Újabb piac, újabb lehetőségek

A Kína és Magyarország közti tavalyi agrárkereskedelem átszámolva több mint 7 milliárd forintot ért el, amit a két ország még tovább kíván növelni a jövőben. Kína főként a minőségi élelmiszerek, a tudás, a technológia, a borok importjában lenne érdekelt – exportunk több mint harmada a minőségi borokból áll –, míg hazánk baromfihúst, feldolgozott sertéstermékeket, tejtermékeket exportálna a Távol-Keletre, és vágóhidakat akkreditálna. A kínai tárgyalópartnerek nyitottak, valamint Peking a tudás, tudományos együttműködés és szakemberképzés terében is érdekelt.

Búza
Búza

Nehéz helyzetbe kerültek a termelők a búza piacán, ahol egy hete még 40-50 ezer forinton kereskedtek egy mázsával, a napokban azonban megjelent a 100 eurós (jelenlegi árfolyamon 30.000 Ft) szerb búza. A napraforgónál sem jobb a helyzet, amelynek mázsáját tavaly 12-13 ezer forintért adták-vették, egy gazda elmondása szerint idén már a 8000-et sem adják meg érte.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke is a csökkenő árakról beszélt, bár más szemszögből közelítette meg a témát. Ő úgy véli, hiába csökkent a száraz időjárás miatt a kukorica, a napraforgó és a repce termésmennyisége, a világpiaci túltermelés és a tőzsde lenyomja az árakat.

A szomorú tendencia ellenére a Magro.hu piactéren kedvezőbbek a kilátások; jelenleg a kukorica átlagára 51.236 Ft/t, a búzáé 44.853 Ft/t, a napraforgó tonnáját 78.000 Ft-ért is lehet kapni, de például Bács-Kiskunban 87.000-ret is adnának érte tonnánként. Összes gabona ajánlatunkat itt, olaj- és ipari növény ajánlatainkat ide kattintva nézheti meg.
Érdemes kipróbálni új kereskedési lehetőségeket, és megadni az esélyt, hogy egy új üzleti partnerrel a jelenleginél kedvezőbb üzletet lehet kötni.

Úgy tűnik, szép kilátások elé néz az állattenyésztés. A sertéstenyésztők szeptember 30-tól igényelhetik a forrást tenyészállat és eszközök beszerzéséhez. Illetve közös közleményt írtak alá a Visegrádi 4-ek agrárkamarái, amellyel támogatják a fenntartható, termény alapú bioüzemanyag-gyártást. Mindez pedig a szójaalapú takarmányt felváltó GMO- és antibiotikum-mentes állati takarmány-alapanyagon keresztül kedvező lehet az állattenyésztés számára is.
A Magro.hu-ra az elmúlt héten sertés, juh, szürke- és szarvasmarha, illetve lúd ajánlatokat töltöttek fel. Az összes élő- és vágóállat ajánlatért kattintson!

phytoplasma vitis
phytoplasma vitis

Itt a szőlőszezon, piacterünkön is egyre több a szőlő, borszőlő ajánlat a zöldség és gyümölcs kategóriában, ám a veszélyekre is érdemes figyelni.
Lenti határában veszélyes betegség, az aranyszínű sárgaság támadta meg a szőlőt, melynek következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50%-kal csökkenhet, méretét tekintve évente megtízszereződhet. Ellene jelenleg nincs növényvédőszeres kezelés, de észleléskor kötelező azt bejelenteni az EU törvénye szerint az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatóságánál!

Az országban sajnos tejhiány van, a magas felvásárlási ár miatt ugyanis megéri külföldre eladni a jó minőségű magyar tejet. Ezt mi is tapasztaljuk, a héten nagy mennyiségű, rendszeres vételi szándékot tartalmazó nyerstej ajánlat került fel a Magro-ra. A tejet Görögországba fogják szállítani.

Új ajánlatokkal is bővült a kínálat a piactéren, így tönköly búza liszttel, lucernadarával (hereliszttel), kukorica törtszemmel, cukorrépával, kánnával is lehet már találkozni. Emellett továbbra is nagy a forgalom a gabona, élő állat, zöldség-gyümölcs, takarmánynövény és olaj- és ipari növény kategóriákban. Az összes eladási és vételi ajánlat megtalálható a Magro.hu piactéren.

 

Forrás: szabadfold.hu, orientpress.hu, bacsmegye.hu, privatbankar.hu, alon.hu

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Egy évesek lettünk! Nézze meg köszöntő videónkat!... Örömmel és büszkén tudatjuk, hogy egy évesek lettünk! :-) Eseménydús volt ez a 12 hónap. Sokat dolgoztunk a Magro.hu-n azért, hogy Önök egyre jobb sz...
Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...