Vadonatúj képzés: drónirányító és adatelemző szak indul Óváron

Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron. A felvételi feltételek szerint bármely képzési területen szerzett, minimum BSc, BA vagy ezzel egyenértékű főiskolai vagy egyetemi diploma megléte megfelelő a jelentkezéshez. A képzési idő 2 félév, a megszerezhető tudás pedig a magyar egyetemi oktatáson belül egyedülálló.

A Drónirányító és -adatelemző szak célja a gyakorlatban dolgozó diplomások, mérnökök számára olyan továbbképzési lehetőség biztosítása, amely a drónok kezelésén és biztonságos üzemeltetésén túl a légifelvételezés során kapott adatok feldolgozásához kapcsolódó ismeretek átadását is magába foglalja. A képzés a távérzékelési és képfeldolgozási ismeretek magas szintű oktatásával számos szakterület képviselői válnak alkalmassá arra, hogy a teljes képzés elvégzése után a szakemberek alap szakterületéhez kapcsolódó munkájukat a kor követelményeinek megfelelően magasabb színvonalon legyenek képesek elvégezni. Ezen túlmenően a képzés speciális (baleset- és kárelemzési, mezőgazdasági, környezetvédelmi és katasztrófavédelmi) szakterületeken történő feladatmegoldásra, célirányos munkavégzésre is alkalmassá teszi a végzett szakembereket – írta az egyetem weboldala.

Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron - Fotó: SZE-MÉK
Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron – Fotó: SZE-MÉK

Szakmai kompetenciák, tudás

A képzés során elsajátított ismeretek alapján a szakemberek képesek lesznek:

  • a drónok kezelésére, alapvető távérzékelési feladatokhoz kapcsolódó tervezési, repülési és adatfeldolgozási feladatok magas színvonalú végrehajtására a kor követelményeinek megfelelő körszerű eszközök segítségével. 
  • a szakterületükön szükséges differenciálás, individualizálás és audiovizuális vizsgálatok elvégzésére, a földfelszíni folyamatok mélyreható feltárására, elemzésére és a megelőzést célzó ajánlások kidolgozására.

Ezen túlmenően a képzés ismereteket biztosít speciális (baleset- és kárelemzési, mezőgazdasági, környezetvédelmi és katasztrófavédelmi) területeken történő feladatmegoldásokra. 

A jó drónos, adatelemző jelölt tulajdonságai:

  • Kreativitás, rugalmasság,
  • Probléma felismerő és megoldó készség,
  • Intuíció és módszeresség,
  • Tanulási készség és jó memória,
  • Széles műveltség,
  • Információ feldolgozási képesség,
  • Környezettel szembeni érzékenység,
  • Elkötelezettség és igény a minőségi munkára,
  • A szakmai továbbképzéshez szükséges pozitív hozzáállás,
  • Kezdeményezés, személyes felelősségvállalás és gyakorlás, döntéshozatal,
  • Alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre, kellő gyakorlat után vezetői feladatok ellátására.
  • Tervezési készség
  • Innovációra történő nyitottság, új technológiák iránti érdeklődés,
  • Csoportmunka,
  • Projektben való munkavégzés.
Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron - Fotó: SZE-MÉK
Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron – Fotó: SZE-MÉK

Az autonómia és felelősség tárgy:

  • A távérzékelési és drónok irányítási folyamatainak átlátására, elemzésére, megszervezésére, megtervezésére, végrehajtására és irányítására biztosít lehetőséget;
  • Az összetett, többféle vizsgálati módszer összekapcsolásával megvalósuló vizuális és meta-adatelemzési folyamat, illetve az ahhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek megszervezésére, a racionális változatok kiválasztására, irányítására figyelembe véve a gazdaságosság és a hatékonyság elveit is ezen a területen;
  • Képesek e szakmai területen folyamatosan figyelemmel kísérni a változó jogi és technikai környezet tényezőit is;
  • Alkalmassá válnak a szakmai területükön a hazai és nemzetközi tapasztalatok, eredmények feldolgozásra, és munkájukba való adaptálásra.

Szabályozás, jogi ismeretek

Az UAS rendszerek üzemeltetéséhez szükséges ismeretek, az EU-ban érvényes szabályozás, és a mindenkori aktuális hazai szabályozás ismeretének elsajátítása annak érdekében, hogy jogkövető módon tudjon a képzésben részt vevő hallgató a repülések tervezése és végrehajtása során eljárni. 

Műszaki ismeretek

A műszaki ismeretek magukba foglalják azokat a drónokra jellemző ismeretanyagot, amely az eszközök felépítése, tervezése illetve üzemeltetése során elengedhetetlenek a képesítés megszerzéséhez. A drónok műszaki felépítésének alapjai, a Drónok műszaki felépítése és tervezése, és a Drónrepülések tervezése tananyagok a műszaki ismeretanyag, illetve a repüléstervezés műszaki irányú megközelítését foglalják magukba.

Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron - Fotó: SZE-MÉK
Drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzési szakot indít a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron – Fotó: SZE-MÉK

Informatikai/távérzékelési ismeretkör

A drónok üzemeltetése során a képzés elsődleges feladatai közé a távérzékelési, képfeldolgozási feladatok megvalósítását helyezték. A képfeldolgozás alapjai távérzékelés alapjai, a MI alapú képfeldolgozás illetve a hiperspektrális felvételezés és adatelemzés tantárgyak az ismeretkör elméleti alapjait teszik le, illetve a második szemeszterben annak elmélyítését szolgálják.

Gyakorlatok

A gyakorlati szemléltető tantárgyak (Távérzékelés a gyakorlatban, Drónrepülések gyakorlata, UAS rendszerek ipari és mezőgazdasági alkalmazása) a tantervben meghatározott gyakorlati ismeretek elsajátítását, a készségek elmélyítését szolgálják.

Szabadon választható tantárgyak

A szabadon választható tantárgyak csoport tantárgyai (Programozás alapjai és a Geoinformációs rendszerek) beleszámítanak az összes kredit számításában. A szabadon választható tantárgyakat a dinamikusan változó ismeretanyag függvényében később tervezik kiterjeszteni.

Drónok és adatelemzés, döntéstámogatás a gyakorlatban, permetezés - a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron indít képzést - Fotó: SZE-MÉK
Drónok és adatelemzés, döntéstámogatás a gyakorlatban, permetezés – a Széchenyi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kara a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron indít képzést – Fotó: SZE-MÉK

Szakdolgozat

A szakdolgozat egy olyan egységes szerkezetű munka, amelyben a képzésre beiratkozott hallgató bizonyosságot ad arról, hogy a drónos adatgyűjtésre, az adatok feldolgozására képes, önálló munkával bizonyítja, hogy a vonatkozó szakirodalmakat és eljárásokat ismeri, valamint azokat önálló munka során használni tudja.

Kapcsolattartó: Sülyné Máté Anita, (96) 566-720, email: sulyne.mate.anita@sze.hu

Szakfelelős: Dr. Milics Gábor

A Drónirányító és -adatelemző képzés kezdete: 2021. február

Jelentkezési határidő: 2021. január 31.

Jelentkezni elektronikus formában lehet, ide kattintva.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Egy méh agya lehet a jövő drónjainak pilótája... Egy háziméh agyának komplett, digitális újraalkotásával akarnak önállóan repülő robotokat létrehozni a Green Brain Project kutatói – írja az IFLS-re h...
Ezek a legjobb drónok 2015-ben! Mennyit szánna egy drónra? Magának, vagy ajándékba venné? Profi vagy kezdő használó? Ügyes vagy nagytudású gépet venne? Ma már a mezőgazdaságban sem r...
Nyerjen drónt és értékes könyveket! Aki most iratkozik fel a Magro.hu mezőgazdasági piactér ingyenes, heti, szakmai hírlevelére, részt vesz a december 16-ai nyereménysorsoláson. A szeren...
Így lehet Önből képzett drónpilóta! Bár a drónok szinte maguktól repülnek, a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok még a fehér folt a vezetése terén. Arról nem is beszélve, hogy a mezőgaz...
Csendes, ügyes akrobata, igazi drón! Bemutatjuk a Magro.hu nyereményjátékának fődíjának másik felét is (a mezőgazdasági drónpilóta képzésről már olvashatott), a Galaxy Visitor6 névre hall...
A Magro.hu nyereményjátékának nyertesei! Köszönhetően a CSER Könyvkiadónak és a DroneSys Kft-nek, még az ünnepek előtt rendezhettünk egy remek nyereményjátékot. Kisorsoltuk a 12 + 1 nyertest,...