mint az idén.

Több helyszínen is gyűlik a víz, hogy enyhítse az aszály hatásait

2025.07.17.

Több helyszínen is zajlik az ökológiai vízpótlás, hogy enyhítse a vízhiányt és a felmelegedés hatásait.

100 ezer Ft/hektár előleg azonnal a tavaszi fagykár gyors enyhítéséhez

2025.07.16.

Az idei tavaszon több hullámban érkező fagyok országszerte jelentős károkat okoztak a szőlő- és egyéb gyümölcsültetvényekben. Most lehetővé vált, hogy az érintett gazdák a kárenyhítő juttatás egy részét előlegként, előre megkapják. Ennek összege hektáronként 100 000 forint.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás