A szójapiac számos kihívást tartogat idén. A nagy globális termés lenyomta az árakat, a magas élelmiszer-infláció pedig leértékelte a GMO-mentes szója árprémiumát. Ennek ellenére optimistán látja a jövőt Kosztya Norbert, az UBM kereskedője, mert a trendek az mutatják, hogy Nyugat-Európából Kelet-Európa irányába tolódik el az állattartás súlypontja, amibe a cégcsoport – egy modern sertéshízlalda építésével maga is beszáll. Vele beszélgettünk.

Kezdésként, kérem, foglalja össze, mi történik most a szójapiacon!

A szójapiac tele van kihívásokkal ebben a szezonban is. Brazíliában, a szójababtermelés egyik meghatározó országában, rekordmennyiség, 156 millió tonna termett idén. Ám ez mégsem rázta meg a piacot, mert Kína a vártnál jelentősebb felvásárlóként lépett elő. Bár hivatalosan szeretnék csökkenteni a fehérjefüggőségüket más országoktól, gyakorlatilag mégis hatalmas mennyiségeket importáltak. Olyan sokat, amit az állatok számának növekedése sem feltétlenül indokol, tehát, valószínűleg, stratégiai készletezésről beszélhetünk. Így a szójabab és a szójadara ára nem csökkent jelentősen világpiacon, de ez részben köszönhetően az erős dollárnak is.

Európában viszont elég nyomott árakon folyik a kereskedés, annak ellenére, hogy Magyarországon és az EU-ban is jellemzően GMO-mentes, tehát elméletileg prémium szójabab terméket állítunk elő. Jelenleg a GMO-mentes termékeknek nemhogy felára nincs, jó, ha diszkont nélkül értékesíthetők.

Kosztya Norbert, az UBM kereskedője

Minek köszönhető ez?

Ez azzal magyarázható, hogy Ukrajnában is rekordmennyiség termett a szójababból. A hivatalos szám 4,5 millió tonna, de információnk szerint több, akár 4,8 millió tonna is lehet a végső adat, pedig átlagosan 3-3,5 millió tonna szokott teremni. Fókuszváltás volt ugyanis Ukrajnában a termelők körében: kisebb területen és kevesebben foglalkoztak kukoricával, nőtt viszont a napraforgót vagy szóját termelők aránya. Nemcsak azért, mert ezeknek jobb a jövedelmezőségük, hanem mert könnyebb szállítani, ami háborús körülmények között egyáltalán nem egy utolsó szempont. Ennek a szójababnak egyébként jellemzően nem Magyarország a célállomása, inkább Egyiptom és más távolabbi piacok.

A GMO-mentes babból készült szójadarát ugyan az olajütők próbálják prémiummal értékesíteni, de az élelmiszerárak elszabadulása után a fogyasztók elpártoltak tőle. Olaszországban most nincs kereslet a GMO-mentes termékek iránt, Németországban is jelentősen csökkent rá az igény és a Benelux-államok is kacérkodtak a GMO-s szóják vásárlásával. Én ezért bízom abban, hogy ilyen alacsonyak árak mellett hamarosan újra el tudunk indulni a fenntarthatóság irányába, egyre kevesebb brazil szóját használunk majd, és több helyit, legyen az magyar, európai, vagy akár a pár száz kilométerre megtermett ukrán.

Térjünk rá az UBM kereskedelmi tevékenységére. Ha jól tudjuk, importtal, de exporttal is foglalkoznak. Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Kettéválasztanám a választ, külön a szójababra és külön a szójadarára. Utóbbi ugyan a szó szoros értelmében csak egy melléktermék, de olyan jelentős a fehérjetartalma és előnyös a takarmányozásban, hogy mégsem nevezném mellékterméknek.

Magyarország, sajnos, nem számít jelentős babtermelő területnek, mivel a kultúra rendkívül kényes a légköri aszályra, így jellemzően völgyekben, folyók mellett érdemes termeszteni, ahol páradús a levegő. Emiatt nálunk csak a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, Baranyában, Mohács környékének a Dráva parton találhatók a legjelentősebb termőterületek. A belföldi, évi mintegy 150 ezer tonnás termelés közel ugyanannyi importtal egészül ki, Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából, Szlovákiából és Romániából. Ennek 80-90 százaléka GMO-mentes eredetű. Az UBM-nél jellemzően a GMO-mentes szójababból full-fat szóját, illetve egy SoyPreme®-nek nevezett bendővédett szóját állítunk elő. A full-fat szója nemcsak kiváló fehérje-, hanem energiaforrás is a szárnyasok, elsősorban a brojler számára. A bendővédett szója esetében pedig a roppantott szójababot cukorral kombináljuk, ezáltal a teheneknek nemcsak a leadott tejmennyisége növekszik, de javul a tej zsírtartalma is. Ezeket a termékeket jellemzően belföldön saját takarmánykeverőinkben értékesítjük, de exportra is kerül. Ezen túlmenően a GMO-mentes babot exportáljuk is oda, ahol prémiummal tudunk értékesíteni.

Szójadara esetében hasonló a helyzet azzal a különbséggel, hogy a helyi szójadara-előállítás marginális, így mi is importáljuk Szlovénia, Horvátország vagy Olaszország felől, esetleg Ukrajnából. Ha GMO-mentes termékhez jutunk, akkor a tovább exportálása is szóba jön. A teljes szójadaraimport egyébként félmillió tonnára tehető, amiből mi 40 százalékot hasítunk ki.

Beszéljünk most a SoyPreme®-ről részletesebben. Mit érdemes erről a termékről tudni?

A SoyPreme® teljes értékű roppantott szójabab, amit a fa feldolgozásakor kinyert cukorral kombinálunk. Optimális fehérje- és energiaforrás, mely hatékony segíti az állatot a jobb teljesítmény eléréséhez. A genetikai háttéren és a tartási körülményeken kívül ugyanis a takarmányozás is döntő befolyással bír az állatok teljesítményére. A gazdaságilag eredményes tejtermelés alapja a várt teljesítménynek megfelelő takarmányozás, melyhez egyre értékesebb és jobb minőségű takarmány-kiegészítők szükségesek. A termékünk egyedülálló a magyar piacon.

Szójafeldolgozó üzem

Milyen előnyökkel jár a termék etetése?

Növeli a többszörösen telítetlen zsírsavak szintjét, ami lehetővé teszi az ajánlott napi adagnál arányosan több telítetlen zsírsav felvételét. Az omega-3 és omega-6 zsírsavak megnövekedett koncentrációja miatt egészségesebb és lágyabb tejtermékek készülhetnek. A takarmány jobb nyerszsír emészthetőségének következtében pedig növekszik az állat energiaszintje.

Mekkora az UBM súlya a szójakereskedelemben?

Ahogy említettem, a 200-500 ezer tonnás szójadaraimport mintegy 40 százalékát mi bonyolítjuk. Babból viszont kevésbé vagyunk meghatározók, a környei üzemünkből 25 ezer tonna termék kerül ki évente, ami nem tekinthető meghatározónak a magyar piacon. A szójababban a 150 ezer tonnás magyar termelésnek a 10-15 százalékát vásároljuk fel, amit 50 ezer tonnára egészítünk ki évente az importtal.

Ön szerint merrefelé mozdul a szója piac? Milyen változásokra lehet számítani a közeljövőben?

Pár hónapos időtávon belül nem tartom valószínűnek, hogy megforduljon a trend és egy drágulás induljon be, elsősorban az óriási ukrán termés miatt. A belföldi piacot ugyan ez nem nyomja közvetlenül, mert bár a szójabab behozatala nem tiltott, de nagyon nehéz logisztikailag megoldani, hogy nagy mennyiségben be tudjon kerülni az országba, de az exportpiacainkon ott van az ukrán áru. Míg korábban az ukrán gazdák nem adtak el olyan helyre a terményt, ahova nem érte meg, most már a túlélésre játszanak. Akár veszteségesen is értékesítenek, hogy árbevételhez jussanak, és folytatni tudják a termelést. Ez a hozzáállás pár hónapig várhatóan meghatározó lehet a piac működésében.

Az UBM központja Pilisvörösváron

Hosszú távon viszont a népesség és az állatpopuláció is folyamatosan növekszik a világban, különösen a Távol-Keleten, Kínában és Vietnámban. Ezzel ugyan most ellentétes az európai trend, ahol csökken mind a sertés-, mind a szarvasmarha-állomány, viszont Európán belül egy átstrukturálódás is megfigyelhető: Nyugat-Európából Kelet-Európába tolódik át az állattartás és a húselőállítás súlya. Ennek az a logikája, hogy, például, Magyarország vagy Románia sokkal közelebb van az alapanyaghoz, magához a táphoz, illetve a takarmány-alapanyagokhoz, míg Dániában vagy Hollandiában mindent importálni kell. A fenntarthatóság jegyében a keleti koncentrációnak van értelme. Látva ezeket a trendeket, éppen ezért nyitottunk a sertéshízlalás felé, és építünk egy modern telepet. Úgy gondolom, hogy helyben szinten tudjuk tartani, sőt talán még növelni is tudjuk majd 3-5 év alatt a takarmány-alapanyag felhasználását.

Illetve visszakanyarodva a fenntarthatósághoz, fontosnak gondoljuk a GMO-mentes szójaprogramot is, de főleg akkor, ha nem esőerdők kiirtásából nyert szójababból állítjuk elő minél olcsóbban az alapanyagot és minél olcsóbban a húst. Ha pár forinttal drágábban is, de helyben, ellenőrzött körülmények között megtermelt szójából kellene előállítani a szójadarát és a szójatermékeket, majd abból a sertés és marhahúst, valamint a tejtermékeket. Ez lehet a jövő. Persze jelen pillanatban, amikor még mindig 20 százalék fölötti az élelmiszer-infláció, sokakat nem vonz ez a kilátás, de látva a trendeket, bízom benne, hogy ez majd hamarosan el fog érkezni.

(x)

További híreink

Figyelmeztetnek, megint viharosra fordul az idő

2025.04.22.

Egy tőlünk északra található ciklon hidegfrontja éri el hazánkat. Ez okoz országszerte változékony, viharos, zivataros időjárást.

Okos traktor és mesterséges intelligencia segít a szőlőültetvényeken

2025.04.22.

Új korszak érkezik el a mesterséges intelligencia (AI - Artificial Intelligence) segítségével az agráriumba

Madárvédelmi rendszerekkel tennék kevésbé veszélyessé a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket és a szélerőműveket Spanyolországban

2025.04.21.

Egy új rendelettervezet szerint madárvédelmi rendszerekkel látná el a szélerőműveket és a nagyfeszültségű elektromos vezetékeket a spanyol kormány.

Az idei április ismét sokakban felveti a kérdést: van-e értelme Magyarországon gyümölcsöt termeszteni?

2025.04.21.

Az április első napjaiban jelentkező hideghullám komoly károkat okozott a hazai mezőgazdaságban. A leginkább veszélyeztetett növények idén is a kajszi, cseresznye, meggy és az alma, körte, birs voltak.

Zivatarokkal és lehűléssel zárul a húsvét utáni hét

2025.04.21.

Az ünnep után változékonyabbra fordul az időjárás. A tavaszi napsütést egyre gyakrabban zavarják meg záporok, zivatarok. A hét második felében lehűlés és erősebb szél is érkezik.

Érdemes tudni, hogy adható el a házi főzésű pálinka szabályosan

2025.04.21.

Idén tizenöt éve szabadon lehet pálinkát főzni házilag a Pálinkatörvény módosítása következtében

Partnerhírek
Partner

Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára

2025.04.17.

Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.

Partner

Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW

2025.04.17.

Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Goldoni S 110 GT traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 110 GT traktor

Hitelesített telefonszám

17 500 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Goldoni S 80 plus fülkés traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Goldoni S 80 plus fülkés traktor

Hitelesített telefonszám

12 000 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás