„Számos termék elérhető ma már a piacon, amelyekről csak csupa szépet, jót lehet hallani. Én három szempont szerint döntök, ezek a következőek: Lehetőség szerint legyen hazai az adott termék, ezentúl vagy saját szememmel győződhessek meg a hatásáról vagy olyan személy javasolja azt, akinek a szakmaiságában teljes mértékben megbízom. Az AGRO.bio-nál ezek mind adottak, így több készítményüket is használom.” Kukucska Péter agronómust, az Algafix®-szel, az AlgaTerrel, az Amino-KÉN-el és az AminoBórral kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.

Beszélgetőtársam - több mint egy évtizedes szakmai múlttal a háta mögött - közel egy éve a Szabadegyházi Agrár Zrt. - növénytermesztői ágazatvezetője, ahol is búza, kukorica, napraforgó, szója, repce és sörárpa alkotja a portfoliót. Mikor az éghajlati és talajadottságokról kérdezem, kiemeli, hogy a talajviszonyokon túl a széllel is meg kell itt nap mint nap küzdenie a termelőnek. „A szabadegyházi terület a Velencei-tó és Dunaújváros között nyitott, emiatt a szél sebessége felénk folyamatosan 30-40 km/óra. Mindez, hogy csak egy problémát emeljek ki, a növényvédő szerek kijuttatását napi szinten nehezíti.” Kihívás tehát akad, az ágazatvezető pedig, mivel nem csak szavak szintjén elkötelezettje a talajt kímélő agrotechnikának, így nem véletlen, hogy a válaszok egy részét, az AGRO.bio termékei között találta meg.

AlgaTer logo

AlgaTer, szőnyegszerű borítottság

Az AlgaTer a Klebsormidium bilatum algából készült mikrobiológiai készítmény. Számos érdeme közül ki kell emelni, hogy a talaj felszínén képes szaporodni és fotoszintetizálni, így átszővi a kijutatott területen a felső 20 cm-es réteget. Mivel a készítményben lévő fonalas algák nagy molekulatömegű anyagot termelnek, így ezek képesek megóvni a talajt a kiszáradástól, táplálni az abban lévő mikroorganizmusokat, védeni azt a növényvédő szerek, műtrágyák káros hatásaitól. Az összetapadó talajmorzsák javítják a talaj szerkezetét, víz-, hő- és levegőgazdálkodását, termékenységét. „Az AGRO.bio szaktanácsadói ajánlották figyelmembe ezt a készítményt, ők pedig megbízható szakemberek, ha azt mondják egy termékre, hogy próbáljam ki azt, tudom nem azért teszik, mert többet szeretnének abból eladni. A 25 hektár, ahol próbát tettem az AlgaTerrel, korábban szőlőültetvény volt, amelyet aztán kivágtak, szántónak alakítottak át. Az AGRO.bio szakmai napján lehetőségem volt a gyakorlatban is látni, hogy a homokosabb területet, hogy ’ragasztja’ össze ez a készítmény. Nagyon meggyőző volt, úgy voltam vele, hogy ha a termésben nem is lesz azonnal érezhető eredménye, de legalább egy kis lépést tudok tenni annak az érdekében, hogy a talaj felszínén lévő vékony humuszt ne vigye el a szél. Mindez a számomra preferált, kevéssé talajbolygatásos rendszerbe is jól illeszthető volt. A tavaszi zöld takarónövényt 20 cm mélyen, grubereztük, nem nyitottunk magágyat, elvetettünk, majd kifújtuk az AlagaTert a kukorica kétleveles állapotában. Azt tapasztaltam, hogy a gyomosodás sokkal intenzívebb lett, mint azelőtt volt, szőnyegszerű borítottság jelent meg azon a táblán, ahol ezt a készítményt használtuk.

Algafix

Algafix, egy feladat száz megoldási lehetőség

Az Algafix olyan élő balatoni zöldalgát és az általa termelt növényi hormonokat tartalmaz, amely fokozza a növény stressztűrő képességét, a tápanyag- és vízfelvételt is, ezáltal gyorsítja fejlődését, növekedését. „Napraforgóban, az elmúlt esztendőben már alkalmaztam az Algafixet, lehet sokan azt mondják, hogy nem feltétlen arra vagy úgy kell használni, mint ahogy én tettem. Erre válaszul azt tudom elismételni, amit egy idős kollegától hallottam: A mezőgazdaság azért jó, mert egy feladatnak lehet akár száz megoldása és az mind jó. Tehát, az én gyakorlatom az, hogy tízleveles állapotban, mikor éppen zár a sor, szoktuk az Amino-KÉN-t és az Algofixet nagyobb lével, szántóföldi permetezővel kijuttatni. Az erős UV-sugárzás okozta perzseléstől igyekszünk így megóvni a napraforgó leveleit. Tapasztalatom szerint a két elem kölcsönösen támogatja egymás felszívódását, beépülését és hatását.”

AminoBór, olajos növényeknek nélkülözhetetlen

Az AminoBór az olajos növények nélkülözhetetlen tápanyagait a megfelelő időben biztosítja, segítve az optimális anyagcserét, az olajképződést, hozzájárul ezzel a gazdálkodás sikeréhez. „Mikor már vége felé járunk a kórtani kezeléseknek akkor szoktunk 2 liter/hektár AminoBórt adni a napraforgónak, ha nem problémás különösképpen az adott év, - és szerencsénkre a tavalyi ilyen volt - akkor ezt követően nyugodtan nézhetünk a jövő elé.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Milliárdok indultak útnak a juhtartókhoz – Ön is köztük van?

2025.04.23.

Április harmadik hetében megkezdődött a 2024-ben igényelt, anyajuhtartáshoz kapcsolódó támogatások végfizetése.

Három új rendelet segíti a gazdákat: fóliasátrak, krízisbiztosítás, vízdíj

2025.04.23.

A 2025. április 22-én megjelent Magyar Közlöny három olyan rendeletet tartalmaz, amelyek célja a természeti károk enyhítése, a krízisbiztosítási rendszer egyszerűsítése és a vízszolgáltatási költségek átvállalása.

A Nébih-ellenőrzés eredménye: nagy arányban csalják el a bejelentést a drónos repüléseknél a magyar pilóták

2025.04.23.

A Nébih honlapján már elérhető a légi növényvédelem hatósági felügyeletével kapcsolatos adattábla.

A magyar állam fizeti idén a vízdíjat, ha...

2025.04.23.

2025-ben nem kell kifizetniük a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat a termelőknek.

A cirok 2025 nagy nyertese lehet – ha tudja, mivel védekezzen a gyomok ellen!

2025.04.23.

A klímaváltozás hatására egyre több figyelem irányul a cirokra, amely a kukorica szárazságtűrő alternatívájaként komoly lehetőséget kínál a hazai növénytermesztésben.

Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partnerhírek
Partner

Április 7-én megnyílt az egységes kérelem benyújtó felülete

2025.04.23.

2025. április 7-én megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete. Az egységes kérelem továbbra is kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Partner

Mitől vannak problémák a gabonákban?

2025.04.22.

Nagyon sok helyen tapasztaljuk, hogy a gabonáknál valami nincs rendben. Az elhúzódó hideg időjárás, az áprilisi fagyok, a néhol sok, máshol kevés csapadék megviselték az állományokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Eladó Perard X-Flow 34 átrakókocsi

Hitelesített telefonszám

31 145 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 197 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás