Hirdetés
Akadályok és kihívások nehezítik a digitális agrárgazdaság folyamatait
A beruházási hajlandóság szintje legutóbb öt éve haladta meg a 2021-es adatokat. Sikerül fenntartani az ütemet, vagy lendületet veszít az ágazat? Tavaly ősszel megjelent a “Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című felhívás, amelynek meghirdetésekor a rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd forint volt. Adat alapon jártak utána a szakértők, mennyire volt sikeres a fejlődésbe fektetni.
A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására kiírt pályázat megjelenése előtt, 2021. augusztus 19. és szeptember 12. között végzett országos felmérést az Agrostratéga csapata. A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési szokásait és preferenciáit, valamint jövőképét vizsgálták. Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban című kutatásuk többek között arra a kérdésre is választ keresett, hogy hol tartanak a magyar gazdálkodók a digitális agrárgazdaság felé vezető úton.

Mobiltelefon túlsúly
A megkérdezett gazdálkodók körében a legtöbbet használt IKT-eszköz az okostelefon (86%), mely még mindig emelkedő trendet mutat. A hordozható számítógépek és asztali gépek használatának aránya egyaránt 58%, míg táblagépet a gazdálkodók negyede használ. Az internetbankot igénybe vevők száma lassan növekszik, 2021-ben a válaszadók 76%-a használta rendszeresen pénzügyeinek intézéséhez. A válaszadók több mint fele dolgozott már szakmai mobilapplikációval, további 29% pedig tervezi a használatát - írták az Agrárszektoron megjelent cikkben.
Hirdetés

A digitális agrárgazdaság a gyakorlatban
Tízből hat gazdaságban (60%) alkalmaztak valamilyen precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközt vagy eljárást a tavaly lezárt gazdasági évben. A használt eszközök és eljárások közül a legnagyobb arányban a navigációs rendszert (40%), a legkisebb arányban pedig a változó mértékű öntözést (2%) említették.

A kihívások ellenére jól teljesítettek tavaly
Habár tavaly a válaszadók 97%-a jelzett a gazdálkodását hátráltató tényezőt, a felmérés akkori eredményeiből úgy tűnt, hogy a gazdaságok döntő hányada komolyabb megrázkódtatások nélkül vészelte át a világjárvány hatásait, és a kedvezőtlen időjárás, valamint a termelési költségek addigi emelkedése sem veszélyezteti a középtávon tervezett fejlesztések megvalósulását. A gazdaságvezetők 77%-a gondolkodott a gazdaság fejlesztésében 2-3 éven belül és 83%-a tervezett beruházást az elkövetkező öt évben.
Rosszabb lett a helyzet
A műtrágya, a földgáz és a gázolaj árának emelkedése, a szélsőséges időjárás miatt kieső idei hozamok és a tervezett beruházások (beszerzési plusz finanszírozási) költségeinek megugrása azóta sok gazdaságban átírhatta a terveket. Félő, hogy megakad a hazai mezőgazdaság digitális átállása és lassul a precíziós fejlesztések üteme, lendületet veszít az ágazat. Az Agrostratéga idei aktuális kutatásának célja többek között ennek a helyzetnek a feltérképezése, a változások nyomon követése.
Az országos felmérés kérdőíve szeptember 11-ig elérhető ide kattintva:
https://www.surveymonkey.com/r/kutatas
Az országos felmérésnek idén is szakmai partnere az AGRYA (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége), a FRUITVEB (Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács), a GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége) és a MÁSZ (Magyar Állattenyésztők Szövetsége). E négy szakmai szervezet mellett a HARDI, a NUFARM, a RAPOOL és a SAATEN-UNION is támogatja kezdeményezést- foglalta össze Pólya Árpád és Varanka Mariann az Agrostratéga részéről.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Alfaseed Jami szemes cirok, BMR cirok, silócirok vetőmag, fémzárolt eladó
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 188 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés